48/49-es honvédtisztjeink a családtörténet tükrében

Nemzeti ünnepünk elé

A 160 éve véget ért küzdelemben sok olyan földink részt vett , akik méltán bekerültek a szabadságharc történetébe. Vannak, akikről sok mindent tudunk, de vannak, akikről alig valamit: kik ők és honnan jöttek? Az idei március 15-i megemlékezéskor hadd álljanak előttünk néhányan a családtörténet tükrében.

1. Fóris István 1820. november 20-án született Bökényben, szülei szirmai Fóris István és Benkő Juliánna. A Fóris család közös törzsből ered a Szirmay és a szirmai Kalos családdal. A Tiszaháton majd minden faluban éltek s élnek ma is ilyen nevűek. Fóris István 1836/37-ben a szatmári református gimnáziumban tanult, előbb pedig Máramarosszigeten. Kecskeméten 1840-1842-ben jogot tanult, s ő is Pozsonyban volt jurátus, itt lett igaz barátja Lator Gábornak. 1848-ban a délvidéki harcokban tüntette ki magát, hadnagyi rangot szerezve érte. A szabadságharc után hazatérve 1850-ben nősült, felesége bökényi Kormos Jolán, kivel 44 évig élt boldog házasságban. A közügyekben vezérszerepet töltött be, mint vármegyei főjegyző, tiszaháti főszolgabíró, bökényi főgondnok évtizedekig és az egyházmegyének 18 évig tanácsbírája. Tiszta jelleme, jóságos szíve, ékesszólása szinte páratlan volt. Minden nemes ügyet lelkesen támogatott és védelmezett. Lelkes hazafi és sokaknak jóbarátja volt. l902. nov. 21-én halt meg, a bökényi temetőben anyja és a 100 évet élt testvére, Gábor mellett nyugszik, síremléke megvan.

2. Ladányi Pál 1825. jún. 29-én Fertősalmáson született, hol atyja, Ladányi Imre lelkipásztor volt, édesanyja Debreczeni Juliánna. Elődei több generáción át lelkipásztorok voltak Szatmár és Ugocsa vármegyében. Ladányi Pál Máramarosszigeten érettségizett, Erdélyben egy grófnál nevelő volt, Kecskeméten jogot végzett, valamint teológiát, Gárdonyban rector, itt érte a szabadságharc kezdete. Fehérváron gr. Batthyányi Lajos lelkesítő beszédére felajánlotta magát önkéntesnek, egy hét múlva már Pesten van Nagy Sándor József csapatában. 13 ütközetben vett részt, ott volt Budavár ostrománál, Debrecenben és a pákozdi csatában. Míg a harcmezőt járta, a gárdonyi gyülekezet havonkénti fizetését félretette. Világos után atyja mellett segédlelkész s egy időben szőlősgyulai tanító. A gárdonyiak üzentek neki, hogy másfél évi fizetését vegye fel. Atyja halála után a gyulaiak megválasztották lelkészüknek, 1874-ig szolgált itt, ekkor a viskiek hívták meg papjuknak, kik között 20 évig szolgált becsületesen, hívei örömére. Volt egyházmegyei főjegyző és tanácsbíró. Felesége vajdai Szabó Júlia volt, kit hamar elveszített. Másodszor a técsői esperes-lelkész Batizi András özvegy leányát, Lillát vette feleségül. Síremléke a viski temetőben megvan.

3. Lator Gábor 1824. április 21-én született Szőlősvégardóban, szülei: Lator Imre ügyvéd és Balogh Júlia. A tiszaháti Lator család viski származású, innen származott el Lator János, aki református lelkész volt Tekeházán és Gődényházán. Felesége péterfalvi Futamoth Mária volt, férje halála után 8 gyermekével – 7 fiú és 1 leány – az özvegy Péterfalvára költözködött. Lator Gábor atyja, Imre itt született, s mint ügyvéd került a Perényi bárók uradalmába. Sásváron szereztek nagyobb birtokot. Neves tagja volt a családnak Lator Gábor, 21 évesen már ügyvéd lett, a jurátuséveket Pozsonyban töltötte, személyes ismerőse lett Wesselényi Miklósnak, "az árvízi hajós"-nak, ezáltal reformeszméi csak erősödtek. Az 1848-as események őt is hadba szólították, az erdélyi hadseregben katonáskodott, majd a dézsi futás után Bereg, Ugocsa, Közép-Szolnok vármegyék védelmi bizottmányának hadi jegyzője lett. A világosi fegyverletétel után bujdokolva tért haza szüleihez. A megyei közéletben több tisztséget is betöltött, volt megyei első alispán, országgyűlési képviselő és a szőlősi református gyülekezet főgondnoka. Tevékeny élete 1869-ben ért véget, a szőlősi temetőben síremléke megvan. Felesége, Szent-Pály Jozefa, Géza és István nevű árváival maradt özvegyen, ez utóbbinak unokája Lator László költő.

4. Szakadáty Pál 1824-ben Nagypaládon született, Szakadáty László református főgondnok és Kovács Júlia földbirtokos szülők legkisebb fiaként. A Szakadáty család emez ága a Szabolcs megyei Pálcán lakott korábban, innen Szakadáty Mihálynak az 1740-es években két fia a négyből: a legidősebb, László és a legkisebb, Miklós vidékünkre került. László Huszton házasodott meg a neves Markocsányi családból Krisztinát vévén feleségül, majd innen Kökényesre költözködtek, Taracköztől néhány km-re északkeletre. Itt laktak vagy 20 évig, de egy medvevadászat során véletlenül meglőtt Takács nevezetű ruszin halála miatt László úgy elkeseredett, hogy birtokát, kúriáját zálogba adta és Miklós öccséhez Csetfalvára költözködött. Fia, László innen házasodott Nagypaládra, Kovács Júliával való házasságából hetedik gyerekként született Pál fia 1824-ben, ki 1835/36-ban a máramarosszigeti gimnáziumban tanult. A szabadságharcban századosi rangig vitte, kár, hogy harci tevékenységéről keveset tudunk. Azt viszont tudjuk, hogy feleségének neve Gyene Borbála, kit a szabadságharc után vett feleségül, és nagypaládi családi fészkükben 3 leánya születéséről van ismeretünk: Erzsébet (1855), Borbála (1857) és Izabella (1861). Több ideig Szatmár vármegye csendbiztosa is volt. Szakadáty Pál 1893. február 23-án halt meg Nagypaládon.

5. Dercsényi István 1815. febr. 28-án született a Zemplén megyei Kis-Azarban, szülei, Dercsényi Ferenc és Szemere Klára, nagyatyja Dercsényi János, ki Szepes megyéből került hozzánk, a nagymuzsalyi timsólelőhely felfedezésével szerzett hírnevet magának, ezáltal újabb magyar nemességet. Ekkor változtatta a család nevét Weisről Dercen község neve után – hol nemességi birtokot kapott – Dercsényire. Nagyanyja, Kazinczy Juliánna, Kazinczy Ferenc testvére. Dercsényi István tanult Sárospatakon és Kassán, 183l-ben a bécsi katonai iskolába iratkozott. 1837-ben hazatért és nagybégányi családi birtokán gazdálkodott. Felesége Ilosváról való Ilosvay Krisztina. A szabadságharcból ő is kivette a részét, gerillakapitány Bereg, Ung, Zemplén és Máramaros vármegyékben, különösen az orosz cári katonákkal került gyakran összeütközésbe. Testvére, László huszárszázados. Dercsényi István a szabadságharc bukása után Erdélyen és Moldván át Törökországba jutott, itt is katonáskodott, de hogy pénze is legyen, kereskedéssel is foglalkozott, míglen 1857-ben hazatért Nagybégányba és birtokán gazdálkodott. A megye meghívta tiszteletbeli jegyzőnek, a bégányiak pedig főgondnokuknak választották. 1872-ben halt meg s a bégányi temetőben nyugszik, sajnos sírja nincsen meg, dacára annak, hogy leszármazottai 1944-ig a birtokon éltek. Mai egyik leszármazottja Demeter János tábori lelkész, ki nagy igyekezettel próbálja a derceni családi sírhelyet restauráltatni.

6. Berzsenyi Antal 1832. márc. 4-én Kisguton született. E Berzsenyi család előneve nagyidai, 1629-ben szerezték a nemességet. Abaújból Szabolcsba is elszármaztak, innen került Berzsenyi József 1780 körül Bereg megyébe és Kisguton tartotta lakását feleségével, Hunyady Erzsébettel. Unokájuk, Berzsenyi Ignácz Bereg vármegye táblabírája, s ennek felesége, Komlóssy Anna volt szüleje Berzsenyi Antalnak, ki alig 16 évesen beállott nemzetőrnek és honvéd huszárhadnagyságig vitte. A megyében különböző tisztségeket töltött be. Felesége Péchy Zsuzsánna, gyermekeik pedig: Piroska (1860) Krasznay Győzőné, László (1865), Béla (1867) és Júlia (1869) Vilcek Istvánné. 1910. dec. 23-án halt meg. Beregszászban helyreállított díszes síremlékét – a többi Beregszászban nyugvó honvédtisztével együtt – évente meg szokták koszorúzni.

7. Zombory Antal. Édesapja Zombory István kisszelmenci körjegyző. Antal 1826-ban született. 1843-ban a szatmári római katolikus gimnáziumban tanult. 1848 szeptemberében közvitéz, 1849. április 8-tól főhadnagy az I. számú vadászezeredben, júl. 25-től pedig a IV. sz. vadászezredben századparancsnok. A szabadságharc után civil pályán működött, míg végül Nagydobronyban postamester lett. 1888-ban már itt lakott, ugyanis Gizella nevű leányát itt vette feleségül Moldován Zoltán füleki vasúti tisztviselő. 1900-ban halt meg, sírja a nagydobronyi temetőben van.

Csupán egy féltucat a sok közül. "Ha megtérnek csonkán a csatából, Koldusbotot ád a haza nékik, S ha el esnek, a felejtés árja Foly sírjukon, s neveiken végig..." – írja Petőfi, de hogy ne így legyen, emlékezzünk rájuk! Ma nemzetünk ezt kéri s várja tőlünk.

Józan Lajos