Becsey Zsolt Beregszászban

2009. március 13., 09:00 , 426. szám

Bacskai József beregszászi magyar főkonzul és dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökének meghívására Beregszászba látogatott Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő, aki a Rákóczi-főiskola diákjai előtt tartott előadást az Európai Unióról, azt követően pedig a regionális együttműködés lehetőségeiről beszélgetett helyi vállalkozókkal.

A múlt pénteki találkozón dr. Orosz Ildikó köszöntötte a megjelenteket, majd Bacskai József főkonzul rövid előszavában elmondta: Becsey Zsolt azon magyar diplomaták egyike, akik éveken keresztül dolgozva Brüsszelben előkészítették az ország csatlakozását az Európai Unióhoz (EU), a csatlakozás óta pedig parlamenti képviselőként dolgozik a belga fővárosban. Mint hangsúlyozta, egy olyan szakértővel van módjukban találkozni a jelenlévőknek, aki belülről ismeri az EU munkamódszereit, az európai parlament működését.

Becsey Zsolt előadásában röviden kitért az EU kialakulásának eddigi állomásaira, Európa egységesülésének ma is tartó folyamataira és problémáira. Az előadó egyebek mellett rámutatott arra is, hogy az EU a közösségek közössége, ahol minden nyelv és kultúra egyenlő, így lehetővé vált a Kárpát-medencei országokból az európai parlamentbe került magyar képviselők együttműködése.

A szónok úgy látta, a régiók Európájának kialakulása Kárpátalja számára is új lehetőségeket jelent a határmenti térségek felzárkóztatására szánt programok és támogatások révén, amennyiben Ukrajna közeledik Európához, s reményének adott hangot, hogy Magyarország is egyfajta ugródeszka lehet a régió, s az itt élő magyarság számára az európai integráció tekintetében. Becsey Zsolt ugyanakkor meglehetősen borúlátó volt Ukrajna európai uniós integrációja tekintetében. Ezzel együtt fontosnak mondta, hogy Európa partneri viszonyt ajánljon fel Ukrajnának, számos könnyítéssel.

hk