"Eljött húsvétnak reggele..."

A világ Jézus Krisztus feltámadását ünnepli hamarosan, amelyhez egy szép népszokás is kapcsolódik: a locsolózás. Ez a szép szokás vidékünkön is élő hagyomány, bár az évek folyamán sokat változott, modernizálódott.

A húsvéthétfői locsolózás néhány évtizeddel ezelőtt más formában zajlott, mint manapság. A lányos házaknál a háziak már kora reggeltől készültek a locsolók fogadására. Kálmán bácsi így emlékszik vissza ezekre az időkre: "Már jó pár nappal korábban megbeszéltük a falubeli korombéli fiúkkal, hogy mikor, kinél jövünk össze, hogy onnan induljunk locsolózni. Igyekeztünk időben nekivágni a falunak, ugyanis sok helyre kellett menni, s mindenhol beinvitáltak. Kimentünk az egyik végre, s sorra jártuk a lányos házakat. Mindegyikünk fel volt szerelkezve szagos vízzel, de az igazi locsolás nem ezzel történt. Külön stratégiát dolgoztunk ki a lányok megöntözésére. Egy-két társam - mindig azok, akik ismerősek voltak a háznál - előrement, s igyekezett a házban élő "üde virágszálakat" kihozni vagy kicsalni az udvarra. Ott már a többieken volt a sor: egykettőre megfogtuk a leányzó kezét-lábát, aztán az udvaron lévő kúthoz vittük, ahol frissen húzott vízzel szépen meglocsoltuk, hogy szép és egészséges legyen egész évben. Ha a kedvünk olyan volt, meglocsoltuk mi a 70-80 éves asszonyokat is. Persze, dühösek voltak ránk az elején, de utána mindenki megköszönte. Ezután beinvitáltak mindenkit a terített asztalhoz, s kaláccsal, pászkával kínáltak, idősebb korban már a boros- vagy pálinkáspohár is az asztalra került. Mindenütt nagyon vártak minket, mert: nagy szégyennek számított, ha valamelyik leányzót nem locsolta meg senki.

János már a fiatalabb nemzedék képviselője. Az ő korosztályának is megvolt a sajátos locsolkodási módszere. "Gyerekként csapatostul, öten-hatan jártunk házról házra, minden helyen locsolóverset mondtunk, s megöntöttük a háziakat kölnivel. Abban versenyeztünk a társaimmal, hogy ki fog több hímes tojást, illetve pénzt összegyűjteni. Később, sihederként már más volt a húsvéthétfői program. Már nem az számított, hogy hány helyre megyünk, hanem az, hogy kihez. Népes, 10-15 fős csoportokba verődtünk, aztán felkerestük a lányismerőseinket. Ekkor már vízzel locsoltunk, mert már nagynak éreztük magunkat, s így láttuk másoktól. Külön taktikát dolgoztunk ki erre. Mindig az a társam ment előre, aki járatos volt a házban. Az ő feladata volt megtalálni a vízforrást. Ezután már csak azt kellett elérni, hogy a "hervadó virágszálak" kijöjjenek az udvarra, ahol aztán alapos öntözésben volt részük. Sokszor előfordult, hogy egyszerűen nem találtunk vizet, ugyanis a háziak lezárták a csapokat vagy levették a vödröt a kútról, de ez sem tántorított el bennünket: mindig volt nálunk egy kis tartalék, amit üvegben magunkkal hordoztunk. Olyan eset is akadt, amikor a leányzó, amint meglátott bennünket, a ház legeldugottabb zugáig menekült, s addig nem jött elő, amíg kategorikusan meg nem ígértük, hogy nem öntjük le vízzel, csak kölnivel. Néha nem álltuk a szavunkat... Voltak harciasabb "virágszálak" is, akik nemhogy nem hagyták magukat meglocsolni, hanem még mi lettünk vizesek! Persze mindez nagy nevetések között zajlott, sőt alaposan átázott hölgyek még biztattak is, hogy a következő "megállónál" még jobban "öntsük meg" a háziakat. Ez volt régen, ma már felnőtt fejjel csak a hölgyrokonaimhoz járok el húsvétkor, de még mindig jót nevetünk a régi locsolótörténeteken."

Éva nem a locsolók, hanem a "locsoltak" közé tartozik. Sok élménye fűződik a húsvéthétfőkhöz, s most családanyaként a lányával újraéli ezeket. "Régen jöttek a szépen kiöltözött kisfiúk, elszavalták a locsolóverseket, megöntözték a lányokat, akik hímes tojásokkal hálálták meg a figyelmességet. A felnőtt locsolók egy kis vízzel is "megöntötték" a lányokat, asszonyokat, majd a terített asztal mellett egy kicsit elbeszélgettek a világ dolgairól. Volt olyan húsvéthétfő, amikor annyi locsolást kaptam, hogy az összes ruhám teljesen elázott, s a hajam kétszeri mosás után is egy hétig illatozott a különböző pacsuliktól. Ma már egy kicsit másképp állnak a dolgok. Sajnos a mai locsolók alig ismernek szép locsolóverseket, manapság csak a "piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi" félék divatosak. Felgyorsult a világ, az ünnepekre sem jut már elég idő..."

szs