Keresztények, sírjatok?

A szenvedés értelmét keresték már sok ezer évvel ezelőtt is a hívő emberek. Jób könyvéből már megsejtették az ószövetségi zsidók, hogy Isten bőségesen megjutalmazza azokat, akik ártatlanul szenvednek, illetve hűségesek maradnak hozzá. Még többet tudunk meg Dániel prófétától, aki ugyancsak irigy rágalmak áldozata lett és három társával inkább vállalta a szörnyű büntetést, de az egy élő Istent nem tagadta meg. Amikor a tüzes kemencébe kerülnek, nem esnek kétségbe - fölajánlják szenvedésüket népük bűneiért és annyira hiszik, hogy az irgalmas Úr megbocsát, hogy már előre hálát adnak neki és hangosan dicsérik. Erre egy Isten Fiához hasonló angyali lény ereszkedik közéjük - s lám, nem pusztulnak el, megmenti őket, sőt, ezt látva az ellenség is megtér.

Hogyan válhat tehát a szenvedés örömmé?

Az idők teljességében valóban lejött az Isten erre a bűneinktől megsebzett földre. A filippi levél pászkahimnuszában Szent Pál gyönyörűen leírja, hogy mekkora mélységekbe szállt alá az Isten Fia irántunk érzett szeretetében: egészen a kereszthalálba.

"Ő mint Isten az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr." (Fil 2,6-11)

Magára vette tehát az emberiség minden baját, nyomorúságát, bűneink büntetését és "alászállt a poklokra". Miért vállalta tehát, hogy leereszkedik a szenvedésnek a tűzkemencéjébe? Egyrészt, hogy így teljesen hitelesen megmutassa, mennyire együtt érez velünk, hisz a bajban sem hagy el minket - sőt, épp a gyilkosai és a latrok közt fejezi ki értünk vállalt áldozatát. Átvállalta sorsunkat, a halálba vitte minden ember bűnét, hogy akik elfogadják az Ő kereszten bemutatott végtelen szeretetét, azokat kiszabadítsa az örök tűzből, s így ideiglenes szenvedéseinknek már értelme lesz Ővele.

Az apostoloktól különösen, de minden követőjétől várja, hogy ugyanaz az érzület legyen bennünk is - így rövid szenvedés után az Ő szeretetének országába kerülhetünk. Szent Pál ki meri mondani kedves tanítványainak, hogy "örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem mindazt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak a javára" (Kol 1,24). Hasonlóan gondolkozott az elmúlt 2000 év sok mártírja István diakónustól kezdve Salkaházi Sáráig. Az ő életük is megerősít minket abban, hogy Jézussal érdemes végigjárni nekünk is a keresztutat, mert akkor annak vége nem a nagypéntek, hanem a húsvétvasárnap lesz, a föltámadás és az örök élet!

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Olvasónak!

Majnek Antal