Egy református lelkészcsalád kálváriája a szovjethatalom idején

Meghurcolt lelkipásztoraink: Vass József

2009. április 17., 10:00 , 431. szám

Nem volt könnyű élete református lelkészeinknek a szovjet megszállást követően, de megbüntette a rendszer a hozzátartozóikat is, akiket sok esetben egészen a nyolcvanas évekig értek hátrányok. Nem volt ez másként a méltán népszerű Vass József técsői és viski református lelkész esetében sem, akinek kilencvenéves özvegyével, Vassné Isaák Gyöngyi nagytiszteletű asszonnyal és lányával, Asztalos Józsefné Vass Évával beszélgettünk családjuk kálváriájáról.

Vass József 1910. december 31-én a ma Szlovákiához tartozó, Nagykapos melletti Kelecsényben született. A beregszászi gimnáziumban érettségizett, majd a Losonci Református Teológián tanult tovább. Técsőre 1934-ben került mint segédlelkész, ahol megismerkedett, majd összeházasodott a helyi esperes lelkész, Isaák Imre lányával, Isaák Gyöngyivel. Vass Józsefet 1936. január 7-én rendes lelkésszé választotta a Bereg megyei Csetfalva református gyülekezetének presbitériuma.

Vassné Isaák Gyöngyi: Nyolc évig éltünk Csetfalván, nagyon szerettük azt a kis falut. Ott született a fiam és a lányom. Nagyon jó viszonyban volt az uram a helyiekkel és a környező települések lelkészeivel. Édesapám 1944-ben hirtelen meghalt, s a técsői hívek a férjemet választották meg lelkészükké. 1944 augusztusának végén kerültünk vissza Técsőre, a férjem első szolgálatakor úrvacsoraosztás volt újkenyérre. Emlékezetes, mert az istentisztelet alatt légitámadás volt, és a hívek nagy része hazaszaladt a zsúfolásig telt templomból. A férjem rögtön nekilátott az édesapám által megkezdett munkának, de hamarosan megérkeztek Técsőre a szovjet csapatok. A fiatalok a hittan és a konfirmációs képzés mellett vasárnap délutánonként is összejártak a parókiára, ez hagyomány volt. Aztán egyszer csak jöttek szólni, hogy ezt nem szabad. Kérvényezni kell, hogy megengedje az ilyen összejöveteleket a hatóság. Ahogy teltek az évek, egyre szörnyűbb dolgokat kellett megélnünk, a tanítóknak lesni kellett, hogy melyik gyerek megy a templomba.

Asztalos Józsefné Vass Éva: Emlékszem, kilencéves voltam, amikor egy karácsonykor a gyerekek nagy része nem ment iskolába. Egy itt dolgozó Homonnai nevű híres pedagógus kiállított a többiek elé és azt mondta: "Tudom, Vass, hogy ez a te műved! Te "organizováltad", hogy ne jöjjenek a gyerekek iskolába." Már akkor igazságtalanul vádoltak, megbélyegeztek, amiért lelkész volt az apám. Életem során mindig hátrányom volt abból, hogy lelkész, majd politikai elítélt volt az édesapám.

- De miért ítélték 25 évre Vass József tiszteletes urat?

Vassné Isaák Gyöngyi: Koholt vádak alapján. Két-három hónapot működött Técsőn a szovjet megszállásig, tehát sok mindent nem is érkezett volna csinálni, de soha nem is politizált. Legelsőként azzal vádolták, hogy az alkotmány napján kitűzte a templomra a fekete zászlót. De bebizonyosodott, hogy nem ő adott rá utasítást, a harangozó felesége tette ki a zászlót, mert meghalt egy presbiter. A férjemet a Szovjetunió ellenségének nyilvánították, azzal vádolták, hogy imádkozott a magyar hadsereg győzelméért. De hát melyik lelkész nem abban az időben? Azzal is vádolták, hogy Csetfalván önkénteseket toborzott a finn hadsereg támogatására a finn-szovjet háború idején. Amikor sikerült bizonyítani, hogy ez nem igaz, akkor elővették, hogy díszkaput csináltatott a magyarok 38-as bevonulásakor. Koncepciós vádak voltak, sok esetben olyanok tanúsították a Csetfalván elkövetett állítólagos bűneit, akik nem is láthatták, mit is csinált ott. A szovjet törvények alapján ítélték el visszamenőleg a magyar időben a Szovjetunió ellen elkövetett bűnökért. Akadt olyan, aki annak ellenére sem vallott semmit a férjemre, hogy nagyon összerugdosták a beszpekán. 1950. január 7-én vitték el a férjemet, huszonöt évre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A kazahsztáni Karagandában és Petropavlovszkban raboskodott.

Amikor elvitték, az egyik beszpekás felesége már itt válogatta a holmimat. Csak egy asztalt, négy széket, szekrényt és két ágyat hagytak. A tehenet is elvitték, amihez nem lett volna joguk, mert volt két kisgyerekem.

Nagyon nehezen éltünk a vagyonelkobzást követően. Az édesanyám tanítónő volt, de nem taníthatott, kapálni járt a kolhozba. Engem megkeresett Horváth János, egy presbiter, és mivel tudtam orgonálni, s jó hangom, jó hallásom volt, így kántor lettem a református gyülekezetben. Évi lányom pedig nagyon szépen tudott festeni, s mivel akkor nem lehetett magyar nyelvű naptárakat kapni, ilyeneket festett gyönyörű kis tájképekkel, éjszakákig írta rá a napokat és a névnapokat, s ezeket 10 cservonecért megvették tőle a técsőiek. Együttéreztek velünk. Akadt olyan, aki csomagot is küldött nekünk. Keservesen, de túléltük azokat az időket.

1956-ban jött haza a férjem. Nagy tömeg várta az állomáson. Én szívesebben találkoztam volna hat és fél év után inkább egyedül vele, de valahonnan megtudták, hogy mikor, melyik vonattal jön, és a végén már ott volt fél Técső. A mozdonyvezető magyar volt, kihajolt és megkérdezte: Mi az? Tán valami miniszter jött?

Ismét ő lett a técsői lelkész, 1964-től pedig 22 éven át Visken is lelkész volt, itt a két magyar végvárban, egészen 76 éves korában bekövetkezett haláláig. Szörnyű volt a szovjet időszak, például nem keresztelhetett a templomban, csak titokban. Kettős anyakönyvet vezetett, volt egy titkos is. Az egyik esetben eljött Viskről egy család megkereszteltetni a gyermeküket, azt kérték: "Csak azt írja be, tiszteletes úr, hogy Sándor". Hogy milyen Sándor, azt nem árulták el.

1992. április 9-én rehabilitálták a férjemet, akkor kapott egy tételes listát a lányom, amelyen hosszasan fel vannak sorolva a tőlünk elvett tárgyak. Csak a tárgyakat (bútor, szőnyeg stb.) összesen 2475 rubelre értékelték akkor, de 70 rubel volt például egy tehén. Amikor visszakaptuk kuponban, öt tyúkot sem tudtunk volna venni abból a pénzből.

- Azt hallottam, hogy a tiszteletes úr az alkoholistákkal is foglalkozott.

Vassné Isaák Gyöngyi: Így volt. Egy szerződést íratott alá azokkal, akik elszánták magukat a fogadalomra, hogy többé nem isznak. Sokan be is tartották, de azt nem mondhatom, hogy mindenki. A legtöbben egy évre fogadták vagy rövidebb időre, de olyan is akadt aki tíz évre fogadta fel és be is tartotta. Nagyon sokan jelentkeztek, a férjem egy naplóban vezette a fogadalmat tevők dolgait, érdeklődött a családtagoknál és szomszédoknál. Sokaknak segített leszokni az alkoholról.

Asztalos Józsefné Vass Éva: Bár kitűnő tanuló voltam, de csak harmadszorra vagy negyedszerre vettek fel a komszomolba nagy nehezen. Nem tudtam az egyetemen továbbtanulni - kémia szakra felvételiztem -, a bátyámat is csak az észtországi Tartuban vették fel mezőgazdasági egyetemre. Ő ma Szolnokon él, magyar állampolgár, nyugdíjas. Az első munkahelyemről, a bankból is a párt utasítására bocsátottak el. 1987-ben, édesapám halálakor megtiltották a rendőrség dolgozóinak és a párttagoknak, hogy eljöjjenek a temetésére. A párttitkár pedig sportruhába öltözve nézte végig a temetési menetet, hogy van-e közöttük párttag. Még azt sem akarták megengedni, hogy a templomban ravatalozzák fel az apámat a técsői hagyományoknak megfelelően, de a hosszas utánajárásnak köszönhetően végül is sikerült elérni. Óriási temetés volt, nagyon sokan tisztelték és szerették az apámat, s ez kárpótolt minket a sok évtizedes szenvedésért.

Badó Zsolt