Tantárgyi vetélkedők idegen nyelvből, történelemből és informatikából

2009. április 24., 10:00 , 432. szám

Múlt szombaton rendezték meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által a megye magyar iskoláinak diákjai számára kiírt idegennyelv-, történelem- és informatikavetélkedők megyei döntőit.

A Rákóczi-főiskola épületének Esztergom termében összegyűlt több mint 200 résztvevőt és felkészítő tanáraikat dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntötte. A szakember mindenekelőtt elnézést kért azoktól a diákoktól, akik mind a három vetélkedőn részt kívántak venni. Mint jelezte, a KMPSZ eredetileg egy hét végére csupán egy vetélkedőt szervezett, ám miután az oktatási minisztérium igen korai időpontra tűzte ki az emelt szintű érettségi vizsgákat, a szövetség kénytelen volt utólag módosítani versenynaptárát, egyetlen napra zsúfolva több vetélkedő lebonyolítását. A szervezők ennek ellenére szerettek volna minden versenyzőnek lehetőséget biztosítani a megmérettetésre minden tárgyból, ezért fél órával elhalasztották az informatikavetélkedő kezdési időpontját, s engedélyezték, hogy a diákok egyszerre két versenyre is benevezzenek. A kezdeményezés népszerűnek bizonyult, amennyiben mintegy 30 diák döntött úgy, hogy két tárgyból is megméretteti magát.

Eredmények

Angol nyelv

8. osztály: 1. Hevesi Renáta (Gyulai Általános Iskola), 2. Juhász Attila (Salánki Középiskola), 3. Kovács Klaudia (Bátyúi Középiskola); 9. osztály: 1. Pallay Mária (BMG), 2. Barta Julianna (Salánki Középiskola), 3. Avasán Nikolett (Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola); 10. osztály: Grigorjeva Karina (Csapi 2. Sz. Középiskola), 2. Komonyi Viktória (Csapi 2. Sz. Középiskola), 3. Farkas Szandra (Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola); 11. osztály: 1. Horubec Julianna (Csapi 2. Sz. Középiskola), 2. Szabó Ivett (Csapi 2. Sz. Középiskola), 3. Nyegre Marianna (Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola); gimnázium IV.: 1. Nagy Flóra Boglárka (Beregszászi Magyar Gimnázium), 2. Olcsvári Izabella (BMG), 3. Barta Irén (BMG); gimnázium VI./líceum I.: 1. Máté Brigitta (BMG), 2. Gerzsenyi Edina és Orbán Nikolett (BMG), 3. Máté Bettina (BMG); gimnázium VII./líceum II.: 1. Nagy Brigitta és Glóger Anna (BMG), 2. Orgován Krisztina (BMG), 3. Pallay Ferenc (BMG); gimnázium VIII./líceum III.: 1. Szelley Laura (BMG), 2. Popovics Viktória (BMG), 3. Háger Sándor (BMG).

Német nyelv

9. osztály: 1. Ángyus Márk (Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola); 11. osztály: 1. Vasky Erika (Csapi 2. Sz. Középiskola), 2. Palkó Ivett (Csapi 2. Sz. Középiskola); gimnázium VI./líceum I.: 1. Szilágyi Karina (Ungvári Drugeth Gimnázium), 2. Szimjon Krisztián (Ungvári Drugeth Gimnázium); gimnázium VII./líceum II.: 1. Oszuszki Ágnes (BMG), 2. Híres Edina (BMG), 3. Lacz Ádám (BMG); gimnázium VIII./líceum III.: 1. Tihor Viktória (BMG) 2. Ács Tímea (BMG), 3. Keresztyén Gabriella (BMG).

Francia nyelv

9. osztály: 1. Pallay Emese (Tiszakeresztúri Általános Iskola).

Informatika

Felhasználói kategória: 1. Kovács Viktor (Nagyberegi Református Líceum), 2. Pallay Ferenc (BMG), 3. Kohut Gergely (BMG).

Programozói kategória: 1. Nyiscsák András (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 2. Szkáza László (BMG).

Történelem

8. osztály: 1. Kész Barna (Salánki Középiskola), 2. Kacsó Henrietta (Gáti Középiskola), 3. Barta Irén (BMG); 9. osztály: 1. Panykó István (BMG), 2. Bimba Brigitta (Bátyúi Középiskola), 3. Tihor Szilvia (BMG); 10. osztály: 1. Kopasz Gyula (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 2. Menyhért Gyula (Bátyúi Középiskola), 3. Jaró Ágnes (Gáti Középiskola); 11. osztály: 1. Boda Attila (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 2. Nyiscsák Péter (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 3. Kosztur András (Ungvári Drugeth Gimnázium); gimnázium VI./líceum I.: 1. Orosz Zsolt (Nagyberegi Református Líceum), 2. Kohut Gergely (BMG), 3. Fábián Miklós (Nagyberegi Református Líceum); gimnázium VII./líceum II.: 1. Lőrinc Sándor (Nagyberegi Református Líceum), 2. Bak Dávid (Nagyberegi Református Líceum), 3. Bodnár Alexandra (Munkácsi Szent István Líceum); gimnázium VIII./líceum III.: 1. Tóth Enikő (Nagyberegi Református Líceum), 2. Balogh Ildikó (Nagyberegi Református Líceum), 3. Bodnár Ferenc (Nagyberegi Református Líceum).

hk