Gerzánics Ilona: Kevés az állami támogatás

2009. május 1., 10:00 , 433. szám

Erről és a mezőgazdasági termelőket érintő egyéb aktuális kérdésekről Gerzánics Ilonát, a Beregszászi Járási Farmerszövetség elnökét, a járási állami közigazgatási hivatal agráripari osztályának farmerszakemberét kérdeztük.

- Mi a helyzet a kukorica vetésével?

- Rendben folynak a munkálatok, s reményeink szerint május 15-ig mindenütt végeznek a munkákkal. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a gazdák nem kapnak kellő állami támogatást, miáltal nehéz betartani a technológiai követelményeket. Elsősorban a talaj tápanyagellátásával vannak gondok, sokan csupán egészen minimális mennyiségű trágyát képesek beszerezni a magas árak miatt. Ez különösen azért szomorú, mivel az utóbbi években már nálunk is beszerezhető minden készítmény ahhoz, hogy a növények optimális körülmények között fejlődhessenek.

- És ami a talaj megművelését illeti?

- Mint ismeretes, a talajmunkák időben és megfelelő színvonalon történő elvégzéséhez mindenekelőtt üzemanyagra és megfelelő gépekre van szükség. Jelenleg elsősorban az üzemanyag ára jelent gondot. Az állam igyekezett támogatást nyújtani a farmereknek, 3,95 hrivnyás nagybani áron lehetett beszerezni idén tavasszal a dízelolaj literjét, ami igen kedvezőnek mondható. Csakhát az volt a kikötés, hogy minimálisan mintegy 2400 liter üzemanyagot kellett megvásárolni egyszerre, ami körülbelül 10-11 ezer hrivnyányi kiadást jelentett volna a gazdáknak, s ezt az összeget nagy részük nem tudta kifizetni. Ez az eset is azt mutatja, hogy célszerű volna összefogni a gazdáknak, szövetkezetet alakítani, miáltal könnyebb volna dolgozni, termelni. Sajnos a mi népünk mentalitása még olyan, hogy félnek a szövetkezettől. Hiába múlnak az évek, a legtöbben még mindig úgy tekintenek a szövetkezetre, mint a szovjet idők kolhozára, s óvakodnak tőle.

- Gyakran merül fel a melegházi zöldségtermesztők részéről a fóliasátrak optimális szellőztetése. Mire érdemes odafigyelni?

- A korszerű technológiák betartása nagyban függ a fóliasátrak kialakításától. A modern, jó minőségű sátrakat eleve úgy tervezik, hogy lehetővé tegyék a levegő megfelelő cirkulálását. Miután azonban ezek a berendezések nem olcsók, s a legtöbben máig maguk építette sátrakban termelnek, érdemes röviden összefoglalni a legfontosabb szempontokat. A meleg levegő köztudottan fölfelé száll, így a szellőztetőket is a fóliasátor legmagasabb pontján érdemes kialakítani. Ezáltal kiküszöbölhetjük annak a veszélyét is, hogy huzat érje a növényeinket. A legnépszerűbb megoldás, hogy a fóliasátor két vége felől nyitnak "ablakot" a szellőztetéshez. Ne feledjük azonban, hogy ez csak akkor elégséges megoldás, ha a sátor kellően magas és nem túl hosszú. Egy hüvelykujjszabály szerint ez a megoldás akkor eredményes, ha a sátor hossza nem haladja meg a növények feletti szabad légtér magasságának hússzorosát. Amennyiben a sátor ennél hosszabb, további szellőztetőket kell vágnunk a fólián. Vegyük azonban figyelembe, hogy ilyenkor a huzathatás már korántsem olyan erős, az egyes szellőztető nyílások távolsága tehát nem haladhatja meg a növények feletti szabad légtér tízszeresét.

- Nyakunkon az uborka vetése. Mire számíthatunk idén?

- Valóban, az uborkát érdemes volna május 5-ig elvetni. Felhívnám a figyelmet a technológiai előírások betartásának fontosságára. Ezen a téren is sok segítséget nyújthat a termelőknek a szövetkezet. A Beregszászi járásban például máris működik egy szolgáltatószövetkezet, amely jelenleg 42 uborkát és paprikát termelő gazdával áll szerződésben. A gazdák a szövetkezet által közösen, tehát valamivel olcsóbban tudják megvásárolni például az uborkahálót, a feketefóliát, a csepegtetőrendszert, a növényvédő és gyomirtó szereket stb. Saját válogatógéppel is rendelkeznek, amelynek megvásárlása egyetlen gazda számára túl nagy beruházást jelentene. A szövetkezetnek szerződése van a nagyszőlősi konzervgyárral, amely garantáltan átveszi a gazdák által megtermelt zöldségeket, azaz az értékesítéssel sincsenek gondjaik. Az elmúlt év azt mutatta, hogy a termelők elégedettek a borzsovai központú Beregvidéki Szövetkezet szolgáltatásaival.

- Hatással volt a gazdasági válság az idei konzervgyári megrendelésekre?

- A jelek szerint nem, idén a tavalyinál nagyobb mennyiségre kötöttek szerződést a szövetkezettel. Bízunk benne, hogy jó évnek néznek elébe a termelők.

pszv