Határokon átívelő turizmus

2009. május 1., 10:00 , 433. szám
Csizmár Béla, Bacskai József és Olekszandr Marcsenko

Április 22-én a Beregszászi Járási Tanács, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal, a Kárpátinform Információs Szaktanácsadó és Regionális Fejlesztési Központ és a Beregszászi Járási Falusi Turizmus Szövetség szervezésében került sor Beregszászban a Kárpátaljai és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei együttműködés az ukrán-magyar határrégiók fejlesztéséért című konferenciára, melynek résztvevői áttekintették a határ menti együttműködés kérdéseit, különös tekintettel az idegenforgalomban rejlő lehetőségekre.

A konferencia résztvevőit köszöntötte Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, aki kifejtette azon reményét, hogy a konferencia eredményeként gyümölcsöző együttműködések és új idegenforgalmi befektetések jönnek létre. Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja elmondta, hogy Magyarország számára kiemelten fontos a kárpátaljai régióval ápolt kapcsolatok fejlesztése, melyet számos szál fűz össze a négy szomszédos, európai uniós tagországgal, és kedvező természeti adottságokkal, néprajzi, gasztronómiai, idegenforgalmi, ezen belül befektetési, fejlesztési lehetőségekkel rendelkezik. Ugyancsak köszöntötte a megjelenteket Vjacseszlav Hoblik, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökének helyettese.

Olekszandr Marcsenko, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Európai Integrációs és Turisztikai Főosztályának vezetője az ukrán-magyar határ menti idegenforgalmi együttműködésről és a kárpátaljai turizmus eredményeiről, gondjairól tartott előadást. A szakember eredményesnek nevezte Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye idegenforgalmi együttműködését, mely folyamatosan újabb projektekkel bővül. Tájékoztatása szerint 2008-ban 35%-kal nőtt a Kárpátaljára látogató turisták száma, s az ide érkező vendégek 16%-át a magyarországi turisták teszik ki. Az idei év első három hónapjában 16%-kal több turista érkezett vidékünkre, mint az előző év azonos időszakában.

A konferencián számos más érdekes előadás is elhangzott az idegenforgalmi együttműködésről, az EU-s pályázati lehetőségekről és a közös vállalkozások fejlesztéséről.

Csizmár Béla lapunknak elmondta: "A mai rendezvény azt a célt szolgálta, hogy tájékoztassuk magyarországi partnereinket az itteni turisztikai és befektetési lehetőségekről és újabb kapcsolatokat keressünk". Fontosnak tartja az idegenforgalom fejlesztését, hiszen ezáltal pozitív kép alakul ki az ide érkező turistákban és jövedelemhez jutnak a falusi turizmussal foglalkozó családok.

Szintén részt vett a konferencián Mackó István, az Ungvári Járási Tanács elnökének helyettese, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy minden ilyen és hasonló rendezvényen részt vesznek, hogy újabb tapasztalatokat szerezzenek és kapcsolatokat teremtsenek. Aktuális volt a konferencián való részvétel abból a szempontból is, hogy átvegyék a Beregszászi járás tapasztalatait a falusi turizmus terén.

A konferencia megrendezését anyagilag támogatta az Euro Clip-Euro Kapocs Közalapítvány.

bj