Barrot EU-biztos Beregszászban

Kishatár: 50 vagy 30 kilométer?

2009. május 8., 10:00, 434. szám

Egyebek mellett az Ukrajna és Magyarország közötti kishatárforgalmi egyezmény működéséről tájékozódott a magyar-ukrán határon és Beregszászban Jacques Barrot, az Európai Bizottság illetékes alelnöke.

A régióban tájékozódó biztos beregszászi útját nem verték nagydobra, bár sokan már önmagában azt is furcsának tartották, hogy a magas rangú EU-hivatalnok miért éppen ezt a kisvárost választotta útjának egyik állomásául. Nem hivatalosan azért tudni engedték, hogy a két ország között működő kishatárforgalmi egyezmény kapcsán elsősorban annak érvényességi területe kerül majd szóba, miután közismert, hogy az EU-ban általában a 30 kilométeres határ menti sávra terjed ki a hasonló országok közötti megállapodások hatálya, szemben az esetünkben érvényes 50 kilométerrel.

A biztos jöveteléről csak annyi árulkodott, hogy az Asztély-Beregsurány határátkelőt látványosan kisuvickolták, s múlt csütörtökön a szokásosnál kisebb volt a torlódás a határ mindkét oldalán. Amint azután a Barot-t és kíséretét szállító konvoj begördült a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának területére, a kapuk bezárultak, a sajtó pedig kívül rekedt.

A találkozó jelentőségéről azért sokat elárul, hogy a biztost elkísérte útjára Draskovics Tibor, a Bajnai-kormány igazságügyi és rendészeti minisztere, valamint Szabó Vilmos külügyi államtitkár. Ukrán részről a megbeszélésen részt vett Oleg Havasi kárpátaljai kormányzó, s jelen voltak a találkozón a kárpátaljai magyar pártok vezetői.

Miután a látogatásról megjelent szűkszavú ukrán beszámoló meglehetősen semmitmondó volt, megkértük Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, aki személyesen fejthette ki álláspontját a biztosnak, hogy ossza meg benyomásait olvasóinkkal. "A jelenlévők, köztük magam is, igyekeztünk kifejteni Barrot úrnak, miért fontos számunkra a kishatárforgalmi megállapodás. Megpróbáltuk érzékeltetni, hogy mit jelentett ebben régióban a vasfüggöny lebontása, s milyen hatással járt ezek után Magyarország csatlakozása a schengeni határfelügyeleti rendszerhez, amely hatásokon éppen a kishatárforgalmi megállapodás hivatott enyhíteni. Kitértünk arra is, miért fontos az egyezmény hatályának megőrzése az 50 kilométeres határ menti zónában. A biztos megértőnek mutatkozott. Mint jelezte, érti a magyar-magyar helyzet különlegességét régiónkban, amit véleménye szerint a szabályok megfelelően rugalmas kezelésével lehetne orvosolni."

szcs