Majális, koncert, táncház Tégláson

2009. május 8., 10:00 , 434. szám

A KMKSZ Téglási Alapszervezete, a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázat megnyerése révén, május 3-án majálist, illetve - a helybeli művelődési házzal közösen - anyák napi koncertet és táncházat szervezett az Ung-vidéki településen. Ez utóbbi rendezvények lebonyolításához anyagilag hozzájárult a Téglási Községi Tanács, a Dorcas nemzetközi segélyszervezet pedig segítséget nyújtott ahhoz, hogy a gyermekek számára kiírt vetélkedők minden résztvevője ajándékkal térhessen haza.

A rendezvénysorozat keretében délelőtt futóversenyt, rajz-, illetve aszfaltrajz-vetélkedőt rendeztek, a 4-10 éves, valamint a 11-18 éves gyermekek és fiatalok számára, továbbá májusfa-állítási versenyt bonyolítottak le két csapatnyi kislegény részvételével, akiknek egyenlő mennyiségű és minőségű díszek felhasználásával kellett bebizonyítaniuk, kik is tudják szebben felöltöztetni a csapatok számára "kiutalt" két májusfát.

Délután következett az anyák napi koncert, melynek a kultúrház nagyterme adott otthont. Kriczky Katalin, a téglási KMKSZ-alapszervezet alelnöke, a majális fő szervezője a rendezvény kezdetén szeretettel köszöntötte a megjelenteket, elsősorban az édesanyákat, a nagymamákat és a keresztanyákat. Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke a tanács és az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal nevében üdvözölte a termet zsúfolásig megtöltő közönséget. Szűcs Sándor helybeli polgármester pedig - kedves gesztusként - jelképesen egy szál virágot nyújtott át az édesanyáknak.

A koncert végén Necze Sándor, a KMKSZ helyi alapszervezetének az elnöke köszönetet mondott a Szövetség vezetőségének, a megyei szervezet székháza munkatársainak és a Szülőföld Alapnak a támogatásért.

- Tégláson fellendülőben van a KMKSZ tevékenysége - fejtette ki azután. - Sok a fiatal tag, akik átveszik a stafétabotot, s ez abból is kitűnik, hogy a 17 - 24 éves rendezők révén a fiatalság is kivette a maga részét a szervezésből. A koncertet követően táncházra került sor a művelődési ház épülete előtt, melyen a szomszédos Szürtéből átrándult id. és ifj. Palkó Tibor és a ráti Szoroka Dániel húzta a talpalávalót, s Bálint Andrea, a Kereknyei Művészeti Iskola tánctanárnője sajátíttatta el az érdeklődőkkel a különböző magyar néptáncok tánclépéseit. A szervezők - igazi, magyaros vendégszeretettel - minden földi jóval ellátták a vendégeket. Végezetül pedig hajnalig tartó utcabál zárta a rendezvénysorozatot.

misi