Narancsik Imre nagymuzsalyi lelkipásztor

2009. május 8., 10:00 , 434. szám

A Kárpátalján 1944-től fokozatosan berendezkedő szovjethatalom ellenséget látott az egyházakban. Igaz, a református egyházat nem tiltják be, mint a Kárpátalján legnépesebb görög katolikust, de 20 lelkészt deportálnak szibériai fogolytáborokba. Az elsők között volt Narancsik Imre, nagymuzsalyi református lelkész, lapszerkesztő, történész, korábbi teológiai tanár, akinek elsősorban a kisebbségi tudományos és egyházi élet kérdéseiről írt cikkei jelentősek. Ifjúsági és egyházi lapokat szerkesztett Beregszászban, bár aktívan nem politizált, de publicisztikai írásaiban, közszerepléseiben gyakran felemelte szavát a magyarságunkat érintő politikai kérdésekben is, kapcsolatban állt a kor ismert csehszlovákiai magyar politikusaival.

Narancsik Imrét 1946-ban tartóztatták le a szovjet hatóságok, elítélték és 1947-ben halt meg fogolytáborban. Dr. Ortutay Elemér görög katolikus lelkész, teológiai tanár, a hittudományok doktora a harmincas évekre visszaemlékezve a következőket mondta róla: "Beregszászon a prágai, brünni és pozsonyi főiskolásokat az úgynevezett Széchenyi-kör tömöríti. Ennek egyik gyakori előadója Narancsik Imre, muzsalyi református lelkész. Az ő szavai és életvitele kristályozzák bennünk a tiszta magyar öntudatot és a krisztusi, keresztény elveket... az orosz lágerben Narancsik Imre is meghalt, akinek halálát nagyon fájlalom, én különösen, hisz éveken át szellemi, lelki tanítóm volt. Tisztelettel és hálával gondolok személyére."

Mi megpróbáltunk utánajárni, hogy ki is volt a nagymuzsalyiak mártír lelkésze, miért tarthatták többek között őt veszélyesnek a vidékünket megszálló szovjetek.

Narancsik Imre 1904. január 25-én született a Komárom megyei Csallóközaranyoson, szülei gazdálkodók voltak. Öt fiúgyermek közül ő volt a legidősebb. Károly öccse szülei kis gazdaságát vezette tovább, Elek szintén lelkész lett, Péter tanítói oklevéllel MÁV-tisztviselőként dolgozott, a legfiatalabb, Vince pedig a munkácsi kereskedelmi középiskolában tanult tovább.

Imre 1917 őszétől a komáromi Szt. Benedek-rendi Katolikus Főgimnáziumban tanult, majd 1925 őszén a losonci Református Theológiai Szeminárium elsőként induló évfolyamába iratkozott be, mindkét helyen kiváló volt a tanulmányi eredménye. 1928-29-ben a hallei Friedrichs Egyetem teológiai fakultásán tanult, főleg ószövetségi körben. Ennek eredményeként 1931-ig a losonci Theológiai Szemináriumban tanította az ószövetségi tudományok egy részét, majd később dogmatikát és segédtudományait is. Lelkészi szolgálatát a teológiai munkája mellett Zsigárdon mint helyettes lelkész kezdte. 1930. január 1-től a Felvidéki Református Egyház Egyetemes Konventje mellett titkár Pozsonyban, majd 1932 márciusától püspöki titkár. 1935 augusztusában Garamkissalón lelkész, egy hónappal később Lévára rendeli az esperes, innen hívta meg egyhangúlag a nagymuzsalyi református egyház. 1936. február 16-án volt a lelkészi beiktatása Nagymuzsalyban. Még abban az évben házasságot kötött Tusa Gabriella Juliánnával, Tusa Menyhért viski lelkipásztor leányával. Házasságukból két gyermek született: 1939-ben Gabriella, 1942-ben pedig Ágnes.

Nagymuzsalyban lelkészi tevékenysége mellett hitoktatást is végzett. Szabadidejében szociográfiai és egyháztörténeti kutatásokkal foglalkozott, eredményeit elismert szaklapokban publikálta. Aktívan részt vett az akkori kárpátaljai magyar közéletben. 1928-30 között Varga Imrével és Tárnok Gyulával közösen szerkesztette a Baráti Szó című református ifjúsági folyóiratot Beregszászban. A szovjet megszállást követően 1946-ban Narancsik Imrét letartóztatták és a múltban kifejtett politikai tevékenység vádjával elítéltek. Rabként egy irkutszki szovjet fogolytáborban halt meg 1947-ben. Itt lenne az ideje, hogy végre hozzáférjenek a korszakot kutatók azokhoz az iratokhoz is, amelyekből kiderülne, milyen vádak alapján ítélték el a tiszteletes urat, illetve tanulságos lenne olvasni, hogy kik és mit vallottak ellene...

Nagymuzsalyban még ma is elevenen él a tiszteletes emléke. A 73 éves Pataky Ferenc, akinek az édesapja presbiterként jól ismerte a tiszteletes urat a következőket mondta: "Narancsik tiszteletes úr úgy került ide, hogy három muzsalyi presbiter, a két Tóth János és Sztreha János hallotta őt prédikálni Léván. Rögtön, amikor kijöttek a templomból, meghívták lelkésznek. Az volt a csoda, hogy ez a nagy műveltségű lelkész, teológiai tanár elfogadta a lelkészt kereső muzsalyi gyülekezet meghívását. A szüleim és a nagymamám nagyon bizalmas, jó viszonyban voltak a tiszteletes úrékkal, tőlük tudom, hogy Narancsik Imre a szerelme miatt jött Kárpátaljára. A későbbi felesége, Tusa Ella a tanítványa volt. Ha csak tehette, vonaton ment a szerelméhez Viskre, majd itt a muzsalyi parókiában volt az esküvő, itt is laktak.

Narancsik Imre tiszteletes úr engem keresztelt elsőként 1936-ban, miután ideérkezett. Itt születtek a lányai, Gabika és Ági. A tiszteletes úr állítólag nyolc nyelven beszélt, többek között németül és oroszul is. Egyszer, 1946 végén a nagynéném férjével ment szekérrel Váriba a malomba. Ahogy jöttek hazafele, lehúzták a szekérről és elvitték Ungvárra. Amikor ítélték, a presbitériumból többen is elmentek Ungvárra, hogy bizonyítsák az ártatlanságát, ott volt többek között az apám, meg Szatmári János, Beregszászi János és Sztreha Mihály. Határozottan léptek fel a védelmében, de ott általa írt újságcikkekre hivatkozva mégiscsak elítélték. Édesapám, amikor hazajött, azt mondta, hogy hét vagy nyolc évet kapott. De a községháza akkori titkára úgy értesült, hogy 25 év a büntetése.

A tiszteletes asszonyt két kislányával együtt kitették a parókiáról, helyükre egy orosz katonatiszt költözött be a feleségével és a fiával. Egy szekér könyvet hozott el onnan az apám, itt a hátsó szobában válogattak belőle lelkészek és orvosok később. Sok orvosi könyv is volt közöttük, az a kevés, amit adtak az értékes könyvekért, az is fontos volt számukra, élni kellett valamiből. A tiszteletes asszonynak előbb az iskolaigazgató adott egy szoba-konyhás házat, hisz eleinte tanított még az iskolában. Egy idő után onnan is ki kellett költözzenek, egy család fogadta be őket itt a főutcán, onnan kerültek később Nagyszőlősre, végül pedig egy rokon lelkészcsalád segítségével áttelepültek Magyarországra.

A kilencvenes évek elején kaptunk egy orosz nyelvű levelet, amelyben azt tudatta velünk a hatóság, hogy rehabilitálták a tiszteletes urat. Akkor azt mi közösen lefordítottuk és tudattuk a gyülekezettel, majd a templom falán márványtáblát avattunk Narancsik Imre mártír lelkészünk emlékére. Itt volt az avató ünnepségen a két lánya és az özvegye is. A tiszteletes asszony azt kérte, hogy ha visszakapjuk a református parókiát, akkor okvetlenül hívjuk meg Muzsalyba. Sajnos, akkorra már meghalt."

Estók István jelenlegi nagymuzsalyi református lelkész is kutatta elődje tevékenységét. Szerinte 1946 telén még Nagymuzsalyban volt Narancsik Imre. Valószínűleg 1947 elején vitték el és még abban az évben meg is halt Irkutszkban.

Bereczky Zoltán tízéves volt 1944-ben, így emlékszik: "1944. október 24-én ellenállás nélkül vonultak be az orosz katonák Muzsalyba. Narancsik Imre és az én apám, Bereczky György fogadta őket. Egy puskalövés nélkül megszállták a falut. Na, megúsztuk a háborút, mondták, de tévedtek. Nem sokkal később Nagymuzsalyból a magyar férfiakat, közöttük az apámat és az öccsét, dr. Bereczky Gusztáv ügyvédet háromnapos munkára vitték, összesen 132 muzsalyi magyar férfi halt meg Belorusziában a boriszovi lágerben. Narancsik Imre itthon maradt még egy ideig, de aztán őt is elvitték. A családját kitették a parókiáról, ahová beköltözött egy Popov nevű határőr alezredes.

A tiszteletes úr Muzsalyból is rendszeresen járt vizsgáztatni a teológiára, több nyelven levelezett, újságot szerkesztett, kiváló kapcsolatokkal rendelkezett. De ha kellett, felvette a permetezőgépet, gyalog ment ki a Várna-hegyre és saját maga bepermetezte az egyház szőlőjét, kapált, két tehene volt, angoranyulakat tartott. Ezt ma már nehezen tudnám elképzelni egy református lelkészről. Mindenki felnézett rá, megvolt a becsülete."

Badó Zsolt