Tisza-melléki Tájvédelmi Park alakul

2009. május 8., 10:00 , 434. szám

Rövidesen megalakulhat Kárpátalján a négy járásra kiterjedő, több mint 11 ezer hektár területű Tisza-melléki Tájvédelmi Park.

A Kárpátaljai Megyei Tanács a napokban döntött úgy, hogy még ebben az évben létre kell hozni a parkot, amely - a Nagyszőlősi, a Beregszászi, a Munkácsi és az Ungvári járásokat érintve - a Tisza és mellékfolyói völgyében terül majd el 11 ezer 357 hektáron.

Mint Andrij Pogorelov, a Kárpátaljai Megyei Környezetvédelmi Főosztály vezetője elmondta, a képviselőtestület döntése értelmében hivatalának három hónapon belül el kell készítenie a tájvédelmi park működését szabályozó rendeletet, és intézkednie kell a körzetben található természeti objektumoknak a park kezelésébe történő átadásáról. Az illetékes kárpátaljai hatóságot utasították, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően bocsásson a tájvédelmi park rendelkezésére egy 1879 hektáros erdőterületet a Nagyszőlősi Erdőgazdaság alapjából - tette hozzá a főosztályvezető.

A Tisza-melléki Tájvédelmi Park létrehozását Ukrajna elnöke rendelte el a Tisza és mellékfolyói árterében lévő tájövezetek és élővilág biológiai változatosságának megőrzése, helyreállítása és a lápos területek, vadvizek védelme céljából.

A parkot, amelynek megalakításáról a viták még 1997-ben elkezdődtek, eredetileg 22 ezer hektárosra tervezték. A szervezés folyamatát jelentős mértékben lassította az érintett területek tulajdonjogával kapcsolatos kérdések megoldása.

Szakemberek véleménye szerint idővel a tájvédelmi parkhoz kell csatolni Európa legkiterjedtebb érintetlen ártéri erdőségét a Borzsa folyó völgyében. (Kárpátalja/MTI)