Oláh János: Irodalompolitika márpedig létezik

Oláh János költőt, írót, a Magyar Napló című folyóira főszerkesztőjét, aki minap a beregszászi irodalomkedvelő közönség vendége volt a Rákóczi-főiskolán, a magyar irodalom helyzetéről faggattuk.

- Meglehetősen lehangoló képet festett előadásában a magyar irodalom helyzetéről. Valóban ilyen elkeserítő a helyzet?

- Nem elkeserítő, csak tragikus, de a tragédiában benne rejlik a katarzis lehetősége. Különben amiről beszéltem, a könyvkiadás és az irodalmat övező társadalmi elismerés vagy el nem ismerés értékrendje nem maga az irodalom. Remekművek kéziratban is fennmaradhatnak, lappanghatnak száz évig is, mint például Mikes Kelemen Törökországi levelei. Ha a könyvkiadásról beszélünk, amely azért jelentősen befolyásolja az irodalmi folyamatokat, a legnagyobb problémának az értékorientált állami megrendelés hiányát tartom. Mintegy ezer nagyobb könyvtár működik Magyarországon és a határon túli magyar régiókban, ezek a könyvtárak a könyveink többségéből 20-30 példányt rendelnek, miközben olyan könyveket adunk ki, amelyek többségének megítélésünk szerint minden könyvtárban ott kellene lenniük. Kivételként Az év versei, Az év novellái, Az év esszéi és Az év műfordításai antológiasorozatunkat említhetem. Ezekből a kötetekből 100-300 példány is eljut a könyvtárlátogató olvasókhoz. Azonban még ez a példányszám is jóval alatta marad annak, amit az úgynevezett "celeb-regények" elérnek. Az igényes, a nemzeti létkérdések iránt fogékony irodalom háttérbe szorításának folyamata közvetlenül a rendszerváltás után kezdődött, amikor a nyugati cégek által megvásárolt lapokból kitiltották a szépirodalmat. Egyik napról a másikra eltűntek az irodalmi mellékletek, holott, régen az összes vidéki lapnak voltak hétvégi irodalmi mellékletei, amelyekben rendszeresen jelentek meg tárcanovellák, versek, kritikák, kisebb esszék. Később leállították a tévéjátékok gyártását. Hangjátékok sem születnek, manapság szinte kizárólag régi produkciókat sugároznak. Ezek után, ha egy-egy rádió- vagy tévériporter majdhogynem kényszerből mégis interjút készített valamelyik íróval vagy költővel, olyasféle kérdéseket tett fel, hogy miért ír még mindig könyveket, amikor senki sem olvas, leáldozóban van a Gutenberg-galaxis. Végül olyan írókat neveztek ki a legjobbaknak a médiában, akik nevetség tárgyává tették az irodalmat. Ha valaki el is olvasott egy-egy ilyen könyvet, azt mondta, hogy ha ez a legjobb mai magyar szerző, akkor soha többet nem olvasok mai magyar irodalmat, mert ha a legjobb is olvashatatlan, milyen lehet a többi. Aztán napjainkban mégiscsak feltámadt a Gutenberg-galaxis, tv-arcok által jegyzett könyvnek látszó tárgyak árasztják el a piacot, a lelkes olvasók polcait. Itt tartunk most.

- Hogyan alakul a folyóiratok sorsa a mai digitális világban?

- Régóta mondják az irodalomtámogatás ügyeit bonyolító hivatali tisztségviselők, hogy a papíralapú folyóirat megszűnik, és a digitális folyóiratoké a jövő. Mi mindkettőt csináljuk, azaz a Magyar Napló igyekszik digitális folyóiratként is megnyilvánulni. Ennek ellenére nem hiszek az olyan érveléseknek, miszerint át kell térni a digitális kiadványokra, mert azok olcsóbbak. Ha valóban így volna, feltehetnénk a kérdést, hogy vajon miért kap például a litera.hu internetes kiadvány háromszor annyi támogatást, mint a papíron megjelenő Magyar Napló. Valójában mindenki tudja, hogy semmi sincs ingyen. Látni kell, hogy a folyóiratok árának papírra, nyomdára költött részét kifizeti az olvasó. Csak a mögötte lévő szellemi értéket, az alkotás, a szerkesztés munkáját nem tudja megfizetni, ami lényegesen nagyobb összeg. Ezt a kiadást viszont egy digitális lapnál sem lehet megspórolni, különben digitális szemét kerül az olvasó elé.

- Hol tart ma a magyar irodalom?

- A jelenlegi értékelési rendszer irodalomellenes. Mozgatói tagadják, hogy az irodalom a nemzet lelkiismerete, a felelős irodalmi megnyilvánulásokat igyekeznek elhallgatni, nem vesznek tudomást a valódi magyar létproblémákról, s a róluk szóló irodalmi művekről. A "politikailag korrekt" - a sokat hangoztatott angol betűszóval élve: "piszi" - témák megverselését várják az irodalomtól. Magyarul álzsurnaliszta hülyeségeket. Ez az elvárás semmivel sem magasabb rendű, mint a szocialista realizmus elvárása volt. Épelméjű ember aligha gondolja komolyan, hogy miközben a magyar történelem, a magyar lét tele van olyan kérdésekkel, amelyekkel irodalmunk alig vagy egyáltalán nem nézett szembe - elnézést, hogy ezzel a felemás helyzet kiváltotta képzavarral próbálom kifejezni magam -, a másság elfogadásának álságos műtyúkszemén kellene rágódnia. Példaként említhetném a kárpátaljai Nagy Zoltán Mihály Sátán fattya című művét, amely egy kárpátaljai meggyalázott magyar lány sorsán keresztül a magyarság egyetemes fájdalmát elemzi (gondoljunk bele: a második világháború idején több százezer magyar nőt erőszakoltak meg a "felszabadító" szovjet katonák). Nagy Zoltán Mihály balladás regény-tragédiája megkerülhetetlen mű. Mégis a szűk körű szakmai elismerésen kívül alig kapott figyelmet. Az országos nyilvánosság fórumai agyonhallgatták, mondván, ez a téma ma nem érdekes. Alig van ma olyan nemzeti sorskérdéseinket elemző mű a mai magyar irodalomban, amely bekerülne a köztudatba.

- Mivel lehetne befolyásolni ezt a köztudatot?

- Ehhez politikai akarat kellene, mert igenis van irodalompolitika, hiába tagadják. Andrzej Wajda Katyn című filmjével megint felkeltette a világ filmművészetének érdeklődését, mint ahogy eddig életművével is, amelynek csaknem minden alkotása a lengyel történelem sorsfordulóihoz kapcsolódott. Magyarországon "a mérvadó értelmiség" folyton azt hangoztatja, a világot nem érdeklik a magyar sorskérdések. A lengyelek igen? Hiszen Wajdát többen ismerik a világon, mint az összes nemzetközi témákra specializált alternatív magyar filmest együttvéve. Ugyanez a helyzet az irodalomban. Egy-egy novella, vers, ritkábban regény megszületik azoknak a tehetségeknek a tollából is, akik felelősen és magyarul gondolkodnak. A rendszeres munka lehetőségét azonban elveszik tőlük azok, akik háttérbe húzódva, névtelenül a magyar kultúrpolitikát irányítják.

- Van kiút?

- Hogy a magyar irodalom képes lesz-e még valaha is valamilyen értéket közvetíteni, az sok mindentől függ. Ha megmarad a magyar nyelv, ha a magyar közösségben megmarad az érzékenység, akkor azért vissza lehet találni a helyes útra. Reménykeltő, hogy nemcsak írástudók egy szűk köre gondolja így, az érdeklődő olvasók, gondolkodók közössége is létezik. Ahhoz természetesen, hogy a pusztulás folyamata megálljon, s elkezdődhessék a lassú építkezés, feltétlenül olyan kultúrpolitikai magatartásra volna szükség, amely a nemzeti problémák iránt fogékony, ugyanakkor értékelvű magyar irodalom kibontakozását segíti, s nem annak ellehetetlenítésén fáradozik.

szcs