Jubileumi ünnepség Beregújfaluban

Húszéves KMKSZ-alapszervezet

2009. június 19., 10:00 , 440. szám

Húsz évvel ezelőtti megalakulásának alkalmából szervezett jubileumi ünnepséget a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezete június 14-én. A Tóth Ferenc helyi alapszervezeti elnök és Heé Roland alapszervezeti titkár által szervezett ünnepség különösen jól sikerült, zsúfolásig megtelt a rendezvénynek helyet adó községi futballpálya, melyet nagyon szépen előkészítettek a szervezők.

Tóth Ferenc köszöntötte az ünneplő közönséget és a vendégeket – többek között Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnökét, Bálint Andrást, a Beregszászi Járási Tanács osztályvezetőjét, a KMKSZ BKSZ alelnökét. Sin József beszédében Beregújfaluról mint Kárpátalján a magyar nyelvhatár szélén álló "végvárról" szólt, amelynek kiemelten fontos szerep jut az anyanyelv ápolásában és a népi hagyományok megőrzésében. Örömét fejezte ki, hogy a KMKSZ helyi alapszervezete magára vállalta ezt a feladatot. Köszöntötte az ünneplőket Bálint András is, majd megkezdődött a színvonalas kulturális program és szórakozás.

A beregújfalui óvodások és iskolások énekes-verses-táncos műsorral, a településen működő Bóbita Bábegyüttes bábelőadással szórakoztatta az érdeklődőket, valamint fellépett a helyi kultúrház ifjúsági tánccsoportja. A fellépő gyerekek mindegyike a KMKSZ ajándékaiban – játékok és fagylalt – részesült. Az egyes műsorszámok között Bakos Kiss Károly költő, a település szülötte, saját verseit szavalta. Az ünnepségen fellépett Demeter István, a KMKSZ Rafajnaújfalui Alapszervezetének elnöke is, aki Sütő Anett barkaszói énekessel duettet énekelve lepte meg a közönséget. Az ünnepség keretében Sin József és Tóth Ferenc gazdag virágcsokorral és díszes vázával köszöntötte a héten 50. születésnapját ünneplő, szőtteseiről híres Orosz Gizella népművészt. A sport – különösen a foci – iránt rajongóknak szintén nem kellett csalódniuk: ők elsőként az utcabajnokság mérkőzésein izgulhattak, melyet a Romavég csapata nyert meg. Különösen nagy érdeklődés kísérte Beregújfalu és a szomszéd település, Remete focicsapatai között kibontakozó mérkőzést, melyet kemény küzdelemben a "vendégek" nyertek. A torna legjobb játékosa címet a beregújfalui Puskás Béla érdemelte ki. A remetei csapat a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete által felajánlott kupát, a beregújfalui focisták pedig futballtrikót kaptak, melyeket a kulturális szövetség képviseletében Sin József adott át.

Nagyszámú résztvevőt vonzott a kugliverseny, melyre bárki benevezhetett.

Nem panaszkodhattak a gasztronómiai élmények hívei sem: három nagy üstben főtt számukra az ízes beregújfalui bográcsgulyás, melyet a főzőasszonyok szívesen kínáltak. A napot késő estig tartó zenés mulatság zárta.

A rendezvényt – a Szülőföld Alap jóvoltából – a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, illetve a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezete és a helyi vállalkozók támogatták.

Ficher Zsolt