Többmilliós a viharkár, a segítség késik

2009. június 19., 10:00 , 440. szám

Az előzetes felmérések szerint legalább kilencmillió hrivnya kárt okozott Kárpátalján a június 7-i vihar, amely jégveréssel párosult.

A károk felmérésére létrehozott bizottságok előzetes összesítése alapján a viharkár mintegy 8,899 millió hrivnyát tesz ki. A legnagyobb veszteség az agrárszektort érte: megsemmisült vagy károsodott a termés 1260,6 hektárnyi gabonával vetett területen, továbbá károk keletkeztek 84,4 hektárnyi burgonyában, 58,4 hektárnyi zöldségben, 72,7 hektárnyi gyümölcsösben, 569,92 hektárnyi szőlőültetvényben és 177,4 hektárnyi egyéb mezőgazdasági kultúrában. A Beregszászi járás mezőgazdaságát ért károkat előzetesen 7,879 millió hrivnyára becsülik.

Ami a lakosságot illeti, a gazdasági épületek mellett 414 vidéki lakóházban keletkezett kár, ezen belül a rendkívüli helyzetek minisztériuma kárpátaljai főosztályának nyilvántartása szerint Asztélyban 190, Macsolán 170, Vadastanyán (Kastanove) 22, Nagybaktán 20 és Nagymuzsalyban 12 otthonban okoztak különböző súlyosságú kárt az elemek. A legtöbb helyen a tetőcserepet és az ablaküveget törte be a jég. A szóban forgó településeken két óvodát, egy faluházat, valamint egy iskolát is kár ért a jégeső miatt. Az előzetes számítások szerint összesen mintegy 1,02 millió hrivnya kár keletkezett a lakóházakban és a költségvetési intézményekben.

Jelentős károk keletkeztek a Nagyszőlősi, Ilosvai, Huszti, Munkácsi és Ungvári járások egyes településein is, esetükben azonban csupán a napokban kezdődött el a kárbecslés.

A viharkárok felmérésének és felszámolásának menetéről rendezett hétfői ungvári tanácskozáson Oleg Havasi kárpátaljai kormányzó jelezte, hogy az összesített kárjelentést továbbítják a kormányhoz, amelytől támogatást kérnek a következmények felszámolásához. Ugyanakkor meg nem erősített sajtóértesülések szerint Kárpátalján senki sem reménykedik túlzottan bőkezű központi támogatásban a Timosenko-kormány és a megyei hatalom közötti politikai ellentétek miatt. Állítólag az ugyancsak viharkárokat szenvedett Voliny megyének, ahol a kormányzó BJUT hagyományosan erős pozíciókkal rendelkezik, máris kiutaltak 17 millió hrivnya segélyt, míg Kárpátalja még egy fillért sem kapott Kijevből. Jelen állás szerint a támogatások abban merülnek ki, hogy a megyei állami közigazgatási hivatal kiutalt a saját költségvetéséből 54 ezer hrivnyát a macsolai és nagybaktai iskola-, illetve óvodaépületek kijavítására.

Az érintett települések általunk megkérdezett polgármesterei nem túl optimisták a helyzetet és az esetleges támogatást illetően. Saját forrásból legfeljebb a károk felmérését tudták felvállalni a helyi önkormányzatok, a költségvetési intézményekre kiutalt megyei tanácsi támogatásokon kívül eddig csupán ígéreteket kaptak a támogatásra. Meg nem erősített értesüléseink szerint valamifajta kárenyhítésre eleve legfeljebb a lakóházaik után számíthatnak az érintettek, a termésben, ültetvényekben keletkezett veszteségeket illetően viszont nem remélhetnek állami vagy önkormányzati támogatást.

Daróczi György salánki tanácselnök lapunknak elmondta, hogy a nagyszőlősi járási községben csak a napokban kezdődött el a károk felmérése. A falu vezetője éppen ezért még nem tudott számokkal szolgálni a veszteségek mértékét illetően, csupán annyit árult el, hogy a településen nem annyira az épületek, mint inkább a mezőgazdasági területek szenvedtek a vihartól.

Nagy Anikó, Asztély polgármestere megerősítette, hogy a településen 190 károsultat tartanak nyilván. A károk dokumentálásával már végeztek, azt azonban még nem tudják, hogyan tovább. (szcs/zakarpattya.net.ua)