Ünnepelt az egykori mezőváros

Mezőkaszony

2009. július 3., 10:00 , 442. szám

Mezőkaszonyban hagyományosan június utolsó vasárnapján kerül sor a községi tanács szervezésében a falunapi ünnepségre. A futballpályán megrendezett eseményre a helybeliek mellett sokan kilátogattak a szomszédos településekről is.

Az ünnepséget Hitman Tibor polgármester nyitotta meg és köszöntötte a település lakosságát, valamint a meghívott vendégeket.

Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a megyei képviselőtestület és a KMKSZ nevében köszöntötte az egybegyűlteket. "Fontos a falunapok megünneplése. Mezőkaszonyban, a nagy múlttal rendelkező településen ez alkalommal együtt ünnepelhet a helyi közösség az innen elszármazottakkal, akik tartják a kapcsolatot szülőfalujukkal" – hangsúlyozta. Rámutatott továbbá, hogy erősíteni kell a magyar közösségen belüli összefogást, ez azért fontos, mert így könnyebben boldogulhatnak.

Majd Sin József, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal (BJÁKH) elnökének helyettese, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke szólt a mezőkaszonyiakhoz. Mint rámutatott, a rangos múltú településnek minden adottsága megvan a fejlődésre: határátkelő közelsége, termálvizek, kedvező klíma, és reményét fejezte ki, hogy a helybeliek mindent megtesznek Mezőkaszony további fejlődésének érdekében.

Halász László, a BJÁKH művelődési osztályának vezetője azt kívánta, hogy a sport- és művelődési életéről is nevezetes Mezőkaszony lakosai számára legyen sikeres a falunap.

Ugyancsak köszöntötték a mezőkaszonyiakat a magyarországi testvértelepülések képviselői – Komló alpolgármestere, Jégl Zoltán, aki átnyújtotta Sin Józsefnek azt a meghívót, melyben a beregszászi járási gyerekek egy csoportját hívják meg a 23. alkalommal megrendezendő nemzetközi diáktalálkozóra, valamint a szintén Baranya megyei Mánfa polgármestere, Hohn Krisztina, aki a július 5-én megrendezésre kerülő falunapra hívta meg a mezőkaszonyiakat.

Ugyancsak részt vett az ünnepségen Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, aki egyenesen az ugocsai Salánkon megrendezett falunapi rendezvényről érkezett Mezőkaszonyba.

A megnyitót követően a kultúra művelői léptek a színpadra – a helyi óvodások adtak elő táncos-verses-zenés műsort, majd az Életet az Éveknek Mezőkaszonyi Nyugdíjasklub kórusa énekelt néhány népdalt gazdag repertoárjából. Ezt követően a mezőkaszonyi és a zápszonyi művelődési házak tánccsoportjai, valamint a Mezőkaszonyi Zeneiskola növendékei szórakoztatták a lelkes közönséget.

A falunapra kilátogató helybeliek mellett sokan érkeztek a szomszédos településekről is. Gazdag volt a kínálat különböző finom ételekből, italokból, a gyerekeket pedig várta a körhinta és a légvár. Pontban 22 órakor került sor a várva várt, színpompás tűzijátékra, majd kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság.

A falunap megrendezését a Szülőföld Alap támogatta a KMKSZ által benyújtott sikeres pályázat révén.

Baráth József