Strandhelyzet: legalább víz van...

2009. július 17., 10:00 , 444. szám

Vízben nincs hiány Kárpátalján, strandban viszont annál inkább. Az illetékesek a legkülönfélébb okokkal indokolják, hogy a települések közelében általában nemhogy kiépített strand, de sokszor még fürdőzésre kijelölt hely sincs, a lényeg azonban az, hogy mindenki ott és úgy próbálkozik a hűsöléssel, ahol és ahogyan tud vagy akar. Mindjárt az elején tisztázzuk: elsősorban nem a fürdésre alkalmassá tett vízpartokat hiányoljuk, hanem az alapvető szolgáltatásokat, köztük a vízimentő-szolgálatot – hogy kevesebben veszítsék életüket a vízben –, a zuhanyozási lehetőséget és az illemhelyet.

Ungváron a kétezres évek elejének zsenge próbálkozásai után mára láthatóan mindenki beletörődött abba, hogy a megyeszékhelynek nincs igazi strandja. Idén sokáig még az is gondot okozott, hogy kijelöljék az Ungnak azt a városi szakaszát, ahol a mindenre elszánt fürdőzők megmerítkezhetnek a habokban – merthogy tudnivaló, a folyó vizének tisztasága némi kívánnivalót hagy maga után. Tavaly egy politikai botrány kapcsán még települési népszavazást is tartottak arról, hogy megépülhet-e az úgynevezett Bozdosi park területén magántőke bevonásával megvalósítani tervezett élményfürdő, azaz aqua-park, ám – vélhetően a gazdasági válság hatására – a befektetők állítólag visszaléptek a beruházástól. Időközben a város két medencéje közül az egyik végérvényesen megszűnt létezni. A Szpartak-uszodát a közelmúltban magánosították, majd az ennek kapcsán kirobbant, ugyancsak erősen politikai színezetű botrány hatására leállt az oda tervezett beruházás. Addigra azonban az amúgy erősen lepusztult medence gyakorlatilag eltűnt az építőmunkásoknak köszönhetően, így idén egy további fürdőzési lehetőséggel kevesebb jut az ungváriaknak. Választhatják az ungváriak hűsölésre a közeli bányatavat is, ahol az utóbbi években több vállalkozó is megjelent a szolgáltatásaival, bár igazi strand kialakítására továbbra sem vállalkozik senki.

Munkácson valamelyest javult a helyzet az elmúlt évekhez képest, amennyiben a városi hatóságok kijelöltek egy partszakaszt fürdőzés céljára, a környék infrastruktúrája, kiépítettsége azonban még nem tökéletes, ráadásul a lakosság továbbra is gyanakvó a folyó vizének minőségét illetően. A "kényeseknek" marad a város egyetlen apró úszómedencéje, ahol azonban meglehetősen borsos áron, óránként 20 hrivnyáért pancsolhat a tikkadt publikum.

Beregszászban több fürdőzési lehetőség is kínálkozik, itt a problémát általában a strandok megközelítése jelenti. A Vérke-parti város környékén Kárpátalján szinte egyedülálló módon hivatalos, kiépített strand működik; igaz, nem a várost átszelő csatorna partján, hanem a központtól meglehetősen messze eső és gépkocsi híján nehezen megközelíthető Dédai-tónál, ahol vállalkozók kulturáltnak mondható fürdőzési és kempinglehetőséget, valamint számos kapcsolódó szolgáltatást kínálnak mindazoknak, akik ezt képesek vagy hajlandók megfizetni. A strandra hétköznapokon 20, vasárnap 40 hrivnyába kerül a belépés, míg a 12 évesnél fiatalabbak számára ingyenes a fürdőzés. A kempingben napi 80 és 200 hrivnya közötti helyárakra számíthatunk. Ugyancsak sokan keresik fel a városban működő termálvizes medencét, amelynek forró vizében a felnőttek 15, a gyerekek 10 hrivnyáért ázhatnak egy órát. Nem véletlenül használtuk az "ázhatnak" kifejezést, hiszen a rengeteg turista miatt úszásra nem mindig nyílik lehetőség a túlzsúfolt medencében.

Hasonló szolgáltatásokra számíthatunk a mezőkaszonyi gyógyfürdőben, melynek két melegvizes medencéjében 20 hrivnyás belépőjegy ellenében lehet pancsolni reggel nyolctól este 20 óráig hétfő kivételével mindennap.

Közkedvelt üdülőhely a régióban a Borzsova melletti duzzasztó és környéke, ahonnan még a Borzsa gátjainak az elmúlt években végrehajtott rekonstrukciója sem tudta elriasztani a fürdőzőket és a vízparti bungalók visszajáró vendégeit.

Nagyszőlősön hivatalos városi strand nem működik. Az utóbbi években a Fekete-hegy lábánál elterülő úgynevezett Bánya-tónál igyekeznek egyfajta strandot kialakítani a helyi vállalkozók, ahol a vízen kívül immár szolgáltatásokra is számíthat a kilátogató közönség, minek fejében viszont meg kell fizetni a 10 hrivnyás belépti díjat.

Huszton és környékén kiépített strand híján szabad a gazda, a folyó- és tópartokon szinte mindenütt felbukkan néhány napozó vagy lubickoló ember. A régió közkedvelt üdülőhelye a Saján melletti tó, amelyen akár csónakázni is lehet.

Técsőn a Tisza határfolyó, így jobbára nem használható fürdőzésre. Azoknak, akik mégis a folyópartot választják, a határőrök várható vizitje miatt célszerű magukkal vinni a személyi igazolványukat. Akik viszont nyugodt és kényelmes pihenésre vágynak, a várostól néhány kilométerre csordogáló Talabor torkolatáig kell elzarándokolniuk. Itt az elmúlt években tekintélyes infrastruktúra épült ki a fürdővendégek, kirándulók fogadására. A szolgáltatásokért természetesen fizetni kell, belépti díj viszont, információink szerint, nincs.

Aknaszlatinán nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett bányatavak, amelyek partjain jelentős beruházásokat hajtottak végre magántőkéből az állítólag gyógyhatású sós víz után áhítozó, nemegyszer messzi földről ide zarándokoló turisták fogadására. Mint Kocserha János alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a tavakban megfelelő mennyiségű és minőségű a víz, mindenütt várják a vendégeket. Az egyes strandokon általában 2-5 hrivnyás belépőt kell fizetni.

pszv