Valamit én sem értek...

Olvasói levél

Kellemetlen meglepetésként ért Fedák Anita Valamit nem értek... című írása, amely a Kárpáti Igaz Szó július 7-i számában jelent meg. Ebben az újságírónő, meg nem nevezett szülők csoportjára hivatkozva, azzal vádol, hogy a Nagydobronyi Középiskola igazgatójaként nem segítettem azon végzősöknek és szüleiknek, akik a független vizsgaközpontokban ukrán nyelv és irodalomból nem érték el a 124 pontot, sőt, a szerző szavait használva, elzárkóztam mindennemű együttműködéstől, rideg volt a hozzáállásom és közönyösséget mutattam. Ezután kritikának vetette alá azt a két kárpátaljai magyar társadalmi szervezetet is, melyeknek tagja vagyok, nevezetesen a KMKSZ-t és a KMPSZ-t.

Mivel a konkrétumok hiányoztak az írásból, megpróbáltam telefonon utolérni Fedák Anitát és tisztázni vele az "eset" részleteit. Előbb a szerkesztőségben próbálkoztam, majd az Ungvári Nemzeti Egyetemen, mindkét helyen sikertelenül. Ezért a magyar tanszéken megadtam azokat a telefonszámokat, amelyeken fel lehet venni velem a kapcsolatot, amire a titkárnőn keresztül megkértem Anitát. Erre, sajnos, három nap elteltével sem került sor, ezért döntöttem úgy, hogy tovább várni nem érdemes és az újságon keresztül próbálom meg a "kapcsolatteremtést".

Magát az "esetet" beazonosítani nem volt nehéz, mivel ebben az évben csak egy alkalommal fordultak hozzám a szülők tanácsért a vizsgaközpontokban elért eredményekkel összefüggő fellebbezéssel (apellációval) kapcsolatban. Erre június 30-a délutánján 18 óra körül került sor az érettségi bizonyítványok ünnepélyes átadása után az iskola folyosóján, ahol 6-7 szülő beszélgetett Ráti Bélával, a 11.B osztályfőnökével (vagyis a beszélgetésnek több tanúja is volt, a neveket szükség esetén megadhatom), ők kérték ki véleményemet az apellációval kapcsolatban. A szülők az elért pontok újraszámolását kérték volna a fellebbezésben, amire reagálva az osztályfőnök jelezte, hogy biztosítani tudja az internetről letöltött formanyomtatványokat, melyekbe csak a vizsgázó nevét és a tantárgyakat kell beírni. Én azt tanácsoltam, hogy a pontok újraszámolása mellett a fő hangsúlyt az államilag megerősített és a nemzetiségi iskolák számára kötelező tanprogramok, valamint a vizsgaközpontok programjai közötti jelentős különbségekre helyezzék, ami miatt gyerekeink óriási hátrányban vannak az ukrán végzősökhöz képest. Az ilyen tartalmú apellációk összeállításához és lefordításához ukrán nyelvre felajánlottam az iskola segítségét, mint ahogy ez egy évvel ezelőtt is történt (az érdeklődők rendelkezésére tudom bocsátani azon szülők és tanulók neveit, akik éltek a segítségünkkel megszerkesztett fellebbezésekkel, sajnos eredménytelenül). Jeleztem, hogy délelőttönként elérhető leszek az iskolában. Más megkeresés a fellebbezésekkel kapcsolatban nem történt sem szülő, sem tanuló részéről, pedig az elkövetkezendő két napon mindegyik "vizsgaközpontos" gyerekkel találkoztam a vizsgaeredményeket tartalmazó okmányok (szertifikátok) átadása idején.

Hogy a fentebb leírt beszélgetés mennyire fedi a "teljesen elzárkózott mindennemű együttműködéstől" kifejezést, azt döntse el mindenki saját maga, a rideg hozzáállással és a közönnyel kapcsolatban pedig meg lehet kérdezni az ott jelenlévőket.

Azonban van valami, amit én nem értek.

Nem értem például azt, hogy egy tapasztalt újságíró hogyan vállalhatja magára a sztálini bírósági "trojkákra" emlékeztető egyszemélyes rögtönítélő bíróság szerepét a "vádlott" megkérdezése és meghallgatása nélkül, különösen annak fényében, ami írása elején található. Eszerint Fedák Anita a szakma megszállottja, aki időt és telefont nem kimélve utánajár a problémáknak. Személy szerint én nagyon örültem volna legalább egy telefonhívásnak, főleg még a cikk megírása előtt.

A másik, amit nem értek, hogy egy kitalált iskolai "esetből" miért kell társadalmi-politikai ügyet is kreálni, ami tovább élezheti az amúgy sem felhőtlen viszonyt a két legnagyobb kárpátaljai magyar társadalmi szervezet között, különösen egy olyan kérdésben, melynek megoldásához feltétlenül szükség van az összefogásra.

Írása végén Fedák Anita még számonkéri a KMKSZ és a KMPSZ érdekvédelmi lépéseit az oktatás terén. Nem válaszolhatok a két szervezet nevében, mivel erre nincs felhatalmazásom, viszont amennyiben ez érdekli az újságírónőt, beszélhetek azokról a lépésekről és eredményekről, amelyeket igazgatóként és járási képviselőként tettem, illetve értem el járási, területi és minisztériumi szinten is.

Különönösen örülnék, ha sikerülne személyes kapcsolatot teremteni a mindkét fél számára nem érthető dolgok tisztázása érdekében, mivel az jóval hatékonyabb az újságon keresztül folytatott levelezésnél (hacsak a cél nem valaki lejáratása).

ifj. Kántor József, a Nagydobronyi Középiskola igazgatója