Egy legyezőhorgász Nagyszőlősről
Ha lefotóztuk a nagy fogást, mehet vissza...
A halászat - a vadászat és a gyűjtögetés mellett - valaha az emberiség egyik alapfoglalkozása volt, s még ma is hatalmas iparág, hisz' egész halászflották járják a tengereket. Közben viszont kialakult a sporthorgászat, melynél nemcsak a hal kifogása a lényeg, hanem csaknem ennyire fontos a természetben való kikapcsolódás, a szabadidő kellemes eltöltése is a vizek mellékén. Ismerkedjünk hát meg egy sporthorgásszal, a nagyszőlősi Báder Ottóval, és pillantsunk bele a pecázók világába...
- Tizenkét éves koromtól horgászom, kezdettől a véremben volt a pecázás, és idősebb, tapasztalt horgászoktól sajátítottam el a szükséges szaktudást - mutatkozik be beszélgetőtársam. - Öt éve pedig kizárólag legyezőhorgászattal foglalkozom, melyről tudni kell, hogy története jó 200 évre nyúlik vissza - az angol Isaac Valdo volt az atyja -, s az a lényege, hogy műléggyel fogjuk ki a halat. Jelenleg a legyezőhorgászat számít a horgászat legfelső fokának, mert kimondottan nagy szaktudást és felkészültséget igényel. Ismerni kell a rovarvilágot, a rovarok fejlődési ciklusait, a lárvától kezdve a kifejlett állapotig, és tudni kell utánozni minden egyes fejlődési ciklust a különböző formájú műlegyekkel. Emellett ajánlatos ismerni a légyfajok rajzási szokásait, mert reggel, délben és este más-más legyek rajzanak. Ami pedig a csalikat illeti, minden legyezőhorgász igyekszik saját maga elkészíteni azokat, madártoll, állati szőrzet, különböző színű cérnák, pamutok, műanyag szalagok felhasználásával. Az a cél, hogy minél inkább élethű műlegyeket készítsünk. Amúgy persze meg is lehet vásárolni a csalikat, ám ezek általában méregdrágák.
- Hol horgászik általában, milyen halakat szokott kifogni, és melyik volt az eddigi legnagyobb fogása?
- Mondhatni Kárpátalja összes folyóján horgászom, a Tiszán, a Latorcán, a Talaboron, a Nagyágon stb., illetve a különböző hegyi patakokban. Igyekszem többször is visszajárni egy-egy jobb horgászhelyre, és oda, ahová még nem jutott el a környezetszennyezés. Míg nem foglalkoztam legyezőhorgászattal, többnyire pontyot, márnát, kárászt, csukát fogtam, most pedig fejes domolykót (népies nevén: delényt), csukát, pisztrángot, pénzes pért szoktam kirántani a vízből. A két utóbbit viszont - a lefényképezésüket követően - mindig visszaengedem éltető közegükbe, mert ezek a fajok szerepelnek a Vörös Könyvben...
A legnagyobb fogásomat még legyezőhorgász korom előtt értem el. A Tisza egyik holtágában pecáztam, csalihallal, csukára, ám kapásmentes nap volt, már el is fáradtam az úszó nézése közben, félre is néztem, és ebben a pillanatban az úszó hirtelen lebukott a víz alá. Mintha egy rossz álomból ébrednék, görcsösen kaptam a bot után, de ahogy meghúztam a horgászzsinórt, "sikerült" kirántanom a horgot a csuka szájából. Ám tudva, hogy ez a hal milyen mohó állat, gyorsan újracsaliztam a horgot, és újból bedobtam ugyanarra a helyre. Öt perc sem telt bele, és az úszó ismét eltűnt a víztükör alatt, de most már odafigyeltem, és rövid viaskodás után ki is emeltem a Tiszából a 7,5 kilós csukát.
A legnagyobb hal viszont, amellyel legyezőhorgászként összeakadtam, talán még ma is vígan úszik a Tiszában, tudniillik ügyesebb volt, mint én. Emlékszem, miután bedobtam a csalit, egy apró buborék keletkezett a vízen, az úszónál, ami általában kisebb halra utal, ám amint akasztottam, rögtön éreztem, hogy nagy hal akadt a horgomra, s karikába hajlott a botom. Csakhogy a közvetlen közelben egy nagy bokor nőtt a vízben, és a hal beúszott a gyökerek közé, behúzta a zsinórt a csalival, rátekerte magát egy gyökérre, majd leszedte a csalit a horogról, s pár pillanat múlva már csak az üres horog lengedezett az orrom előtt, míg az én halam egy utolsó farkcsapással eltűnt a mélyben. Csak egy pillanatra láttam, azt hiszem, ragadozó őn lehetett...
Amúgy minden horgászatból kipihenten, élményekkel telve megyek haza. Nem lehet leírni azt a gyönyört, amikor látom, mint jön fel a mélyből a pénzes pér a víz felszínén úszó műlégy után, s horgászkifejezéssel élve, mint szedi le a műlegyet, vagyis miként húzza le a csalit a víz alá, majd jön a harc, ami a horgász számára felejthetetlen érzés, s annak, aki még nem tartott horgászbotot a kezében, felfoghatatlan. Általában a horgász győz, de a pénzes pér sem jár rosszul, mert két fotó erejéig megpihen, utána pedig mehet vissza éltető közegébe, a vízbe...
- Milyen felszerelés kell a legyezőhorgászathoz, hol szerzi be azt, és hogyan tett szert a szükséges szakismeretekre?
- Szükség van külön legyezőbotra, ami más, mint a többi horgászbot, legyezőorsóra, és ami a lelke az egésznek, legyezőzsinórra, tudniillik ez a zsinór a pehelykönnyű műlegyet, mindenféle ellensúlyozás nélkül, megfelelő technikával, 20-25 méterre röpíti, egészen a hal vélt tartózkodási helyére. Emellett pedig speciális merítőháló is szükségeltetik, mely elég rövid nyelű. A Szovjetunióban nem lehetett beszerezni ezeket a felszereléseket, s én is előbb csak külföldön, Magyarországon tudtam megvásárolni a hozzávalókat. Ma viszont már Ungváron, Nagyszőlősön is meg lehet venni ezeket a szaküzletekben, illetve meg lehet rendelni a piacon a horgászati felszereléseket értékesítő árusoknál. Ami pedig a szakismereteket illeti, ezeket az internetről, illetve a különböző szakkönyvekből sajátítottam el. Amellett telefon- és internetkapcsolatban állok a többi kárpátaljai legyezőhorgásszal (összesen tizennyolcan vagyunk), megtárgyaljuk, ki mit fogott, hogyan és milyen műlégyre fogta, s így cserélünk tapasztalatokat. És persze, a természet is tanít bennünket, egész életünkön át...
