"Válasz egy névtelen levélre"

Az "igazi" Kárpáti Igaz Szó vádpontjait (2009. július 18.) olvasva Kovács Vilmos írásom címével jelzett versének sorai jutottak eszembe, amelyek szinte ijesztő pontossággal jellemzik a névtelen vádaskodás hevében tücsköt-bogarat összehordó KISZó-sok és csekélységem viszonyát (is): "Fegyverré vált toll űz. / Bal lapockám alá célzol, s a vádad / dörög, mint a sortűz. / Dörög a vádad, s hited ujjongva áltat, / hogy a te időd még nem járt le, / hogy a te időd ez még...".

A törekvés, miszerint egy lap igyekszik megóvni munkatársát, illetve saját magát a presztízsveszteségtől, jogszerű és kötelező - ha az őket ért kritika alaptalan támadásként minősíthető, és az érintetteknek vannak érveik a kritikával szemben. Csakhogy a KISZó-reflexió kiagyalóinak az általam elkövetett két jelentéktelen tárgyi tévedés felnagyításán kívül nincsenek semmilyen érveik, tehát meg sem próbálják cáfolni dühüket kiváltó jegyzetem tartalmi lényegét, ehelyett régi, beváltnak vélt módszerüket alkalmazva valóságtorzító állításokkal igyekeznek befeketíteni.

Tűréshatáron belüli sületlenségeikre nem áldozok időt és teret, de feltűnően ostoba "szemrehányásaikat" muszáj helyre tennem.

1. KISZó-uraimék szerint "...NZM a 'gyalázatosan kormányzó szocialista párt' által is létrehozott Szülőföld Alaptól szemrebbenés nélkül veszi fel havi apanázsát az Együtt című negyedévi folyóirat főszerkesztőjeként, mely posztról lassan két éve mond le következetesen". Nos, ebben az egymondatos állításban három hazugság érhető tetten. Az első: helytelen a jelen idejű fogalmazás, hiszen több mint fél éve nem vagyok a folyóirat főszerkesztője; a második: nem "lassan két éve", hanem jóval korábban kezdtem foglalkozni a leköszönés gondolatával, amit a folyóirat szerkesztőbizottsága 2005. augusztus 7-i ülésének jegyzőkönyve bizonyít, ugyanis ezen az ülésen megbeszélésre javasoltam lehetséges utódom kiválasztásának ügyét, ám a szerkesztőbizottság tiltakozásom ellenére lesöpörte az asztalról javaslatomat; a harmadik: negyedévi kiadványról lévén szó, a folyóirat többi fizetett munkatársához hasonlóan nem havonta, hanem negyedévente kaptam "apanázst", amelynek összege a lapalapítást követő években 200, az utolsó általam szerkesztett lapszám (2008/4.) esetében pedig 600, azaz átlagosan 400 hrivnyát tett ki ("havi" lebontásban: 133 hrivnyát). S ha már azt állítják, hogy illetményemet "szemrebbenés nélkül" vettem át, talán joggal kérdezhetem: ha egy kisvárosi lap szerkesztőségének könyvelője havonta 2500 fixet vihet haza - mennyi lehet az "országos lap" szerepében tetszelgő KISZó vezető állású munkatársainak havi "apanázsa"? Nyilván az én "horribilis" illetményem többszöröse, ráadásul az Együtt részére megítélt támogatás összege a nyomdaköltségek nagymértékű növekedése ellenére régóta változatlan, ugyanakkor a KISZó Élet-Jel című magazin-karikatúrája - amelytől csaknem valamennyi pátriánkbeli alkotó értelmiségi elhatárolódik - egyre nagyobb támogatásnak örvendhet, miközben az "önállósodás" óta pénzért árulják. Akkor hát kinek is van - lenne! - oka "szemrebbenésre"?

2. Van saját archívumom, de abban hiába keresném "1998-ban írt irományaimat" amelyekben állítólag "a mostanihoz hasonló vehemenciával" állok ki Tóth Mihály mellett, és támadom "keresetlen szavakkal" Kovács Miklóst. Az ok egyszerű: Tóth Mihály meg sem keresett a választási kampány idején, én meg nem vágytam korteskedésre, szándékosan kimaradtam a kölcsönös sárdobálásból. Valójában az 1994-es választás idején támogattam Tóth Mihályt, méghozzá meggyőződésből, mert sokadmagammal úgy véltem, higgadtsága és tárgyszerű problémakezelése, azaz rátermettsége okán ő sokkal eredményesebben képviselhet bennünket a parlamentben, mint kétségkívül nagy formátumú személyiségként ismert, ugyanakkor forrófejűségre hajlamos képviselőjelölt-társa, Fodó Sándor.

3. Nem tudom "kihalászni" archívumomból "sarló-kalapácsos piros könyvecskémet" sem, mert azt kilépésemkor - idestova húsz éve - átadtam az akkori párttitkárnak. Amúgy sem engem, hanem KISZó-uraimékat minősíti a tény, hogy észérvek hiányában már nem először vetik szememre párttag-múltamat; ugyanis e minőségemben semmiféle tisztséget nem viseltem, pironkodásra okot adó bűnt nem követtem el, az ő szerkesztőbizottságuk tiszteletbeli elnöke pedig az egykori megyei pártbizottság tagjaként a fentről kapott ukázokat szolgalelkűen teljesítve folytatólagosan mérgezte a kárpátaljai magyarság nemzettudatát, taposta el a Forrás Stúdiót, igyekezett ellehetetleníteni Kovács Vilmos írói munkásságának kiteljesedését stb. Ezért írta már idézett versének folytatásában Kovács Vilmos a következőket : "Hát te tőlem akarod elvenni a szót? / Soha! Mögöttem mind, aki csak szólt! / Itt bennem ezer évek / kincse, mit a nagy mérleg / örökségül nekem osztott. (...) Nekem nincs bérelt helyem / az irodalmi ócskapiacon , / s a te szellemi alvilágodban sosem lesz / csörgősapkás vigaszom. / Költővé engem nem betű-tetvek / éhes légiója tett meg. / Én megáldom akkor is a kínnal búcsúzó / piros-verejtékes napot, / ha asztalomon csak két igaz sort hagyott...".

4. Az UMDSZ-től kapott nívódíjat "előkaparhatnám" és visszaadhatnám, de nem teszem, mert azt gondolom, díjat azért adnak, mert valakik úgy vélik, hogy valaki méltó rá. Vagy az UMDSZ-nél más szempontok szerint ítélik oda? "Cserébe" esetleg elvárják, hogy a kitüntetett őket "fényezze", vagy legalább "fogja be a száját"? Elismerem: ezt a díjat nem örömmel vettem át annak idején; előtte kikértem egyik nagyra becsült barátom véleményét, s ha ő akkor egyetért aggályaimmal, nemet mondtam volna. Sajnos, nem helyeselte ódzkodásomat.

5. KISZó-uraimék nyilván nem vagy figyelmetlenül olvassák műveimet, különben tudniuk kellene, hogy az óda műfajában soha egyetlen sort nem írtam le, így "a nagy októberi szocialista forradalomról és annak dicső vezéréről" sem. Ha ők ismerni vélnek ilyeneket, legalább egyet mutassanak fel! (Ha Évfordulóra című versemet tekintik "ódának", akkor irodalmi hozzáértésük hiányának adják jelét, mert abban nyoma sincs lihegő dicsőítésnek, egy megtapasztalt társadalmi helyzetről készült pillanatfelvétel az egész.) Az általuk rám akasztott "mélymagyar" címkét viszont vállalom, mert jobban tetszik, mint a hozzájuk passzoló "héjmagyar"; ugyanis bárki "megkaparja" kissé a felszínt, nálam a nemzet tiszteletét, a sorstársaimmal való azonosulást találja, náluk pedig ezek helyén a nagy semmit.

Végül álljon itt egy újabb idézet Kovács Vilmos verséből : "Csorba tolladdal hát miért versz / hamis riadót, s miért rontsz rám? / Csak ülj sovány hírneved kövér koncán! / Böfögj rímeket, nyaldosd ocsmány szádat / (...) míg el nem tapos e roppant század...".