Balogh Béla testépítő világbajnok

Kárpátaljai magyar a világ tetején

2009. július 31., 10:00 , 446. szám

A Csap melletti Tiszasalamonban élő Balogh Béla testépítő nagy fölénnyel nyerte meg a 80 kilogrammos súlycsoport aranyérmét a négyévente megrendezésre kerülő Világjátékokon, amely a nem olimpiai sportágak alternatív olimpiája.

A Tajvan szigetén világbajnoki címet szerző Balogh Béla 1983-ban született, gyermekkorától Tiszasalamonban él, kilenc évvel ezelőtt kezdte a testépítést. Mi tiszasalamoni otthonában kerestük fel minden idők legeredményesebb kárpátaljai és ukrajnai testépítőjét, aki a verseny utáni regeneráló pihenését tölti, nem edz, csak a gyakori meghívásoknak igyekszik eleget tenni.

– Hogyan kezdődött?

– Egyszer az egyik barátom hozott egy testépítő magazint, a címoldalán a híres Arnold Schwarzeneggerrel. Átlapoztam és abban a pillanatban tudtam, hogy testépítő szeretnék lenni. Nemcsak egyszerűen jobb fizikumot és erőnlétet akartam, én már akkor versenyezni akartam. Az azóta eltelt kilenc évben igyekeztem mindent megtenni azért, hogy az akkori elhatározásom megvalósuljon.

– Volt Salamonban megfelelő edzőterem és szakember, aki tanácsokat adott?

– "Természetesen" nem. A barátaimmal összeszedtünk néhány "vasat" és vasaztunk. 2002-ben aztán Ungvárra kerültem, az akkori leghíresebb testépítőhöz, Nyikolaj Zubaskovhoz, azóta ő az edzőm. 2002 februárjában kezdtem edzőteremben edzeni Ungváron, és az év őszén már versenyszínpadon álltam, 19 évesen, és rögtön az első versenyemen megnyertem a Mr. Kárpátalja címet.

– Milyen címek következtek azután?

– Szerencsém volt, abban az évben az országos bajnokságot Ungváron rendezték, ahol döntős lettem, ötödik helyezést értem el. Rögtön utána junior lembergi bajnoki címet szereztem. Sok érdekes címet nyertem még ezután, de a leglényegesebbek: 2005-ben megnyertem Kárpátalja abszolút bajnoki címét, 2006-ban ukrán országos bajnok lettem, 2007-ben ukrán országos abszolút bajnok, tavaly Európa-bajnoki bronzérmet szereztem, most pedig aranyat a Világjátékokon.

– Mit kell tudni a Világjátékokról?

– 4 évente rendezik meg. A Világjátékok a nem olimpiai sportágak világversenyének számít, tehát egy alternatív olimpia. Az ott megszerzett aranyéremnél nem érhet el magasabb címet egy amatőr testépítő.

– Hogyan telik egy testépítő napja?

– Különböző periódusokban másképpen. A legkeményebb a versenyfelkészülés időszaka, olyankor napi két edzés van, a legkoncentráltabb, legerőteljesebb edzés és legszigorúbb diéta jellemzi ezt az időszakot. A versenyek utáni pihenő periódusban, egy-két hétig abszolút nem edzek. A harmadik periódus az úgynevezett tömegnövelés, amikor az ember igyekszik a lehető legnagyobb súlyokat megmozgatni, viszont ritkábban edzek, minden második nap. Ilyenkor az étrendem is kalóriadúsabb, több szénhidráttal, az általános izomtömeg növekedésére törekedve. De azért igyekszem a 200 kilós fekvenyomást mindig megcsinálni, szezonban és szezonon kívül is.

– 200 kilós súlyt emelgetsz a fekvenyomópadon és nyolcvan kiló vagy...

– 80 kiló a versenysúlyom, de most a Tajvani Világjátékokra nagyon nehezen fogytam le a kategóriámba. Ez már nem az én kategóriám, de lejjebb kellett tennem a mércét, hogy még szárazabb, még keresztszálkásabb legyek. Versenyszezonon kívül 100 kiló szoktam lenni. De a versenysúlyom is változni fog, ha Isten segít, a következő szezonokban már 90 kilogrammos száraz testsúllyal fogok fellépni, ez azt jelenti, hogy a szezonon kívül a súlyomat fel kell vigyem körülbelül 110 kilóra.

– Mit ehet és mit nem egy testépítő?

– A legfontosabb, nagyon vigyázni kell a cukrokkal, az édességekkel. Semmit nem szabad enni, amiben cukor van, nem szabad gyümölcsöket, gyümölcsleveket fogyasztani. Különösen a versenyre történő felkészülés időszakában tilos gyümölcsöket fogyasztani, mert csak úgy van értelme a munkának, ha sikerül a szervezetben kalóriadeficitet előidézni. Azért néha megeszek egy grépfrútot, legfeljebb hetente egyszer egy zöldalmát és a citromot, ami engedélyezett.

A versenyekre készülve keményen nyomom a szigorú diétát, és megvan annak is az ideje, amikor az ember elereszti a gyeplőt: verseny után egy-két hétig azt eszek, amit akarok.

– De mit eszel, amikor szigorúan diétázol?

– Fehérjeforrások közül tojásfehérjét, csirkemell-, pulykamell-, tengerihalfilét, zsírmentes túrót. Szénhidrátforrások közül rizst, grecskát (hajdinakását), zabpelyhet, hetente egyszer egy kis krumplit. Zöldséget viszont határtalan mennyiségben. Én egyedül megeszek annyi minőségi kaját, mint egy nyolc-tíz tagú család. De a technológiai fejlődés következtében a mikroszűrés és az ultraszűrés létre tud hozni olyan táplálék-kiegészítőket, amelyek segítik a magunkfajtákat. A body buildinggel kísérletező sportoló sikere 70%-ban függ az étkezéstől, és csak a maradék 30% az edzéstől stb.

– Meg lehet a testépítésből élni?

– Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy egy edzőteremben dolgozom személyi edzőként, mindennap reggeltől estig. Nehezen élek, de enni van mit. Tudod, ha egy testépítő azt mondhatja, hogy van mit enni, az már jelent valamit! Lassan, minél nagyobb titulusaim vannak, annál több az anyagi juttatás is, és mindig akadnak olyanok, akik a zsebükbe nyúlnak. De például a Kárpátaljai Testépítő Szövetségtől még soha nem kaptam egy kopeket sem.

Nagyon szeretem ezt a sportágat, ez az életem része. Pontosabban ez maga az életem. Minél tovább, annál jobban megszeretem ezt az életformát, meg sem fordult a fejemben, hogy abbahagyjam.

– A csajoknál ezzel a külsővel gondolom óriási sikered van?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a kigyúrt férfitest a női ösztönöket valóban beindítja. De én nem vagyok az a csajozós típus, már régóta van egy komoly barátnőm. Elég komoly vagyok ebből a szempontból, nem használom ki az adódó lehetőségeket.

– A világbajnokság megnyerése, gondolom anyagilag is nagyon megérte. Most már szuper autóval fogsz járni, és nagy lakást fogsz vásárolni?

– Na ezt kérdezték meg a legtöbben, amióta hazajöttem Tajvanról. Nem vásárolok szuper autót, és ugyanúgy itt fogok élni Tiszasalamonban. Talán annyi lesz, hogy kicsit többet kérhetek a vendégszereplésekért, többet kérhetek az edzéseimért, megnő az anyagi értéke a nevemnek. Talán.

– Most, hogy világbajnok vagy, már mindent elértél, és elégedetten hátradőlhetsz a karosszékben?

– Ezzel profi státusba léptem, most kezdődik csak a profi lét. Ha minden jól alakul, akkor 2010 márciusában részt fogok venni az Amerikai Egyesült Államokban az Arnold Classic nagyon-nagyon magas szintű testépítő viadalon, ez persze az anyagi kerettől is függ.

Egyébként a szakma csúcsa a Mr. Olimpia, a legrangosabb profi verseny, ahol már nincsenek súlycsoportok, ott évente csak egy győztes van. Természetesen nekem is az a célom, de ez még nagyon hosszú nóta, ahhoz még sokat kell fejlődnöm, érnem, de Isten segítségével talán egyszer ott is felléphetek majd.

Badó Zsolt