Egy derceni magyar karrierje az ukrán fővárosban

Életutak: Bakos Csaba tv-producer

Bakos Csaba a munkácsi járási Dercenben született, és ott is érettségizett a magyar középiskolában. Saját bevallása szerint akkor még egy kicsit sem tudott oroszul, de felvételt nyert a Kijevi Színművészeti Főiskola második magyar évfolyamába. A főiskola befejezése után a tehetséges fiatal színész az ukrán fővárosban maradt, ahol tíz év alatt ismert tv-s producer lett. Csabával Dercenben, szülőházában beszélgettünk.

– A színművészi diploma megszerzése után miért maradtál Kijevben?

– Már a főiskola befejezése előtt dolgozni kezdtem. Utána teljesen véletlenül felkértek, hogy egy televíziós produkcióban keressek egy ukránul jól beszélő műsorvezetőt. Akkor ez Kijevben nagy dolog volt, mert helyesen mindenki csak oroszul tudott beszélni. Az ukrán egyes, nemzeti csatornára kellett, ahol csak ukránul lehetett megszólalni. Egyik jó barátomat ajánlottam, a csapi Maha Petyát, aki a főiskolánkon az első magyar évfolyamon tanult, még Trill Zsolttal, Szűcs Nellivel és másokkal. Petyáról tudni kell, hogy ő egy ukrán srác, aki Csapon folyton magyar srácokkal focizott, és megtanult jól magyarul. Ő nagyon jól beszél ukránul, ő lett a "Telefortuna" című, a magyarországi Telemázlival azonos, ugyanazoktól az amerikaiaktól megvásárolt amerikai lottósorsolással egybekötött játékműsor műsorvezetője. Én is belekerültem ennek a műsornak a stábjába mint producer, és nyolc éven keresztül én feleltem a műsor úgymond művészeti részéért, bár ezt én nem igazán nevezném művészetnek.

– Közben megnősültél és fiad született...

– Igen. A feleségem is színész, de ő nem Ukrajnában, hanem a walesi Cardifban tanult. Dása Malahovának hívják, ő kijevi ukrán. A fiunk lassan négyéves, és Mátyás a neve.

Három évvel ezelőtt felkérték a feleségemet, hogy csináljon egy új műsort az Interen. Egy a Stahl Judit műsorához hasonló konyhaműsort. Én nem akartam a feleségemmel dolgozni, mert szerintem jobb, ha elkülönül a munka és a magánélet, de egyik alkalommal, amikor hazajött szomorúan, hogy nem talált producert, aki megcsinálná ezt a műsort, úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Annyira jól sikerült, hogy már nem is tudnám otthagyni. Persze az első évben nehéz volt összeegyeztetni a családi életet a munkával – be kell valljam. Azóta folyamatosan adásban van a "Kartata Potata" (magyarul kockás krumpli) műsor, a feleségem a műsorvezető, én a producer, nekünk dolgoznak a szerkesztők, az operatőrök, a rendező stb. Ez teljes egészében a mi műsorunk, senki sem szól bele, csak a kész megvágott műsort adjuk át az Inter televíziónak. A mi műsorunk színesebb a korábban említett Stahl Juditétól, mi a főzés mellett pici riportokat is készítünk. Mondjuk, húsvétkor pászkát sütöttünk, de azt is megmutattuk, hogy hogyan csinálják a tojáshímzést Csernovciban. Rendszeres vendégek vagyunk a gasztronómiai fesztiválokon is, hisz egyben információs része is van a műsorunknak. A stáb emiatt sokat utazik Ukrajna-szerte. Minden reggel jelentkezünk, amikor Dása főz valamit, és szombatonként van a főműsor, amelyben a főzés mellett mindig történik még valami. Ez a műsor sok embert érdekel Ukrajnában, hisz enni mindennap kell, és nem mindegy, hogy mit.

– Ebből jól meg lehet élni? Mert Magyarországon mesés vagyonokat lehet keresni a tv-ben.

– Magyarországon igen, ám itt nem annyira rózsás a helyzet. De nagyon sok előnye van annak, ha valaki ismert, azt jól ki lehet használni. Mondjuk a feleségem lakodalmat nem vezet, nem reklámoz vegetát, annak ellenére, hogy az nagyon sok pénzt jelentene. Dása csak olyat reklámoz, amiről maga is meggyőződött, hogy az jó.

– Hogyan sikerült neked beilleszkedni ebbe a kijevi környezetbe?

– A színművészeti főiskola nagyon sokat segített. Azt mondják, hogy az első tíz év nehéz. Már tizennégy éve vagyok – a főiskolai évekkel együtt – Kijevben, és körülbelül négy éve valóban sokkal könnyebb. Most hál Istennek, aki TV-vel foglalkozik Kijevben, azok közül mindenki velünk tanult a főiskolán, ez az összes csatornára és a kisebb produkciós irodákra is igaz. Öregszünk, lassan a tőlem idősebb generációk vagy abbahagyták a televíziózást, vagy nyugdíjba mentek. Mindenki mindenkit ismer, mindent tudunk egymásról. Egy maroknyi az ukrán tv-s világ. A szerepek le vannak osztva, semmi meglepetésszerű nem történik.

– Soha nem volt abból hátrányod, hogy magyar vagy?

– Az első csatornán, ha figyelted korábban a Telefortuna műsor stáblistáját, azt olvashattad: Főszerkesztő: Tompa Tibor, aki magyar volt, főrendező: Aider Muraddaszijov aki tatár, rendező: Eric Gran német, producer: Bakos Csaba magyar, a műsorvezető pedig a már említett Petya Maha, aki ukrán nemzetiségű. Egy ilyen nemzetközi csapatban nem volt semmi hátrányom. Azt gondolom, ha valaki jól dolgozik, akkor van munkája. De minden véget kell érjen egyszer, nyolc év után megszűnt a Telefortuna, most csak a Kartata Potatát csinálom.

– Hol és kitől tanultad a szakmát?

– Nem gondolom, hogy ezt a producerséget tanítani kellene bárkinek is. Valaki vagy tudja csinálni, vagy nem. Szerintem ez nem egy szakma, akárki tudná csinálni. Kapcsolatok kellenek hozzá, illetve hitelesnek kell lenni, hogy megbízzanak bennem. Én tíz év után értem el, hogy elismerjenek.

A producer szerzi a pénzt, a szponzorokat a produkcióhoz, ő válogatja össze a csapatát, ő köt szerződést a csatornával, végül ő osztja el a pénzt az alkalmazottak között. A csatorna soha nem fizetne annyit egy rendezőnek, mint mondjuk én. Úgy gondolom, kevesebb ember is tud jobb munkát végezni, ha többet keres. Az anyagiakkal lehet az alkotókat a legjobban motiválni.

– Terveztek-e valami új műsort?

– Szerintem ez a főzős műsor még fog menni az Interen, a műsorok általában hét-nyolc évet élnek, utána újítani kell, vagy megszüntetni. A Kartata Potatát most csináljuk negyedik éve, és most készültünk el a műsor internetes oldalával, amelyet tovább akarunk fejleszteni. Ezzel egyedülállóak vagyunk Ukrajnában.

Vannak új műsorterveink, de ezek később realizálódhatnak a gazdasági válság miatt. Nagyon szeretnénk egy nagyszabású szórakoztató gyerekműsort csinálni, de nem tudjuk még, hogy melyik tv-csatornán sikerül ezt elindítani.

– A színjátszás nem hiányzik?

– Az első három év nehéz volt, sokat gondolkodtam, hogy színésznek kellene lennem. De ez már elmúlt, lehet, hogy később majd előjön. De rendszeresen járok nézőként színházba, a feleségem rendszeresen játszik is színházban.

Ha tehetem, megnézem a beregszászi társulatot is, igaz, erre általában a kijevi fesztiválokon volt csak módom az utóbbi időben.

– A kapuban találkoztunk a kisfiaddal, akit Mátyásnak hívnak, és magyarul beszél. Hogy sikerült ezt elérned Kijevben?

– A fiam tisztán beszél magyarul, én csak magyarul beszélek vele. Az édesanyjával ukránul beszél, velem pedig mindig magyarul. Szégyellném, ha tizennyolc éves korában nem beszélne tökéletes választékossággal magyarul, különben miért hívnák Bakos Mátyásnak? Természetesnek tartom, hogy tud magyarul, és fog is tudni.

Badó Zsolt