Himnusz a hegytetőn – avagy egy tábor naplója

Mi az, ami széppé és emlékezetessé tesz egy tábort? Talán nem is olyan egyszerű felelni erre a kérdésre, de mindenképpen hozzátartozik a jókedv, a barátok és az új emberekkel való ismerkedés is. Viszont legalább ennyire fontos az, hogy táborozók és táboroztatók egyaránt jól érezzék magukat. Ha ez így van, (márpedig így volt) akkor elmondhatjuk, hogy az idei antalóci kárpátaljai magyar görög katolikus hittanos tábor valóban emlékezetes marad mindannyiunk számára. Július 27. és augusztus elseje között mind a 150-en azon igyekeztünk, hogy ki ne maradjunk semmi jóból, mert abból bizony nem volt hiány.

Már a megérkezés napján szembesültünk azzal a problémával, hogy várakozáson felül érkeztek gyerekek a magyarlakta településekről, de aki szereti őket, az nem riad vissza a gyerekseregtől, hanem helyet készít nekik. Így esett, hogy magas létszám ellenére mindenkinek volt hol aludni, és az evéssel sem voltak gondok.

Felsorolni is hosszú lenne azoknak a programoknak a listáját, amelyek Tóth Jenő atya szervezésében várták a résztvevőket. Mindenesetre jutalomtábor lévén semmiképp nem maradhattak el a buszos és gyalogos kirándulások. Így jutottunk el Ungvárra és a környék nevezetes helyeire, Nevickére, majd az Ung partjára, és így sétáltunk végig egy fél napot a közeli erdőben. Igaz, utóbbit beárnyékolta néhány közelben tartózkodó tank és vadászrepülő, meg jó pár gyakorlatozó katona jelenléte, de mi egyet se féltünk, hanem csalódottan ugyan, de a délutáni fürdés reményével szívünkben visszatértünk a leginkább szállodának beillő táborunk területére. A medencés fürdés és a kézműveskedés megtette a hatását, és mindenkinek jó kedve lett. Hát még, amikor kiderült, hogy a nappali gyaloglás után másnap éjszakai túrára lehet jelentkezni! Miközben a táborban égett a tábortűz és szólt a gitár, legalább negyvenen éltek a lehetőséggel, és jutottak fel az egyik közeli hegy tetejére fáklyás menetben, hogy ott pontban éjfélkor a tisztelendő úr vezetésével felhangozhasson a Himnusz lélekemelő dallama.

És ha már a lélekről esett szó, nem feledkezhetünk el a szertartásokról sem. Mindennap volt Liturgia, és volt paraklisz, illetve akathisztosz is az Istenszülő tiszteletére, hogy a lelki táplálékunk is meglegyen.

Ám bármilyen változatos volt is a program, bármilyen sok barátság is szövődött vagy erősödött meg ez idő alatt, bármennyi csínytevés is érte el célját, majd lepleződött le, minden tábor véget ér egyszer. És a tábor sikerét talán mi sem mutatja jobban, mint azoknak a táborozó lányok-fiúknak az arca, akik telefonszámot vagy címet cserélve könnyes szemekkel borultak egymás nyakába, majd síró hangon kérdezték a szervezők némelyikét, hogy miért csak egy hét, amíg együtt vagyunk. A gyerekek lélekben gazdagodva távoztak, és mi táborszervezők is. És ezt a pluszt talán mind továbbadjuk azoknak, akik nem lehettek velünk. Végül pedig köszönet illet mindenkit, aki határon innen és túlról jelenlétével vagy bármely más módon segített abban, hogy ez a hét olyan szép és tartalmas legyen, amilyennek elképzeltük! Köszönjük, és talán jövőre ugyanitt találkozunk.

iváng