Ünnepi melankólia és önvizsgálat

Az állami ünnepek alkalmából illik mérleget vonni. Azt hihetnénk, hogy amint Ukrajna államisága egyre magasabb kort ér meg, a létéről és annak következményeiről szóló viták mind csendesebbek és kiegyensúlyozottabbak lesznek, ám a valóság ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Az ország egyik vezető hetilapja, a Zerkalo nyegyeli ünnepi számában megjelent vezércikk szerint például talán még soha nem volt olyan nagy a veszélye annak, hogy Ukrajna eltűnjön a világtérképről, mint napjainkban, s ez nem annyira a rá leselkedő külső veszélyekkel hozható összefüggésbe, mint inkább a belső marakodással.

A cikk szerzője óva int attól, hogy mindjárt apokaliptikus jóslatokba bocsátkozzunk a jövőt illetően, azt azonban elismeri, hogy a különféle traumák, mániák és fóbiák igen tekintélyes egyvelegével érte meg az ország a "nagykorúságát". Ez persze nem csoda, hisz jó néhány megrázkódtatás ért bennünket az elmúlt 18 esztendőben. 1991-ben például az uralkodó osztály és a nép igen távol állt egymástól, de mindkettő egyformán távol állt a valóságtól is. A nép azt hitte, hogy az élet nagyon meredeken és nagyon gyorsan jobbra fordul majd. A kormánynál lévők abban hittek, hogy megúszhatják a rendszerváltást gyökeres átalakítások nélkül, és csupán a cégéren meg a címeken kell majd változtatni. Végeredményben az előbbiek elvesztették a hitüket, az utóbbiak pedig a reformokhoz szükséges létfontosságú időt vesztegették el. Az előbbiek ekkor már senkiben sem reménykedhettek, az utóbbiaknak viszont többé nem volt kire támaszkodniuk - állapítja meg a Zerkalo nyegyeli.

Az élet megváltozott a rendszerváltással és a függetlenséggel, s ezeket a változásokat igen különbözőképpen értékelte a hatalom és azok, akik formálisan ennek a hatalomnak a forrásai voltak, azaz a nép. A lényeg, hogy ezek a változások egyik félnek sem tetszettek. Ebben mindenki vétkes egy kicsit. Egyesek loptak, mások lopkodtak. Egyesek hallgattak, ahelyett, hogy kiabáltak volna. Mások kiabáltak, ahelyett, hogy dolgoztak volna.

A hatalmat van miért kárhoztatni, de az efféle ünnepek alkalmul szolgálhatnak az önkritikához is, mutat rá a szerző. Minden nép megérdemli a maga hatalmát és minden hatalom a maga népét. Ugyan ki bűntelen ma ebben az országban, ahol minden eladó: tisztségek, rangok, döntések, engedélyek, érmek, diplomák, siker, szabadság, meggyőződések, barátok? - teszi fel kérdést a lap újságírója, majd így folytatja: egy olyan országban, ahol élete során mindenki legalább egyszer volt már eladó és vásárló is, bárki jogosultnak érezheti magát arra, hogy bűnbocsánatért könyörögjön.

Legyünk őszinték: annak idején magunkon kellett volna kezdeni a peresztrojkát. Még azelőtt nekiláttunk az aratásnak, hogy vetettünk volna. Belevetettük magunkat a fogyasztás bűnébe, anélkül azonban, hogy megerőltettük volna magunkat a teremtéssel. A "pásztorok" a nyáj egyetértő hallgatásától kísérve évről évre halogatták a kényelmetlen kérdések és éles problémák napirendre tűzését, egészen addig, míg azok teherré váltak, amely könyörtelenül a mélybe rántott bennünket.

Tizennyolc év alatt az ország nem állt elő egyetlen olyan eszmével sem, amely által érthetővé és szükségessé vált volna a világ számára, és amely polgárait is képes lett volna egyesíteni, állapítja meg a szerző. Végső soron az ország nem terhelte magát egy olyan cél felkutatásával, amely megkérdőjelezhetetlenül indokolttá tette volna a létezését.

A levéltárak őrzik azoknak a recepteknek a nyomait, amelyeket a különböző időkben ajánlottak ahhoz, hogy Ukrajna magára találhasson végre, kezdve az első pillantásra oly prózai Ukrajna útjai elnevezésű projekttől, amely munkahelyeket ígért, továbbá a Keletet és a Nyugatot, valamint Ukrajnát és Európát összekötő új utakat és autópályákat, egészen az emelkedett Szobornaja Ukrajina eszméjéig, amely azzal kecsegtetett, hogy keresztény Mekkává, valóságos negyedik Rómává változtatja Ukrajnát. Mindegyik felkínált elképzelésnek megvoltak a maga hibái, de a legfőbb hiányosságuk mégiscsak az volt, hogy egyik sem válhatott biztos, mindenki által elfogadott kiindulási ponttá a formálódó ország számára. Ukrajnának azóta sem lett saját Szilikon-völgye, nem sikerült a Krímet Krétává, a Kárpátokat pedig Svájccá változtatni. Nem sikerült meghatározni az országos prioritások listáját, nem sikerült végigvinni egyetlen reformot sem. Nem volt ügy, amelybe bele ne kaptunk volna, s nem volt eszme, amelyet össze ne rondítottunk volna, írja önkritikusan a szerző.

A felsoroltak elegendőek ahhoz, hogy emlékezhessünk, de kevés ahhoz, hogy legyen mire büszkének lenni, állapítja meg végezetül a Zerkalo nyegyeli, felszólítva az olvasókat, hogy legalább az ünnepek alkalmával vállaljuk a múltunkkal való szembenézést a száraz tények alapján. Ennél többet mi sem kérhetünk olvasóinktól ezen alkalomból.

szcs