Kopjafaavatás Kígyóson

2009. szeptember 4., 10:00 , 451. szám

Kígyóson ünnepi istentisztelettel vette kezdetét az idén már nyolcadik alkalommal megrendezett falunap. Az iskola udvarán Kész Elemér polgármester, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke nyitotta meg a falunapot és köszöntötte a vendégeket, a Papp Endréné polgármester vezette tiszarádi küldöttséget, és Vlagyiszlav Hoblikot, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét. Idén Kígyós központjában a magyarországi testvértelepülés, Tiszarád támogatásának köszönhetően kopjafát állítottak.

Kész Elemér ünnepi beszédében elmondta, hogy a községi tanács és a KMKSZ Kígyósi Alapszervezete által szervezett falunapot a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete és helyi vállalkozók támogatták. Elmondta továbbá, hogy a most állított kopjafa az összefogás jelképe, hisz a fa a kígyósi erdőben termett, Pocsay Vince, a Kígyósi Református Gyülekezet lelkipásztora faragta ki, a felállítását és a betonalapzat elkészítését pedig a falu mesteremberei vállalták magukra, az ehhez szükséges anyagiakat pedig Tiszarád adományozta.

Pocsay Vince református lelkész a kopjafa szimbólumait bemutatva elmondta: felül az ősmagyarság csillaga díszíti, alatta a koszorú rozetta a szétszórt magyarságot jelképezi, lejjebb a tulipán pedig a Kárpát-medencei magyarság családi összetartozását. A számszimbolika nyelvén rá van vésve az ezres és a százas, a Kárpát-medencei történelmünkre utalva, legalul pedig a három párna, a hit, remény, szeretet párnája, jelképezve, hogy e keresztény alapokon nyugszik a magyar nemzet összetartozása. A tiszteletes úr véleménye szerint a kopjafa nemcsak a múltat szimbolizálja, hanem a jelenünket is, másrészt pedig biztatást ad a jövőre nézve.

Az avatás utáni kulturális műsorban felléptek a kígyósi óvodások és iskolások, a helyi kultúrház tánccsoportja, a beregdédai nyugdíjasklub és a kígyósi nyugdíjasok, valamint a nagybégányi kultúrház tánccsoportja. Végül a rafajanaújfalui Demeter István és a barkaszói Sütő Anett-duó aratott nagy sikert.

A faluház kiállítótermében megtekinthették az érdeklődők Sin Józsefnek, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete elnökének, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal alelnökének Szemünk fénye - a gyermek című fotókiállítását, illetve mellettük a korábbi kígyósi falunapokon készített képeit is.

A futballpályán szervezett kispályás labdarúgótornán Gut, Tiszacsoma, Tiszarád és Kígyós csapata indult, végül nagy küzdelemben a hazaiak végeztek az első helyen.

A tombolasorsolás fődíját, a DVD-lejátszót Sass Zoltán nyerte. A mulatsághoz pedig a nagydobronyi Hidi László és zenekara húzta a talpalávalót.

dózsa