Egy nem létező olvasó levele

2009. szeptember 18., 10:00 , 453. szám

Nagy valószínűséggel nem létezik az az olvasó, akinek a lapunkat, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ) és Kész Elemér kígyósi polgármestert szidalmazó levelét közölte az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget támogató "zöld" Kárpáti Igaz Szó (KISZ) című ungvári lap.

Mint emlékezetes, a Kárpátalja augusztus 28-i számában "Az SZBU üldözi a magyar-magyar kapcsolattartást" címmel közöltünk összeállítást arról, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) több magyar önkormányzati vezető ellen is eljárást indított amiatt, hogy a magyarországi testvértelepülésekre tett útjaik idejére szabálytalanul számították fel számukra a munkabért. Ezt az eljárást Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke lapunknak nyilatkozva durva nyomásgyakorlásnak minősítette a hatalom részéről. A cikkre válaszul egy a Kárpátalját, a KMKSZ-t és a szóban forgó írásban megszólaló Kész Elemér kígyósi polgármestert pocskondiázó "olvasói levél" jelent meg a KISZ múlt szombati számában "A hatalom része" címmel, Csok István (Kígyós) aláírással. A kígyósi polgármester az írás megjelenése után jelezte szerkesztőségünknek: nincs Csok István nevű lakosa a beregszászi járási Kígyósnak, legalábbis semmiféle nyilvántartásban nem szerepel, s a faluban sem tud róla senki.

Ezzel akár le is zárhatnánk a témát, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy az utóbbi időben tájékoztatás helyett amúgy is leginkább hirdetések közlésével foglalkozó KISZ a jelek szerint máris megkezdte az elnökválasztási kampányt, s ehhez akár nem létező olvasók "leveleit" is hajlandó felhasználni. Ám Kész Elemér ragaszkodott hozzá, hogy módja legyen tételesen cáfolni a KISZ írásában az általa vezetett településről közölt alaptalan állításokat, még akkor is, ha a közvélemény általában magyarázkodásként fogja fel az ilyen utólagos közléseket.

A polgármester mindenekelőtt leszögezte: a település iskoláját soha nem zárták be, csupán annyi történt, hogy a korábbi általános iskolát elemivé minősítette át a tanügyi osztály. Mint elmondta, a tanács a falu lakosságával összefogva, külföldi támogatással rendbe hozatta a földrengéskor megsérült iskolaépületet: újrafedték a tetőt, kifestették az osztálytermeket. Az olvasói levélben foglaltakkal ellentétben jelenleg is működő elemi iskolában emelt óraszámban tanítják az ukrán és angol nyelvet, valamint református hitoktatás is folyik.

Kész Elemér ugyancsak cáfolta, hogy a községben valaha is portánként 380 dollárba került volna a földgáz bevezetése. Mint hozzáfűzte, a településen egyébként sem az önkormányzat, hanem egy kifejezetten e célból létrehozott szövetkezet foglalkozott a földgáz bevezetésével, amely még 1998-ban, az önálló kígyósi önkormányzat megalakulása előtt jött létre. A falu az elsők között próbálkozott meg azzal a régióban, hogy nem várva a hatóságokra, önerőből próbálja meg elérni a földgáz bevezetését - mondta el a polgármester.

Ami a település út- és villamos hálózatával kapcsolatos vádakat illeti, Kész Elemér közölte: a karbantartás végső soron a járási hatóságok feladata, amelyet a legjobb szándék mellett sem vállalhat át a település, bár megteszik, amit lehetőségeik megengednek.

Az "olvasói levél"-re, amelyet a lap előkelő helyen, a 3. oldalon közölt, számos olvasónk felhívta a figyelmünket, mindjárt megállapítva, hogy a "levélíró" igen ügyesen összefoglalta a KMKSZ minden "bűnét" több évre visszamenőleg, ami akár némi szerkesztői segédletet is feltételezhet a közreadó sajtóorgánum részéről. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy még amennyiben a KISZ-nek mindezek után sikerülne is felmutatni a levélíró Csok István kígyósi lakost - amit egyébként erősen kétlünk -, Kész Elemér tájékoztatásának fényében semmi sem menti a lapnak azt a bűnét, hogy már megint hamis információk közlésével igyekezett manipulálni az olvasóit.

szcs