Meskete

Nyúlfalvát, melyről évszázadokkal ezelőtt a vándorsólymok adtak először hírt a világnak, sok-sok esztendőn át kizárólag nyulak lakták. Nyúlul beszéltek és daloltak, káromkodtak és sivalkodtak. Nyúlnyelven tanították csemetéiket. Nyúlnyelven fohászkodtak azért, nehogy letarolják a répatermést a szélrózsa minden irányából be-betörő dúvadak. Büszkék voltak nyúlságukra. Kiálltak mellette erdőn, réten, héthatárban.

A vidéken és magában a faluban is akkoriban csupán két idegen élt. Két mormota. Ők működtették a répaléivót és a szatócsboltot. Békében megfértek mind az öreg, mind a fiatal nyulacskákkal. Sőt, idővel a nyúlnyelvet is megtanulták.

Ám változtak az idők, változott a világ. S nyúlfalván váratlanul megjelent... egy róka! Az őslakók csodálkozva bámulták: hát ez meg miféle szerzet? De az csak szótlanul, köszönés és magyarázkodás nélkül végigvonult a főutcán, és beköltözött a szatócsbolt mellett lévő üres házba. Ennek korábbi lakója a görényekkel vívott legutóbbi csatában esett el. A nyulak kíváncsiskodtak, egymástól tudakozódtak a róka felől, de mivel egyikőjük sem tudott vele kapcsolatban semmilyen érdemlegeset mondani, hát csak legyintettek. Majd kiböki ő maga, mi szél sodorta erre, mik a szándékai. De amaz csak hallgatott tovább, és senkivel sem állt szóba.

Kisvártatva megérkezett a pereputtya is. Nyomukban egyre több róka telepedett meg a faluban és környékén. Egyikük, amikor már valahogy érteni kezdték a nyelvét, elárulta Öregnyúlnak, a bírónak, hogy ők, mármint a rókák, a vándorsólymoktól szereztek tudomást arról, hogy itt, Nyúlfalván mennyire másabb, jobb az élet, mint náluk. S amikor ezt az elsőként betelepült társuk is megerősítette, hát seregestül felkerekedtek. S itt valóban másabb, szebb.

A rókák pedig csak jöttek, egyre jöttek. A szaporodásban is túltettek a tapsifüleseken. Mire a nyulak észbe kaptak, a faluban már több volt belőlük, mint nyúlból. A kis tapsifülesek egy része már rókanyelven makogott. Egyes nyulak pedig szándékosan a rókákra akartak hasonlítani: vörösre festették szőrüket és lompos rókafarkat kezdtek hordani.

Azután, hogy Öregnyúl, a bíró eltávozott az örök káposztaföldekre (Gyanús körülmények között halt meg, de hogy miben, azt senki sem tudja, vagy nem akarja tudni. Hivatalosan répamérgezésben. Ám a vele egykorú cimborája mondta, amikor megkönnyezte: "Biztosan veszett róka harapta meg!"), a rókák a tanácsban is többségbe kerültek. Majd Nyúlfalva nevét is megváltoztatták... Rókavárra.

Aztán... Aztán betiltották, hogy a nyúlfarkat szerencsehozó szimbólumnak tekintsék. Ezután... Ezután megtiltották, hogy a kisebbségbe került nyulak nyúlul beszéljenek a szatócsboltban, a káposztaléivóban és az elöljáróságon. Még később azt is kihirdették, hogy egész Rókavárban szigorúan tilos a nyúlszó!

Most pedig azt fontolgatják, hogy nemcsak nyúlbeszédet, hanem a nyúlul gondolkodást is betiltják.

Amikor az utóbbit Rókavár rókamestere felvetette, az egyik nyúlból rókává vedlett tanácstag óvatosan megkérdezte:

- Ez talán még korai... Nem fognak fellázadni a maradék nyulak?

Mire a rókamester csak mosolygott.

- Ugyan már! Dehogy! Hiszen nyuszik!

Tárczy Andor