Bálványok bukása, avagy a politika hitelvesztése

Ukrajnán árhullámként söpör végig a politikusokból való végleges kiábrándulás. Az ország ismét elitváltás előtt áll - derül ki a Korreszpondent című hetilap elemzéséből.

"Juscsenkóra szavaztam mind a háromszor a 2004-es választások alkalmával, kimondottan ezért utaztam haza Kijevből Krivoj Rogba, ahol a bejegyzett lakóhelyem van - meséli a 25 éves Valerija, egy tekintélyes fővárosi cég vezetőjének asszisztense. - A narancsos forradalom idején még forró teát is főztem a tüntetőknek. Most pedig úgy érzem, mintha szemközt köptek volna."

Sokan éreznek ma hasonlóan azok közül, akik annak idején hatalomra segítették Viktor Juscsenkót. 2004 novemberében minden második ukrajnai szavazó neki adta a voksát. 2009 augusztusában a Razumkov Intézet felmérése szerint csupán a lakosság négy százaléka választotta volna meg újabb öt évre a regnáló államfőt.

Az elnök politikus kollégái közül senkinek sem sikerült ilyen gyors ütemben elherdálni a választók bizalmát. Igaz, megvolt bennük is az "igyekezet". Például a Research & Branding Group adatai alapján Julija Timosenko kormányfő népszerűségi mutatója 2008 februárjától decemberig 45 százalékról 26 százalékra csökkent. Hasonlóképpen olvadt el a választók bizalma Timosenko legnagyobb vetélytársa, Viktor Janukovics, a Régiók Pártja vezére iránt - a 2007 júliusában mért 41 százalékról 21 százalékra 2008 novemberének végére.

Csalatkozva reményeikben a narancsos forradalom után történtek miatt, a választók egyre kevésbé hisznek a politikusoknak és a hatalomnak általában. Jelenleg már majd minden ötödik állampolgár kész mindenki ellen szavazni az elnökválasztáson, ami tízszerese az öt évvel ezelőtti mutatónak. Ugyanakkor minden második megkérdezett nem támogatja az olyan kulcsfontosságú államhatalmi szervek tevékenységét, mint például a miniszteri kabinet, a parlament, a rendőrség vagy a bíróságok. A mostani elit sorsa megpecsételődött, a közeljövőben radikális politikai változások szemtanúi lehetünk - véli számos ukrán politológus.

Az 56 éves Ljudmilla nyugdíja 500 hrivnya. További 70-130 hrivnya pótlékot kapott rendszeresen a főváros polgármesterétől. Ezzel magyarázta, hogy a legutóbbi választásokon miért szavazott Leonyid Csernoveckij polgármesterre. "Úgy gondoltam, hogy úgyis lopni fog mindenki, de így legalább jut valami segítség a nyugdíjasoknak" - indokolta döntését. Azóta háromszorosára nőtt a fővárosi tömegközlekedés díja és kétszer annyiba kerülnek a kommunális szolgáltatások, ezért a hölgy véleménye erősen megváltozott, amivel távolról sincs egyedül.

Ma már a fővárosi nyugdíjasoknak csupán a 10-15 százaléka támogatja Csernoveckijt, akinek a népszerűsége a városban augusztusi adatok szerint 6,5 százalékra zsugorodott, holott 2008-ban, amikor Timosenko kezdeményezésére idő előtti választásokat tartottak Kijevben, még 37 százalékkal sikerült nyernie.

A tavalyi év Timosenko számára is válságosnak bizonyult. A Penta Politikai Elemző Központ adatai szerint a kormányfő népszerűségét néhány egymást követő csapás ásta alá: a tavaszi infláció, a demokratikus koalíció felbomlása és a Régiók Pártjával való szövetségre lépés kísérlete.

A népszerűség-vesztési csúcsot persze egyértelműen Juscsenko tartja. Sokan a szemére vetik, hogy egyedül a Holodomor, a harmincas évek éhínségének kérdésében tanúsított igazán komoly aktivitást az elmúlt években, holott az ország számos problémával küzdött. Az egyik elemző megjegyzi: az embernek az volt a benyomása, hogy a mi államfőnk olyan, mint az angol királynő - sokkal inkább szimbólum, semmint végrehajtói hatalommal felruházott közjogi méltóság.

A totális népszerűségvesztés fő oka azonban mégiscsak abban keresendő, hogy a politika teljesen elszakadt a valós élettől. A politikusok kimerítették lehetőségeiket és hitelüket, s nem veszik észre az élet szülte valóságos kihívásokat. Ezzel magyarázható, hogy hiába a pénzügyi és gazdasági válság, a rengeteg gond, nemcsak a kormány, de az ellenzék is veszít népszerűségéből. Hiába ábrándultak ki az emberek Timosenkóból, Janukovics népszerűségi mutatója ma mégis alacsonyabb, mint közvetlenül a narancsos forradalomban elszenvedett megalázó veresége után.

A politikusokat azonban a jelek szerint egyáltalán nem zavarja rohamosan olvadó népszerűségük. Ha valamelyik nyugati politikus népszerűségi mutatója 50 százalék alá csökken a választók körében, máris arról beszélnek, hogy elveszítette a lakosság bizalmát, Ukrajnában viszont 5 százalékos népszerűségi mutatóval is vidáman be lehet tölteni magas állami hivatalokat - mutatnak rá az elemzők.

A posztszovjet országok politikusainak népszerűségi mutatója persze eltér nyugati kollégáikétól, amennyiben nem pusztán a bizalom mutatója. Például sokat jelent nálunk, hogy milyen gyakran szerepel valaki a hírekben, ezért szükség esetén mindig lehet javítani egy kicsit a mutatókon.

Az európai választótól eltérően ugyanis az ukrajnai polgár mindenekelőtt tévénéző, s a műfaj szabályainak értelmében számára mindennél fontosabb a szép látvány. Ezért van, hogy a politikusainknál előtérbe kerülnek a gesztusok, a pózok, a frizurák, háttérbe szorítva a konkrét tetteket. Ahhoz, hogy valaki népszerű politikus legyen Ukrajnában, csupán arra van szükség, hogy gyakran tűnjön fel a képernyőn és sokat beszéljen - gyakorlatilag mindegy, hogy miről, a lényeg az, hogy érzékletes legyen a mondandója.

További összetevője az ukrán politikai sikernek, hogy a politikus kimutassa a segítőkészségét. Például Julija Timosenkónak elég volt megígérnie a befagyott szovjet betétek utáni ezer hrivnyás kompenzációt, s máris ellensúlyozni tudta addigi népszerűségvesztését. A politikusok ígérnek, az emberek pedig hisznek nekik.

A helyzet az elmúlt évek csalódásai nyomán annyiban változott, hogy az emberek a kisebbik rosszat választva döntenek a jelentkező politikusok között. Ma már az elnökválasztási kampány esélyeseinek is csupán fenntartásokkal hisznek, ami az új elnök kezére játszhat, hiszen ha nincsenek felfokozott várakozások, óriási csalódás sem érheti a lakosságot. (Kárpátalja/Korreszpondent)