Magyar várjátékok Munkácson

2009. október 2., 10:00 , 455. szám

A munkácsi vár rövid időre ismét harcosokkal lett tele. Páncélba öltözött, pajzsos, állig felfegyverzett lovagoktól nyüzsgött szeptember 26-án a várudvar. A Latorca-parti város egykori "sasfészkében" ugyanis a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának segítségével magyar várjátékokra került sor neves anyaországi hagyományőrző társulatok részvételével. A rendezvényt a szervezők hagyományteremtőnek szánták, melynek során az érdeklődők családi nap keretében megismerkedhetnek a középkori lovagi játékokkal, kultúrával.

Elsőként Munkács város polgármestere, Lengyel Zoltán köszöntötte a népes nézőközönséget és a szervezőket – köztük Sziklavári Vilmost és Bacskai Józsefet, a Magyar Köztársaság Ungvári és Beregszászi Főkonzulátusának főkonzuljait. A polgármester reményét fejezte ki, hogy ez a rendezvény évente megrendezésre kerülő hagyománnyá válik majd, öregbítve Munkács és a vár hírnevét. Végezetül megköszönte a rendezvény keretében fellépő anyaországi hagyományőrző társaságoknak – a Visegrádi Szent György Lovagrendnek és a Miskolci Milites Christi Templarius Katonai Hagyományőrző Alapítványnak –, hogy elfogadták a várjátékokra szóló meghívást, időt és fáradságot nem sajnálva arra, hogy magukkal hozzanak olyan, nem egykönnyen szállítható középkori felszereléseket is, mint pl. a fából ácsolt ostromgépek.

Az ungvári magyar főkonzulátus képviseletében Sziklavári Vilmos főkonzul mondott beszédet, hangsúlyozva: ez a rendezvény sokak összefogásának eredményeként jöhetett létre, melyben tevékeny részt vállalt a munkácsi polgármesteri hivatal és a vár igazgatósága is.

Szivák János, az Összefogás a Kárpátaljai Magyar Családokért Egyesület elnöke röviden szólt a fellépő társulatokról, külön köszöntve a fellépők egyetlen kárpátaljai csoportját, a Derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttest.

Ifj. Cseke László, a Visegrádi Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző Tagozatának vezetője a lovagrendet mutatta be, melyet Károly Róbert király alapított 1326-ban. A világon ez volt a legelső királyi alapítású lovagrend. A rend a középkor idején működött, majd 1990-ben szerveződött ismét újjá Magyarországon.

A lovagrend harcosai ezután gyakorlati tudásukat is megcsillogtatták: bemutatták a lovagi tornákon alkalmazott kézifegyvereket: csatabárd, buzogány, szablya, lándzsa, kard; lőfegyvereket: a magyar visszacsapó reflexíjat, valamint az ún. hosszú íjat, melynek néhány példánya a 13. század derekán került Magyarországra. Rövid íjászbemutatót követően lovagi összecsapásra került sor, melynek során eldördült egy az Európában legkorábban használt puskák közül.

A Milites Christi Templarius Katonai Hagyományőrző Alapítvány tagjai következtek ezután. A lovagi párviadalon kívül nagy érdeklődés kísérte a nyílvető és kőhajító ostromgépek, valamint a ma használatos lángszórók ősének, a görögtüzet kézi erővel fecskendező ún. cheiroszifonnak a bemutatását, illetve az íjászbemutatót.

Mint Szitka Szabolcstól, az Alapítvány kuratóriumi elnökétől megtudtuk: "2006-ban alakult meg a Templariusok Katonai Hagyományőrző közössége. A 2007. esztendőtől munkánknak a Milites Christi Templarius Katonai Hagyományőrző Alapítvány ad keretet ember és törvény előtt. Célunk a lovagi hagyományok ápolása, a templomos emlékhelyek felkutatása, a lovagi eszme megélése és bemutatása. A Templomos Lovagrend magyarországi rendtartománya által felszentelt zászlóval is elismert közösségünk a keresztes háborúk korának népszerűsítő, tudományos értékű bemutatását tűzte zászlajára."

A rendezvényen beregi csárdást, szatmári táncokat, kalocsai leánytáncot, szüreti táncot és dél-alföldi legényest ropva végezetül fellépett még a Korolovics Zsolt és Valéria vezette, 30 tagból álló Derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes is.

A bemutatók szüneteiben pedig minden érdeklődő megtekinthette, kézbe vehette, sőt akár magára is ölthette a középkori fegyvereket, páncélingeket, illetve elbeszélgethetett a lovagrendek tagjaival fegyverekről, történelemről, lovagi szellemről.

F.Zs.