Visszatérhetnek a 90-es évek?

Maffia-leszámolások Ukrajnában

2009. október 9., 10:00 , 456. szám

Múlt pénteken saját kijevi bútor-nagykereskedésében gyilkolták meg Sabab Alojan örményországi kurd származású üzletembert. A sajtó alvilági leszámolásról ír.

A beszámolók szerint a két bérgyilkos akkor nyitott tüzet a kilencvenes évek eleje óta Ukrajnában élő vállalkozóra, amikor az belépett üzletközpontjába. Az áldozatot védő két testőr, a belügyi szervek Titan nevű különleges egységének tagjai, testükkel próbálták megvédeni a célszemélyt a golyóktól és a helyszínen életüket vesztették. Alojan még percekig menekült gyilkosai elől, ám sikertelenül, a kórházban ő is belehalt sérüléseibe.

Nem sokkal később a rendőrség kezére került az elkövetők egyike, akit még a testőrök sebesítettek meg, de később a férfi a kórházban belehalt sérüléseibe. Hétfőn a nyomozók elfogták a másik tettest is, aki Zsitomir megyébe menekült élettársával együtt. Az élettárs azóta részletes vallomást tett, így Jurij Lucenko belügyminiszter arról számolhatott be a sajtónak, hogy az ukrajnai vállalkozó gyilkosságát saját rokona, az oroszországi alvilág ismert figurája, egy bizonyos Merab rendelhette meg, aki szerette volna megkaparintani Alojan ukrajnai üzleti érdekeltségeit.

A sajtó máris nekiszegezte a kérdést a szakembereknek: azt jelenti-e a mostani leszámolás, hogy Ukrajnába visszatérhetnek a 90-es évek állapotai, amelyeket a különböző bűnözői klánok egymás elleni véres harca jellemzett? A szakértők válasza egyértelmű igen. Érvelésük szerint most szabadulnak a börtönökből azok a bűnözők, akik a kilencvenes évek bandaharcainak következtében kerültek rács mögé. Ezeknek az embereknek azt kell látniuk, hogy az országban nem folyik különösebb harc a szervezett bűnözés ellen - mutat rá a sajtónak nyilatkozó nyomozók egyike, aki szerint éppen ezért várható, hogy a hasonló leszámolások mind gyakoribbakká válnak. A fővárosi Szegodnya című napilapnak nyilatkozó egyik rendőrségi forrás erről így beszélt: miután sem a bíróságok, sem az összeköttetések nem működnek (mert a felsőbb körökben folyik a klánok harca), golyókkal kell megoldani a vitás kérdéseket.

hk