Arteki erőszaktevők?

Pedofil vádak politikusok ellen

2009. október 16., 10:00 , 457. szám

Három parlamenti képviselő neve is felmerült abban a kiskorúak megrontásával kapcsolatos ügyben, amely a nevezetes fekete-tengeri gyermeküdülőben, az Artekben robbant ki - adta hírül a sajtó Hrihorij Omelycsenkónak, a BJUT parlamenti képviselőjének tájékoztatása alapján.

Mint ismeretes, korábban a honatya megkereséssel fordult Viktor Juscsenko államfőhöz, amely az Artekben megerőszakolt 9 éves kislány és 12 éves kisfiú édesanyjának vallomásán alapult. Az édesanya szavai szerint a gyerekeket apjuk, az Artek folyóirat főszerkesztője, az üdülőközpont igazgatója, az intézmény főorvosa, egy volt módszerész és a geológiai szakkör vezetője erőszakolta meg. Az asszony elmondása szerint volt férje a kihallgatáson beismerte, hogy a gyerekek részvételével rendezett orgiákon az Artekben jelen volt egy BJUT-os parlamenti képviselő, és egy pap is, ám ezeket az adatokat a nyomozók állítólag nem rögzítették a jegyzőkönyvben és nem ellenőrizték.

Borisz Novozsilov, az Artek igazgatója és az üdülőközpont vezetése cáfolták a gyerekek megerőszakolásával kapcsolatos bejelentéseket, s felszólították a politikusokat, hogy ne használják fel az Arteket politikai céljaikra. Mindazonáltal az ügyészség közölte, hogy bűnügyi eljárás indult fiatalkorúak megrontása miatt az Artekben, amelyet a Belügyminisztérium nyomozati főhivatala folytat le. Az ügyben két hónappal korábban őrizetbe vettek, majd le is tartóztattak egy személyt.

Mint Omelycsenko az Ukrajinszka pravdának most elmondta, elkészült az érintett gyerekekről a pszichológiai szakvélemény, s hazugságvizsgálóval is ellenőrizték állításaikat. "A szakértők elismerték, hogy a gyerekek igazat mondanak az ellenük elkövetett bűncselekmény körülményeiről" - tette hozzá. Ugyanakkor a honatya nem árulta el azoknak a további képviselőknek a nevét és politikai hovatartozását, akik állítólag ugyancsak szerepelnek az elnökhöz eljuttatott megkeresésében. Csupán annyit közölt, hogy beadványát a Legfőbb Ügyészséghez és a Belügyminisztériumhoz is eljuttatta.

A képviselő azt is leszögezte, hogy nem fél a fenyegetésektől. "Tegnap felhívott egy nem normális a kormánytelefonon, és emlékeztetett, hogy nekem is vannak unokáim" - mondta.

szcs