Középkori Ukrajna

Nehéz leírni azt a borzalmat, amely sok millió ukrán állampolgárt kerített hatalmába, amikor a kilencvenes évek közepén rádöbbentek, hogy az amerikai típusú "népi kapitalizmus" helyett, amelyről a peresztrojka éveinek publicistái oly lelkesen és oly gyakran értekeztek, országuk még csak nem is a civilizáció második vonalában kötött ki, hanem az eladdig lekezelően emlegetett harmadik világban, Kenya vagy éppenséggel Zimbabwe társaságában. Olekszij Musztafin, a Zerkalo nyegyelyi cikkírója a lap legutóbbi számában megjelent elemzésében mindazonáltal pontosít, rámutatva, hogy Ukrajnának ez az áthelyeződése nem a térben, hanem az időben következett be. Mint írja, korunk Ukrajnájában nem is olyan túlságosan sok az afrikai jegy. Sokkal több benne az egyedi vonás, de nem a mából, hanem a középkorból, a Krisztus utáni 9-10. században létezett országéból.

A korai középkor is egy hatalmas ország, a Római Birodalom széthullása utáni korszak volt. Az az időszak, amikor a birodalom provinciáiban a hatalmat s egyben a "gazdátlanná vált" tulajdont a birodalmi nómenklatúra megmaradt képviselői kaparintották meg vagy a barbár törzsek vezérei. Ez utóbbiakat korábban felfogadták állami szolgálatra, ugyanakkor nem mindig tanították meg írni, a jó modorról már nem is beszélve. Az új országlók persze szintén szerettek volna méltóságteljesen mutatkozni mind a civilizált világban (azaz a konstantinápolyi udvarnál), mind saját alattvalóik szemében, akik között nem csupán barbárok, hanem egykori római polgárok is voltak. A vezérek "törvényes" királyokká kiáltották ki magukat, igyekeztek utánozni a császárok modorát, udvaroncaik tógába öltöztek és szenátoroknak nevezték magukat, ettől azonban változatlanul önjelölteknek, néha pedig eleve fosztogatóknak tűntek a valódi tulajdonosaik által elhagyott palotákban. Mindez a szerző szerint kísértetiesen emlékeztet napjaink Ukrajnájára

.

A Római Birodalom nyomán keletkezett űrt természetesen hamarosan betöltötték. Nem annyira "fentről", mint inkább "lentről", a közönséges emberek erőfeszítései révén, akiknek valamiképpen életben kellett maradniuk ebben a megváltozott világban. A császári rezidenciákat lakhelyekké alakították át (úgy, hogy egyedül az előszobából fél tucat otthonra futotta), a fórumok legelőkké, az amfiteátrumok erődökké lettek. De ez már egy más élet volt, amelyben a fenséges romok csupán dekorációul szolgáltak, a római lexika pedig egyszerű "jelszóvá" vált, amely lehetővé tette az új államoknak, hogy a civilizáció részének tekinthessék magukat; még akkor is, ha jó néhány klasszikus szónak egészen megváltozott a jelentése, tartalma.

Hiszen a jelenkori Ukrajnában is állandóan használják például a "demokrácia", "törvényesség", "jog", "választások", "pártok" szavakat, csakhogy mindegyiknek legalább két jelentése van - egy általánosan elfogadott és egy sajátos ukrajnai (posztszovjet). Ez nem igazán kényelmes, mivel gyakran adódik belőle keveredés, mint amikor például egy formális diktatúrát neveznek demokráciának vagy fordítva. Az ukrán politikusok azonban nem mondhatnak le a bevett fogalmakról, még ha egyébként nagyon szeretnének, akkor sem, mert félnek, hogy Nyugaton félreérthetik a dolgot. Márpedig ott vannak a bankszámlák, az ingatlanok, a lehetőség a civilizált időtöltésre, amelyekről semmiképpen sem akarózik lemondaniuk.

Az embernek néha az a benyomása, hogy a hazai "elit" sokkal inkább integrálódott a földközi-tengeri üdülővárosok életébe, mint a saját országáéba, s legjobb esetben is csupán annyi mondható el róluk, hogy egy területen élnek Ukrajna népével. De ennek is megvan a magyarázata. A kilencvenes évektől Ukrajnában minden jelentős magánvagyon a köztes kereskedelem révén keletkezett, elsősorban az orosz és közép-ázsiai gáz újraeladásából. Jó üzletnek számított továbbá a "stratégiai partnerekkel", azaz az Oroszországgal és az Egyesült Államokkal való együttműködés is, amikor a Nyugatból egyre újabb összegeket préseltek ki az úgynevezett demokratikus reformokra, az oroszokból pedig kedvezményeket a legalább ennyire kétes értékű lojalitásért cserébe. Mindehhez Ukrajna lakosságának tulajdonképpen nem volt túl sok köze. Az elit nem az állampolgárokat zsákmányolta ki, hanem Ukrajna tranzithelyzetét.

Ebben az értelemben a hazai elit nem is annyira a Római Birodalmat elpusztító barbárokra emlékeztet, hanem a vikingekre, szláv szóhasználattal a varjágokra, akik éppenséggel együttműködtek a birodalommal. A vikingek némely történészek véleménye szerint nem annyira a rablásból éltek, mint inkább a köztes kereskedelemből. A korai középkorban egyébként ezt a kétféle elfoglaltságot könnyen össze lehetett egyeztetni. Ide kívánkozik, hogy némelyik kutató a IX. századi Ruszt nem is államnak tekinti, hanem egy sajátságos viking kereskedő-kalóz vállalkozásnak. A fejedelmek hosszú ideig még adót sem szedtek az alattvalóiktól. Megelégedtek a rendszertelen adományokkal... és a rabszolgákra való vadászattal. Mint kiderült, a modern Ukrajnában ugyancsak vadásznak az emberekre, bár más céllal: hogy ne akarózzék a jobbágynak az úri erdőbe járni...

Egy Leonyid Kucsma idejében népszerű vicc szerint az államfő felvetette az addigra az ország valamennyi termelőeszközét megkaparintó oligarcháknak, hogy gondoljanak az emberekre is. Mire az oligarchák azt felelték, hogy valóban nem volna rossz kiosztani "testvérenként" néhány száz jobbágyot. Lozinszkij parlamenti képviselő fékevesztett vadászatának története megmutatta, hogy mennyire véresen valóságos ez a történet. A nagyvállalkozók és az élet helyi urai igazi hűbérurakká, földbirtokosokká váltak, akik járandóságot szednek az általuk ellenőrzött területeken, saját kényük-kedvük szerint ülnek törvényt az ott lakók felett, fegyverrel a kézben védik a saját ingó és ingatlan tulajdonukat a szomszéd "bárókkal" szemben és nem hajlandók alárendelni magukat a köznép "szabályainak".

Elenyészően kevesen voltak egyébként, akik ellene mertek szegülni ennek az új rendnek, hiszen a túlélésért küzdő emberek számára távolról sem az volt a legrosszabb lehetőség, hogy elfogadják az újsütetű hűbérurak fennhatóságát. Az állam pedig, amely könnyedén és örömmel szabadult meg a szociális kötelezettségek terhétől (azzal a jelszóval, hogy "vége a szocializmusnak!"), nemcsak hogy szemet hunyt az efféle vad feudalizmus kialakulása felett, hanem ellenkezőleg - mindenképpen közrejátszott annak elterjedésében. Nyugaton egy speciális fogalmat is megalkottak erre a jelenségre, a "zsaroló állam"-ot, mivel a totális korrupció megnyilvánulását látták benne - írja egyebek mellett a Zerkalo nyegyelyi.

szcs