Honfoglaló őseinkre emlékeztünk

Ünnepség Tiszacsomán

2009. október 23., 10:00 , 458. szám

Honszerző őseink emléke előtt tisztelegtünk múlt vasárnap Tiszacsomán: a falu határában feltárt honfoglalás kori magyar település és temető helyén kialakított emlékparkban idén is koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

A vasárnap délután egybegyűlt vendégeket Rácz János, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd Sin József mondott ünnepi beszédet. A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke emlékeztetett, hogy az e helyütt eltemetett magyar elődeink "nehéz, kitartó munkával birtokukba vették e tájat, megtelepedtek itt, s elkezdtek új hazát és templomokat építeni". "Ma azért vagyunk itt, hogy bizonyítsuk a magyar folytonosságot és a folytonos magyarságot e tájon", hangsúlyozta a szónok, hozzátéve, hogy az elmúlt korokban többször meg kellett már küzdenünk anyanyelvünkért, kultúránkért, s ez a temetőkert erőt ad a további küzdelemhez. "Nincs ma fontosabb feladat, mint amire Nemeskürty István szólított fel egyik könyvében: "Diák, írj magyar éneket!" – hangsúlyozta a szónok. Sin József az ünnepségen bejelentette: Ukrajna Miniszteri Kabinetje rendeletével jelentős történelmi emlékhelynek ismerte el a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkot.

A továbbiakban Pősze Dorottya helyi középiskolás elszavalta Szepsy Eleonóra Hazaszeretet című versét, majd Márky Zoltán, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulja köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy névtelen őseink sírja fölött emlékezve nem a gyász tölt el bennünket, hanem egy felemelő érzés, hogy ezeregyszáz éve megcselekedték a honfoglalást. Emlékük mának szóló üzenete a megtartás kell, hogy legyen; tartsuk meg kultúránkat, nyelvünket – mondta a konzul, hozzátéve: jó látni, hogy a magyar szervezetek mindent megtesznek ennek érdekében. Magyarországnak megfontoltságot, elszánást és erőt kell sugároznia, hogy partnerségben az államalkotó nemzetekkel a Kárpát-medencében ezek a magyar törekvések sikerrel járjanak – hangsúlyozta Márky Zoltán.

Szólt az egybegyűltekhez Demkó Ferenc görög katolikus parochus és Dávid Árpád református lelkipásztor is. Mint azt Demkó Ferenc hangsúlyozta: amit nem végzünk el magunk, azt semmiféle magyarországi támogatás nem végzi el helyettünk. "Mert vannak dolgok, amelyek belül, a szívben dőlnek el, amelyeket pénzen megvenni, vagy éppenséggel ébren tartani nem lehet. Ehhez kell az ősökre való tekintés, amikor az ember megáll csendben a temetőben, kicsit magába néz, s felelősséggel gondol nemzetére, Istenére, s arra, hogy nemcsak magam előtt vagyok köteles elszámolni, hanem Isten előtt, s majdan népem előtt is." Dávid Árpád református lelkész örömének adott hangot, hogy azok, akiknek fontos a kapcsolat a magyarsággal, honfoglaló őseinkkel, meg akarnak emlékezni erről minden évben, nem akarják elfelejteni, hogy csak a történelemre emlékező népnek van igazán jövője.

A továbbiakban Bányász Linda középiskolás tanuló elszavalta Kovács Vilmos Verecke című versét, majd Kovács Miklós lépett a mikrofonhoz. Szomorú kicsengése van ennek az ünnepségnek, hiszen olyan időben emlékezünk azokra, akik valamikor elfoglalták e hont, amikor éppen tőlünk foglalják el a földünket – állapította meg a KMKSZ elnöke. Mint mondta, a mai lélektelen világban, ahol szinte minden megvehető, leginkább az "akié a gazdaság, azé a nemzet, azé a hatalom" formula érvényesül, s nagyon kevesen vagyunk, akik ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy akié a nemzet, azé kell, hogy legyen a hatalom és a terület is. "Amikor tehát arról van szó, hogy meg tudjuk-e tartani a Kárpátok alatt élő maroknyi magyarságot, nem az a kérdés, hogy hányan beszélik a magyart Kárpátalján, illetve hogy velünk szemben hányan vannak. Az a kérdés, hogy meg tudjuk-e oldani, hogy minden magyar, akinek a nemzet becsülete számít, találjon olyan szervezeti keretet, ahol hozzáférhet a közös feladat egy részéhez, amelyet elvégezve biztosan tudhatja, hogy elvégezte a ráeső munkát a nemzetért, s beállhat abba a sorba, amelynek az elején Árpád apánkék állnak" – mondta.

Végezetül Peres Dóra guti iskolás előadásában felcsendült a Honfoglalás című dal, melynek hangjaira a jelenlévők megkoszorúzták Árpád vezér és Szent István királyunk szobrait.

Az ünnepségen megjelent többek között Bacskai József főkonzul, a beregszászi magyar konzulátus képviseletében, Revák István, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal nemzetiségi osztályának vezetője, Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség irodavezetője, Orosz Géza, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese, Riskó György, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának alelnöke, Kovács Szvitlana, Tiszacsoma polgármestere.

hk