Magyar Ifjúsági Napok a Rákóczi-főiskolán

2009. október 30., 09:00 , 459. szám

Hol volt, hol nem volt, de még az Óperenciás-tengeren innen esett, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata október 14-16. között Magyar Ifjúsági Napok elnevezéssel rendezvényeket szervezett a főiskolán. A háromnapos programsorozattal az volt a szervezők célja, hogy a magyar kultúra, a magyar nemzeti értékek és hagyományok felé irányítsák a diákság figyelmét. Az utóbbi hetek, hónapok már-már érthetetlen ukrán kisebbségpolitikai eseményei láttán ez különösen fontos feladat.

A három nap során különböző programok várták az érdeklődőket: a népi hagyományokat idéző tárgyakkal próbálták a szervezők felkelteni a diákok figyelmét, amelyekkel lépten-nyomon találkozhattak az épületben. A nézők elé tárt exponátumok között megannyi szőttes, kézirat, edény és egy igazi fakerekű szekér is megjelent. A főiskola Mátészalka termében szerdán és csütörtökön magyar népmesék, míg a Skripecky teremben a kabaré vonalat képviselő Hofi Géza videói kerültek levetítésre. A Hallgatói Önkormányzat szerda este magyar nemzeti táncházat szervezett, melyhez az élőzenei aláfestést debreceni vendégművészek szolgáltatták, míg csütörtök este magyar nótázástól hangos boresten vehetett részt a főiskolai diákság.

A zárónapon következhetett a gólyabál a beregszászi Arany Páva étteremben, mely méltó lezárása volt a rendezvénynek. A gólyabál során köszöntötte a megjelenteket Nánási Antal, a főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke, valamint dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora is. A legkülönfélébb kategóriákban meghirdetett "Főiskolai leg" címek kiosztása után meghallgathattuk az első évfolyamos hallgatók ünnepélyes esküjét, mely után a felsős diákok egy kitűzővel ajándékozták meg őket, ezzel is kifejezve azt, hogy immáron teljes jogú "fősulisok". A műsor záró részében az elsős hallgatók egy keringővel nyitották meg a gólyabál táncos, vidámsággal teli részét.

Aki nem hiszi, járjon utána.

A Magyar Ifjúsági Napok megrendezését a Szülőföld Alap támogatta.

ntn