Kinek kell az európai Ukrajna?

2009. december 18., 09:00 , 466. szám

Ukrajnát európai államként az egyértelműen megfogalmazott, konkrét és kölcsönös jogok országaként határozom meg – írja a pravda.com.ua internetes portálon megjelent esszéjében Valentyin Tkacs. Ez a meghatározás a szerző szerint rendkívül fontos, mert Ukrajna olyan átalakulási folyamatokon ment keresztül, amelyek egy teljesen új jogi környezet megjelenését eredményezték, az pedig állandó felügyeletet és rendezést igényel.

Mindenekelőtt próbáljunk meg választ találni arra a kérdésre, hogy kinek van szüksége egy európai Ukrajnára, ajánlja fel a szerző. Szerinte, ha a végrehajtó hatalmat vesszük szemügyre, az igazi profi számára a pontosan körülírt jogi keret a munkaeszközt jelenti. Annak a személyi állománynak viszont, amellyel mi rendelkezünk, ez maga a "halál". A pontosan megállapított jogok ugyanis automatikusan pontos és érthető kötelezettségeket alakítanak ki. A mindenre kiterjedő és egyértelmű hivatali rendelkezések mezejében a hozzá nem értésre azonnal fény derül. Hogyan is létezhetnének ilyen körülmények között a mi végrehajtóink, akik számára a szakmai hozzáértés legfőbb megnyilvánulása a vezetésnek való megfelelés? A jelenlegi helyzetet éppen a meghatározatlan kölcsönös jogosítványok rendszere alakította, ahol a kötelezettségek elmosódottak, s tetszés szerint magyarázhatók, a magyarázó személy pedig a vezető. Az ebből levonható következtetés egyszerű: a végrehajtó hatalomnak nincs szüksége Európára Ukrajnában.

Ha a hatalom törvényhozási ágát vesszük górcső alá, számukra a kölcsönös jogok megállapítása azt jelenti, hogy úgy kell dolgozniuk, akár a rabszolgáknak. A jogalkotásban tevékenykedők előjoga és kötelessége ugyanis megsemmisíteni a "rossz gazdálkodás mezőit", megállapítani a pontos felelősségköröket, meghatározni a gondoskodás és a felügyelet objektumait, kijelölni a felelősöket és a végrehajtókat. De a mi törvényhozóinkból ehhez nemcsak az akarat hiányzik, hanem a szakértelem is. Igaz, így még inkább "el lehet rejteni" az ezzel foglalkozni hivatott intézményeket, ágazati hivatalokat. Ezek képesek lennének előkészíteni a szükséges határozattervezeteket. De akkor felmerül a kérdés, mit kezdjünk azzal a körülménnyel, hogy a mi hatalmasaink mostanáig "kézi vezérléssel", önállóan foglalkoztak ezzel? Persze ez csupán szónoki kérdés, amely sugallja is a választ: a törvényhozó hatalomnak nincs szüksége Európára Ukrajnában.

Az igazságszolgáltatói, bírói hatalom számára a meghatározatlan kölcsönös jogok az állandó "termést" jelentik. A bíróságokról elviekben csak a feltétlen tisztelet hangján szólhatunk, csakhogy esetünkben nem a bíróságokról van szó, hanem a meghatározatlan kölcsönös jogok rendszeréről, amely a korrupció leküzdhetetlen csábítását generálja. És az okokat nem magában a bíróságban kell keresni, hanem azokban az ordító bizonytalanságokban és konfliktusokban, amelyeket a törvényhozó felügyelet nélkül hagyott. Való igaz: az állam készíti elő a bűntettet, a "bűnöző" csupán végrehajtja azt. Vajon szüksége van-e ilyen körülmények között Európára Ukrajnában a bírói hatalomnak? A szerző válasza nem egyértelmű: meggyőződése szerint a bírói hatalmi ágban vannak szakemberek, akiket a legkevésbé sem érdekel Európa, viszont a meghatározatlan jogok reform nélkül maradt rendszere őszintén nyugtalanít.

Az üzleti életben az európai jogi mező egy álmot jelent. De a gazdaság szereplői pragmatikusak, nekik napi folyó ügyeket kell megoldaniuk. A meghatározatlan kölcsönös jogok mezején ezeknek a kérdéseknek a megoldása nemcsak hogy nem európai, de jobbára törvénytelen is, amit mi tapintatosan úgy fogalmazunk meg, hogy az "árnyékban" történik. Beállítottságuk a járművezetőkéhez hasonló: elvben ellenzik a kenőpénzt, de ez az egyetlen módja a kérdések gyors rendezésének. Ezért a vállalkozói szféra elvben támogatója az európaiságnak Ukrajnában, annak a szövetségesévé válhat, aki megkezdi a reformokat, de a konkrét helyzetekben a körülmények rabja. Ebből következőleg a vállalkozói réteget előbb el kell vezetni az európaiságig, s csak akkor állítható majd róla, hogy támogatója Európának Ukrajnában. Egyelőre azonban nem ez a helyzet.

Az önkormányzatoknak a meghatározatlan jogkörök már rég a létezési formájukat jelentik. Miért állna érdekükben változtatni a helyzeten, amelyben ők "meg tudják oldani a problémákat"? Európa az önkormányzatoknak felel meg leginkább, de csak mint kiváló indok a kiküldetésekhez.

A tudomány és az oktatás mondja a legszebbeket Ukrajna európaiságáról, sőt hisz is abban, hogy európai perspektívákat kíván Ukrajnának. De ez a magatartás meglehetősen álságos. Európában ugyanis a felsőoktatási intézményeink fele egy napon belül megszűnne létezni, tanáraiknak több mint a fele pedig még ugyanaznap elkezdhetne állást keresni magának. Szükségük van nekik egy európai Ukrajnára? A szólamok szintjén – igen; a valóságban – nem.

Merőben szónoki a kérdés, hogy vágyik-e az ukrán elit az európaiságra. Az európaiság ukrajnai jelenlétének első jeleire ez az "elit" a történelem szemétdombjára kerül. Akkor hát szükségük van-e egy ilyen Európára? Persze, hogy nincs, ezért a "többvektorúság" álmaik netovábbja.

Pártjaink európaiságáról és arról a törekvésükről, hogy egy európai Ukrajnát építsenek, akkor beszélhetünk majd, ha valóban pártokká válnak. Némelyikük rendelkezik pártra utaló jegyekkel, de többségük klientúrákra emlékeztet. Márpedig éppen ez az, amitől meg kell szabadulniuk, ha őszintén akarunk Európáról beszélni.

De megvizsgálhatjuk az orvosi rendelőket, iskolákat, lakásgazdálkodási vállalatokat vagy bármely más költségvetési intézményt. Mit gondolnak, milyen érzelmeket váltanának ki belőlük a konkrét kötelezettségeken és szakmai követelményeken alapuló új hivatali rendelkezések? Igazuk van – nekik sincs szükségük Európára.

Felmerül a kérdés: végső soron kinek van hát szüksége Európára? Bármennyire is furcsán hangozzék, a válasz egyértelműen az, hogy a gyerekeknek! A mi gyermekeinknek! Kétségtelen ugyanis, hogy a "különleges fejlődési útról", a "többvektorúságról" szajkózott szólamokkal takarózva a mi önjelölt irodai és hivatali elitünk egy európai offsort hoz létre magának Ukrajnában.

Legjobb esetben repülőtereket épít a maga számára, ahonnan könnyen eljuthat a jó öreg Európába. A mi gyermekein pedig itt maradnak a "többvektorú" Ukrajnában, ahol olyan tanárok tanítják majd őket, akik nem tudnak tanítani, olyan orvosok gyógyítják majd őket, akik nem tudnak gyógyítani, olyan járműveken fognak közlekedni, amelyek vezetői normálisnak tartják, hogy ittasan üljenek a volán mögé, mert az úton olyan közlekedési rendőr áll, akivel nem európai módon is "meg lehet oldani" ezt a kérdést.

A leendő elnök, a felelős politikusok és a valódi elit feladata, hogy felfigyeljen azokra a szörnyűséges szakadékokra, amelyek a jogok és a felelősségek között keletkeztek a tulajdon transzformációja következtében. Meg kell szüntetniük ezeket a jelenségeket, azaz meg kell teremteni egy új cselekvési gyakorlat kialakulásának feltételeit, egy új társadalmi szerződés alapjait, amelyről elmondható lesz, hogy európai – vonja le a végkövetkeztetést Valentin Tkacs.

hk