Batyubál Császlócon

Évzáró mulatság a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetében

2010. január 1., 09:00 , 468. szám

A múlt vasárnap Császlócon került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének hagyományos batyubálja a Császlóci Csicsergő Csajok szervezésében, ahol a szövetség aktivistái a mindennapi munka mellett szórakozhattak és ismerkedhettek.

A járás szinte minden településéről érkezett vendégek részére a helybéli fiatalasszonyok tyúkhúslevest és töltött káposztát is felszolgáltak a hidegtál mellett. Roják Mária, Császlóc polgármestere, a császlóci KMKSZ-alapszervezet elnöke üdvözlő beszédében köszönetet mondott a helyi asszonyokból álló Császlóci Csicsergő Csajok együttesnek a ma már hagyományosnak mondható batyubálok lebonyolításáért. Mint fogalmazott: "Immár hatodik éve rendezzük meg itt, Császlócon a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének bálját, s köszönjük a sorsnak, hogy ez hagyománnyá válhatott. Végezetül minden vendéget arra kérek, hogy érezze jól magát."

A polgármester asszony felszólítása meg is tette a hatását: mindenki táncra perdült, amikor ifj. Palkó Tibor és zenekara húzni kezdte a talpalávalót. A szünetekben a helyi fiatalokból álló, Tóth Nándor klubvezető által felkészített táncegyüttes mutatott be szatmári és dél-alföldi táncokat. A fergeteges előadás nagy sikert aratott. A Császlóci Csicsergő Csajok is készültek szórakoztató jelenetekkel, dalokkal, elmondták tréfás véleményüket a legesélyesebb ukrán elnökjelöltekről, haladva a korral ezúttal rappeltek is a "nagyik", majd a mindig nagy sikert arató cigánytáncot is bemutatták, amely végén "megtáncoltatták" a vendégeket is, sőt még jósoltak is nekik. Láthatóan jól érezték magukat a bálozók, egy pillanatig sem unatkozhattak, ha a zenészek elfáradtak, az ismert szalókai nagyvőfély, Bacskai Béla szórakoztatta őket, harmonikával kísérte a nótázókat.

A bálon láthatóan jól szórakozó dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke tudósítónknak elmondta, hogy a mindennapi munka mellett szerinte nagy szükség van a hasonló rendezvényekre, és lapunkon keresztül is köszönetet szeretne mondani a császlóci szervezőknek.

A bálozók hangulatát jól jellemzi, hogy legtöbbjük csak hajnaltájt indult haza.

Badó Zsolt