Karácsonyi ünnepség Beregújfaluban

2010. január 1., 09:00 , 468. szám

Vidám hangulatú karácsonyi ünnepséget rendeztek december 26-án a Beregújfalui Általános Iskola nagytermében. A rendezvény főszervezője Heé Roland, a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezetének titkára volt, s támogatta az ünnepséget a Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete is.

Az esemény előzményei kapcsán Heé Roland lapunknak elmondta: "Az ünnepség megszervezésével elsődleges célunk az volt, hogy a beregújfalui gyerekeknek egy vidám, karácsonyi hangulatú délutánnal kedveskedjünk, s - az alkalom hangulatához illően - ajándékcsomaggal lepjük meg őket. Sikerült meghívnunk a közelmúltban, december 11-13. között Debrecenben megrendezett XIX. Nemzetközi Betlehemes Találkozón részt vett tiszacsomai (felkészítő Papp Ilona) és sárosoroszi betlehemeseket (felkészítő Mihók Erika), s természetesen az ünnepségen fellépett falunk két betlehemes csoportja is, akik közül az idősebbek szintén felléptek Debrecenben."

Az eseményt Handari Mária, a beregújfalui kultúrház igazgatója nyitotta meg, majd Heé Roland köszöntötte a nagyszámú gyereksereget, a fellépő betlehemes csoportokat és a felnőtteket, áldott, kegyelemteljes ünnepeket kívánva. A titkár köszönetet mondott mindazoknak, akik segítségével az ünnepség létrejöhetett: a kultúrház munkatársainak, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének, az ajándékcsomagokat összeállító beregújfalui lakosoknak, s különösen a fellépést vállaló betlehemes csoportoknak.

Ezt követően gyerekek és felnőttek egyaránt élvezettel figyelték a karácsony misztériumát a népi humorral vegyítő betlehemes jeleneteket. De ez még nem volt minden: az előadások után a Télapó ajándékcsomagokkal lepte meg a gyermekeket és a betlehemeseket. 160 csomagot osztott szét, s a szervezők a település minden óvodáskorú és 1-4. osztályos kis lakójára gondoltak, sőt, akik nem voltak ott az ünnepségen, december 28-án azok is megkapták ajándékukat.

Mint Heé Roland elmondta, a beregújfalui betlehemesek ezt követően késő délutánba és estébe nyúlóan, 5-6 csoportban járták a települést, s kántálásukkal vitték el az ünnep meleg szeretetét az otthonokba, különös figyelmet fordítva az idősebb korosztályra.

Beregújfaluban, a járás magyar nyelvterületének egyik legszélső településén első alkalommal szerveztek ilyen karácsonyi ünnepséget, mely remélhetőleg hagyományteremtő alkalomnak bizonyul, s jövőre ismét megrendezésre kerül majd.

F.Zs.