Több az erdő Kárpátalján

2010. január 15., 09:00 , 470. szám

Kárpátalján az elmúlt fél évszázadban közel tíz százalékkal nőtt az erdővel borított terület aránya, amely a 2009. évi adatok szerint meghaladja az 52 százalékot.

Valerij Murga, a Kárpátalja megyei erdő- és vadgazdálkodási főosztály vezetője a tavalyi évet értékelő sajtótájékoztatóján elmondta: a megyében az erdők területe jelenleg 659,7 ezer hektárt tesz ki. Hangsúlyozta: az elmúlt valamivel több mint 50 évben a régióban folyamatosan növekedett az erdőterület, amit jól jelez, hogy a Kárpátalja megye 1946-os létrejöttekor mért 42,6 százalékos erdősültség 2009-re 52,2 százalékra nőtt.

A szakember azt is közölte, hogy a kárpátaljai erdők az állam tulajdonában vannak, hozzátéve, hogy a megye erdőalapjának 71 százalékát az erdőgazdálkodási állami bizottság, 13,8 százalékát az agrárpolitikai minisztérium, 11,4 százalékát a természet- és környezetvédelmi tárca, 1,9 százalékát a helyi önkormányzatok, míg 1,4 százalékát a védelmi, 0,5 százalékát pedig az oktatási minisztérium kezeli.

Kárpátalján az erdőterület 43,1 százalékán, azaz 212,9 ezer hektáron engedélyezett a fakitermelés - jelezte Murga. A régióban tavaly több mint 2230 hektáron ültettek erdőt, és kevesebb mint egymillió köbméter fát, vagyis az éves növekmény alig egyharmadát termelték ki. Kárpátalja egyébként az egyetlen ukrajnai megye, amely része a fatermékek átfutását az erdő és a végső felhasználó között nyomon követő nemzetközi FSC (Felelős Erdőgazdálkodási Tanács) minősítési rendszernek. (Kárpátalja/MTI/mukachevo.net)