Új koalíció a láthatáron?

Belpolitika - A Rada menesztette Lucenkót

2010. február 5., 09:00 , 473. szám

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa múlt csütörtöki soron kívüli ülésén menesztette tisztéből Jurij Lucenko belügyminisztert. Régi ellenfelek szavaztak együtt a "siker" érdekében a törvényhozásban.

A menesztésre az ülésen 231 képviselő szavazott igennel, azaz mindössze öttel több a minimálisan szükségesnél. A Régiók Pártja (PR) frakciójának 171, a BJUT 1, az NU-NSZ 11, a kommunisták 27, Litvin Blokkja 19 képviselője, valamint két független honatya támogatta az indítványt.

A szavazást megelőzően a BJUT részéről Olekszandr Turcsinov első kormányfő-helyettes szerette volna elérni, hogy tartsanak névsorolvasást, miután szerinte a Régiók Pártjának sok képviselője nem volt jelen a teremben, s kollégáik szándékoztak szavazni helyettük, ám Volodimir Litvin házelnök mégis szavazásra bocsátotta a kérdést.

A javaslattervezetben nem szerepelt a menesztés oka, a benyújtó, a PR a mellékelt indoklásban azonban azzal érvelt, hogy a belügyminiszter sorozatosan megsérti a hatályos választási törvényt, a jogszabályi tiltások ellenére nemegyszer megpróbált beavatkozni az elnökválasztás menetébe. Maga Lucenko korábban azt mondta, a Régiók Pártja a választási küzdelem állása, lehetséges vereségük miatt kezdeményezi a menesztését. Mint hozzátette, ez az első olyan választási kampánya a PR-nek, amikor nincs "zsebükben" a belügyminiszter, ami természetesen nagyon nyugtalanítja őket, hiszen minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült látványos hamisításokat szervezniük az első fordulóban.

Timosenkóék persze nem adták fel harc nélkül a tárcáért folytatott küzdelmet; annak ellenére sem, hogy Viktor Janukovics, a Régiók Pártjának elnöke, államfőjelölt a maga darabos közvetlenségével úgy fogalmazott, Lucenkónak férfinak kell lennie, nem szabad megalázkodnia, távoznia kell a belügyminiszteri posztról. A kormány egy ügyes húzással még aznap a belügyminiszter első helyettesévé, s miniszter híján ügyvezető tárcavezetővé nevezte ki Lucenkót, kijátszva ezzel a parlament rájuk mért csapását. Ebben még az sem akadályozta meg a soron kívüli tanácskozásra összeülő minisztertanácsot, hogy Lucenko immár a harmadik első helyettes lett a tárcánál. Olekszandr Turcsinov kormányfő-helyettes az ülés után a sajtónak nyilatkozva azzal indokolta a döntést, hogy a törvény nem írja elő, hány első helyettes lehet a belügyminisztériumban.

Ugyanakkor a Régiók Párjánál sem estek kétségbe attól, hogy Julija Timosenko környezetében látszólag ilyen könnyedén hatástalanították a támadásukat. Beadványukra Kijev körzeti adminisztratív bírósága a megindított vizsgálat befejezéséig felfüggesztette a Lucenkót miniszterhelyettessé kinevező kormányhatározat végrehajtását, ezzel - legalábbis az exbelügyminiszter ellenfelei szerint - végérvényesen kizárva annak lehetőségét, hogy Lucenko befolyásolja a belügyi tárcát.

A kormány erre az újabb lépésre azzal reagált, hogy egyszerűen nem létezőnek kiáltotta ki a bírósági végzést, így Lucenko továbbra is bejárhat hivatalába.

Mint emlékezetes, Jurij Lucenko először 2005 februárjában lett belügyminiszter Julija Timosenko első kormányában, majd megtartotta tisztségét Jurij Jehanurov és Viktor Janukovics kormányaiban is. Amikor 2007 decemberében hivatalba lépett Timosenko második kormánya, ismét Jurij Lucenko lett a belügyminiszter. Korábban számos kísérlet történt már az eltávolítására, ám ezek mostanáig nem jártak sikerrel.

Hogy most mégis mennie kellett az ukrán politikai élet egyik közismerten ellentmondásos alakjának, az valószínűleg mégsem a vádként felrótt törvénytelenségek súlyának tudható be - emiatt Ukrajnában politikust nem divat meneszteni -, sokkal inkább annak a következménye a döntés, hogy változóban vannak a törvényhozásban az erőviszonyok, egy új parlamenti többség van kialakulóban, mutatnak rá elemzők. A Lucenko ellen leadott szavazatokból, no meg az utóbbi napok politikusi megnyilatkozásaiból úgy tűnik, hogy Viktor Janukovics győzelmére számítva a Régiók Pártja körül látszik tömörülni a Rada két kis pártja, a Litvin házelnök nevével fémjelzett blokk és a PR-rel a napokban választási együttműködési megállapodást kötött kommunista párt. A parlamenti szavazás sikeréhez persze az is kellett, hogy a jelenlegi ellenzék mellett szavazzon a Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem parlamenti frakciójának 11 képviselője, nyilvánvalóan azok a honatyák, akik a Janukovics-tábor legújabb kárpátaljai szövetségese, Viktor Baloga körül csoportosulnak.

Persze aligha számíthatunk arra, hogy ez az újdonsült parlamenti többség az egész Timosenko-kormányt lemondásra kényszerítheti majd az elnökválasztás után, arra pedig még kevésbé, hogy Janukovicsnak sikerülne megbízható többséget kovácsolnia a jelenlegi képviselői testületből. A cél valószínűleg nem is ez, hanem Julija Timosenko mozgásterének beszűkítése lehet az esetleges előrehozott parlamenti választásokig, amelyeknek a megrendezését Viktor Janukovics egy minapi interjújában májusban tartja valószínűnek.

szcs