Választmányi ülés

KMKSZ BKSZ

2010. február 5., 09:00 , 473. szám

Január 28-án ülésezett a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének választmánya, ahol megtárgyalták a KMKSZ álláspontját az ukrán elnökválasztással kapcsolatban, döntöttek az alapszervezeti közgyűlések időpontjairól és a idei rendezvényekről.

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke ismertette a KMKSZ megyei elnökségének egyhangúlag elfogadott álláspontját, miszerint az ukrán elnökválasztás első fordulójához hasonlóan a szövetség most sem kíván állást foglalni. A döntéssel kapcsolatos legfőbb érv pedig az, hogy eddig egyik versenyben levő elnökjelölt sem tett konkrét intézkedéseket, illetve ígéreteket a magyarság legfontasabb oktatási problémáinak megoldására. (Bár azóta történt megkeresés az oktatási miniszter helyettese által, aki a KMKSZ vezetőivel tárgyalt február 2-án. - A szerk.) A választmány egyetértett az elnökség döntésével.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a KMKSZ-nek el kell kezdenie a felkészülést az önkormányzati választásokra, mindenütt meg kell találni a megfelelő jelölteket.

Döntés született a KMKSZ beregszászi járási alapszervezetei közgyűléseinek időpontjairól.

A szövetség tervezett rendezvényeiről is tárgyalt a választmány. Az elmúlt évben harminc rendezvényt támogatott a KMKSZ a járásban - hangsúlyozta Sin József elnök. A középszintű szervezet legközelebbi rendezvénye a február 20-án Makkosjánosiban tartandó farsangi bál lesz, amelyre várják a jelentkezéseket az alapszervezeti elnököknél. A megyei rendezvényekkel kapcsolatban Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára tájékoztatta a választmány tagjait.

dózsa