A hal csak "hab a tortán"

A lékhorgászat varázsa

2010. február 19., 09:00 , 475. szám

Olyannyira elhúzódó és kemény az idei tél, hogy még nálunk, Kárpátalján is jégpáncél képződött a kisebb folyókon, patakokon és tavakon. A horgászember azonban nem ismer lehetetlent, ilyenkor is nekivág, hogy megküzdjön a hallal, akár a meséből ismert Nagy Ho-ho-horgász.

A lékhorgászatnak olyan különleges varázsa van, melyet csak az érthet meg igazán, aki már rámerészkedett a jégre, próbára tette szerencséjét és tudását, lelkendeznek e hobbi szerelmesei. A jég birodalmában a horgászok teljesen másképpen viselkednek, mint a tavaszi, nyári vagy akár az őszi hónapokban a vízparton. A rájuk leselkedő veszély, az egymásrautaltság szoros közösséggé kovácsolja őket, állítják.

A lékhorgászatnál nem mindig a fogás a lényeg. Napokat el lehet tölteni a jégen kapás nélkül, de elégedetten, boldogan. Ha meg esetleg jelentkezik egy kárász vagy csuka, az csak "hab a tortán" - véli Kasztner Gusztáv beregszászi horgász.

A hozzáérők azt mondják, a jég vastagságának legalább 10 cm-esnek kell lennie, hogy horgászhassunk. Hogy honnan tudhatjuk, milyen vastag a jég? A partszélen vágjunk próbaléket, így biztonságosan lemérhetjük a jég vastagságát. Oda kell figyelni azonban az árulkodó jelekre is. Ha például a jég színe egyenletesen fehér, akkor valószínűleg biztonságos, ha viszont túl sok a buborék a jégben vagy esetleg foltos, az veszélyekre utaló jel lehet.

Gyakori, hogy a horgászok kényelemből autóval hajtanak rá a tavak jegére, hogy "kéznél" legyen az autó, minél kevesebbet kelljen cipelni a felszerelést. A kisebb tavak jege télen általában valóban igen rövid idő alatt olyan vastag lesz, hogy elbírja a jármű súlyát, ám a tapasztaltabbak figyelmeztetnek ennek a vállalkozásnak a veszélyeire. Mint mondják, a tavak jegén könnyen keletkezhetnek rianások, azaz repedések, amelyek egyik pillanatról a másikra megváltoztathatják annak szilárdságát. Különösen veszélyesek lehetnek a horgászok által hátrahagyott, ám csak a felszínen befagyott, s hóval befújt, eltakart lékek is. Egy alkalommal, meséli Kasztner Gusztáv, a jégre hajtó gépkocsik súlya alatt betört a part menti vékonyabb, a vízszint apadása miatt támasz nélkül maradt jég, így az autók már képtelenek voltak saját erejükből visszakapaszkodni a biztonságos partra.

Sok horgász speciális fúrót használ a lék elkészítéséhez, de olyan is akad, aki valóban "vágja" a léket, leggyakrabban baltával. Tanácsos a léken képződő jeget 20-30 percenként újra és újra megtörni, különben befagy.

A tavak jegébe vágott lékek levegőztető nyílások szerepét töltik be, melyeken át oxigénhez jutnak a halak, ezért megjelenésük már önmagában is vonzó némelyik fajnak. A több lék elvben több vízbe jutó oxigént, s nagyobb halmozgást is eredményezhet.

Lékhorgászathoz használjunk rövid botot, akár a 40-60 centiméteres hossz is elegendő, és úgy támasszuk le, hogy a damil ne érjen a jéghez, illetve a bot spicce pontosan a lék fölé kerüljön. A horgászbot elhelyezése a jégen nem egyszerű feladat. Praktikus támasztéka lehet egy cső, amelybe belefér a bot nyele, s amelynek a végére-oldalára nagyobb facsavart hegesztünk, ami azután a jégbe csavarható.

Ha szerencsések vagyunk, és fárasztásra kerülne a sor, a bot spiccét dugjuk a vízbe, hogy a zsinór ne sérüljön meg a lék szélétől. Használhatunk kisméretű multi, tároló vagy esetleg egy harcifékes orsót. Zsinórnak monofil, 25-30-as vastagságú a megfelelő. A nagyobb csukák is gyengébben védekeznek télen, ezért elegendő ez a vastagság.

Horgászhatunk léken keresztül csukára, süllőre, sügérre, paducra és kárászra is. Elszánt horgászok még pontyozással is próbálkoznak. Ha ugyanis jelentős a pontyállomány, a víztározó fenekén viszont kevés az elvermelésre alkalmas hely, horogra akadhat néhány kisebb példány - magyarázza az ugyancsak beregszászi Ponc Tibor.

A csukázáshoz, süllőzéshez az élőhalas úszózás a legbeváltabb módszer. A 10-20 grammos úszók tökéletesen megfelelnek. A legjobb terepek a csukázásra a medertörések határai. Jó helyeknek bizonyulhatnak még a víz fölé benyúló fák vagy bokrok alatti részek. A lékhorgászat azért lehet sikeres, mert a zsákmány kevés és a csukák éheznek. A kárpátaljai tavakban azonban viszonylag kevés a csuka, s a ciánszennyezés óta a Tisza halállománya sem a régi, ezért aki nem elégszik meg a bot szorongatásával, s mindenképpen fogásra vágyik, jobban teszi, ha az apróbb halakra megy rá, hallottuk többektől is.

A kárászhoz például érzékeny, könnyű úszós készséget, kis horgot használjunk, gilisztával, szúnyoglárvával, csontkukaccal, kenyér- vagy málégalacsinnal csalizva, de a prézli és búzadara keveréke is kiváló erre a célra. A kárászt az alsó vízrétegben, a fenék közelében keressük. Kapása olykor csak az úszó rezdüléséből áll, illetve az úszó néhány mm-t emelkedik vagy süllyed, aztán megáll, és csak ezután indul el. A kifogott kárász azután kiváló csali lehet a csukázáshoz, tudjuk meg Ponc Tibortól, de szaklapok szerint elsősorban folyóban, patakban érdemes használni ezt a halat, állóvízben vezetgetni kell, mert hajlamos az "ácsorgásra".

A horgászat befejezése után jelöljük meg jól láthatóan az általunk vágott léket, nehogy balesetet okozzon! Az ilyen lék felszíne ugyanis hamar befagy, de a jég még napokig vékony marad, s beszakadhat az arra járó ember súlya alatt. A lék jelölésére kiválóan alkalmas a part menti nád egy csomója vagy egy ág, amelyet jéggel, hóval rögzítünk a lék mellett.

hk

A horgász a jég hátán is megél