"Válságban" az autótolvajok is?

Tavaly kevesebb gépkocsit loptak

2010. február 19., 09:00 , 475. szám

A 2009-es gépkocsilopási statisztikákból ítélve a válság ezt az "üzletágat" is elérte. Országosan és Kárpátalján is kevesebb járművet tulajdonítottak el, mint egy évvel korábban.

Tavaly csupán a fővárosban több mint ezer autóval kevesebbet kötöttek el, mint 2008-ban (3845-öt az 5009-cel szemben). Ennek persze aligha az az oka, hogy a kijeviek jobban vigyáznának az autóikra, mint korábban. Éppen ellenkezőleg: a rendvédelmi szervek statisztikái szerint a gépkocsi-tulajdonosok többsége napjainkban a korábbiaknál is hajlamosabb arra, hogy az első kínálkozó helyen otthagyja a járművét - a ház előtt, a füvön, de akár az út közepén is, ha úgy adódik. Legalábbis ezt állítják a szakemberek.

Kárpátalján is kevesebb autót loptak tavaly, tudjuk meg Anna Trofimcsuktól, a megyei közlekedésrendészeti főosztály társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetőjétől. Tőle szerzünk tudomást arról is, hogy 2008-ban még 69 lopást regisztráltak mifelénk, a csökkenés tehát jelentősnek mondható. A szakember egyébként felhívja a figyelmünket arra, hogy ezekre az esetekre nem a lopás kifejezés a megfelelő, szakszerűen ezt a tényállást a jogtalanul birtokba vett közlekedési jármű kifejezéssel lehet körülírni.

Az újkori kelet-európai hagyományoknak megfelelően, amelyek még a legendás 90-es évekre vezethetők vissza, az autót " jogtalanul birtokba vevők" körében a VAZ típusú gépkocsik iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet Ukrajnában, s ezen belül Kárpátalján is, ahol az 59 eltulajdonított járműből 30 VAZ típusú volt. Tavaly az országban összesen 1605 "Zsigulit" loptak el, e kétes rangsor második helyén pedig a Daewoo végzett 1304 eltulajdonított autóval. Ezeket a típusokat a rangsorban nagy lemaradással követi a Skoda (193), a Toyota (181), a Mercedes (173), a Lexus (157), a Volkswagen (148), a Chevrolet (144), a Mitsubishi (134) és a Volga (128). A szakemberek szerint feltűnő, hogy mennyire "kiment a divatból" a Volkswagen, a Skoda, a Chevrolet és a Mitsubishi. Tavalyelőtt, azaz 2008-ban még lényegesen többet loptak el belőlük, mint a válságos 2009-es esztendőben. Viszont a Toyota, a Lexus és a Mercedes megerősítette azt a kétes dicsőségét, hogy a leggyakrabban eltulajdonított márkák között tartsák számon őket.

A szakértők nem kis meglepetésére az elmúlt évekhez képest töredékére esett vissza az ellopott BMW és Porsche típusú gépkocsik száma. Míg 2006 és 2008 között az olyan típusokat, mint például a Porsche Cayenne és a BMW X5 a biztosítótársaságok is a leggyakrabban lopott gépkocsik között tartották számon, addig 2009-ben az X5-ösből csupán 25-öt loptak el az országban, a Cayene-ből pedig mindössze hatot. Annál inkább rájár a rúd a Toyota Land Cruiser-tulajdonosokra típustól és gyártási évtől függetlenül. Csupán Kijevben 19 Land Cruiser 100/200 és négy Land Cruiser Prado típusú gépkocsit loptak el.

Az Ukrajina Kriminaljnaja című szaklap internetes változata szerint a magyarázat egyszerű: a válság miatt nemcsak a becsületes állampolgároknak kevesebb a pénze, hanem azoknak is, akik megrendelik a tolvajoktól az egyes típusokat. A statisztikákból ítélve a gazdasági válság miatt elsősorban a középkategóriás járművek iránti kereslet esett vissza a lopott autók virtuális piacán, s most elsősorban az egészen olcsó "hivatali" kocsik és a luxuskategóriás járművek keresettek.

Kárpátalján az ellopott gépkocsik viszonylag kis száma miatt a Zsigulin túl nemigen lehet kifejezetten kedvenc járművekről beszélni a tolvajok körében. Eltulajdonítottak többek között négy Mercedest, két Fordot, de vettek jogtalanul birtokba Opelt, Volkswagent, Hyundait, Citroent, Renault-t, KIA-t és Seatot is.

A legtöbb gépkocsit a megyében Ungváron, Munkácson és Huszton "lovasították" meg tavaly. Ugyancsak érdekes statisztika, hogy az 53 esetből harmincszor a tolvajok helyi idő szerint este hét és hajnali három óra között kötötték el a kiszemelt járművet.

Ami a gépkocsilopások rendőrség általi felderítését illeti, tavaly országos viszonylatban romlott a statisztika. Az elmúlt esztendőben minden harmadik kocsilopásos ügyet sikerült felderíteni, azaz az esetek 36 százalékában került kézre az elkövető, miközben 2008-ban 2230 ügyet derítettek fel a tavalyi 1399-cel szemben, ami akkor az esetek 44,5 százalékát jelentette. Hogy ez mit bizonyít? Internetes kiadványok arra hivatkoznak, hogy a rendvédelmi szervek szerint a felderítési mutató romlása az autótolvajok növekvő professzionalizmusával magyarázható.

Kárpátalján a tavaly ellopott több mint félszáz járműből a rendőrség 31-et már megtalált, ami meglehetősen jó aránynak mondható ebben a "műfajban", az országos mutatónál mindenesetre lényegesen jobb. Az is igaz persze, hogy az autólopás elsősorban nagyvárosi elfoglaltság, márpedig vidékünk nem éppen a nagyvárosairól ismert.

szcs