"Mindig hűnek kell lenni, és mindig igazat kell szólni"

Interjú Csete György Kossuth-díjas építésszel

2010. február 26., 09:00 , 476. szám

- Önt az organikus építészeti mozgalom egyik elindítójaként tarják számon, amely immár mintegy négy évtizedes múltra tekint vissza. Él még, nem fulladt ki ez az irányzat?

- Makovecz Imrével közösen tartanak bennünket ezen irányzat "szülőatyáinak". Ő is dolgozik még, s magam is dédelgetek terveket a fejemben, hátha meg tudom még építeni őket. Igaz, ez nem csak rajtam múlik, mert az építészet olyan műfaj, hogy egy ember ugyan kitalálhatja, mit kellene megépíteni, de társadalmi összefogás kell, közakarat, hogy abból legyen is valami.

- Úgy is emlegetik önt, mint Lechner Ödön és Kós Károly örökségének ápolóját, folytatóját. Mi az, amit ön ebből az örökségből megtartásra, folytatásra méltónak tart?

- Mindenekelőtt a szépség. Lechnerben a színességet is nagyon szeretem, ami a kerámiával burkolt épületeinek jó részét jellemezte. A három legnagyobb alkotása Budapesten látható: a Posta-takarékpénztár, az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Földtani Intézet. Sokan a világ különböző részeiről máig csak azért jönnek Budapestre, hogy ezt a három épületet megnézzék. Lechner Ödönt nem ismerhettem, hiszen még 1914-ben meghalt, Kós Károllyal viszont hallatlan szerencsém volt, mert számtalanszor meglátogathattam őt Erdélyben, Kolozsváron. Kezet foghattam vele, elbeszélgethettünk. Illyés Gyulának van egy nagyon szép története arról, hogy a tenyerében őrzi Petőfi Sándor kézfogásának emlékét, miután valamelyik őse - talán a déd- vagy az ükapja - Bem seregében szolgált, ahol kezet foghatott a nagy költővel is. Az én történetem arról szól, hogy kezet foghattam Kós Károllyal. A debreceni tégláskerti református templom, amelyet 2005-ben építettem, az olyan, hogy akár Kós Károly is csinálhatta volna. Igaz, nem színes cseréppel van burkolva, amint szándékomban állt, s ami a lechneri utat jelentette volna számomra. Végül egy olcsóbb anyagot kellett választanom a fedéshez, de így is elég rendes lett.

- Fogalmazhatunk úgy, hogy az organikus építészet a folytatása, továbbgondolása annak, amit Lecher és Kós képviselt?

- Mindenképpen, bár én még Bartók Bélát is idesorolnám. Ő mondta valamikor, hogy a zenében a természet nyomán alkossunk. Ezt a tanácsot mi is betartjuk. Épületeink színeikben, formáikban a természet színeit és formáit játsszák vissza az ember számára.

- Vannak követőik, utódaik?

- Hál'istennek, vannak a fiatalabbak között, akik hasonlóan gondolkodnak. Bár itt nem a tanítás a fontos, nem szóban mondjuk el a fiataloknak, hogy mit javasolunk az építészet ezer és ezer formája közül, inkább a megépített házainkkal mutatunk példát. És nem csak itthon, hanem külföldön, például Ausztriában is.

- Alkotói hitvallásként idézik öntől a következőket: "Mindig hűnek kell lenni, és mindig igazat kell szólni, mert nem szól igazán az ének, ha nem vagyunk őszinték." Vállalja?

- Ma is vállalom. A magyar ember az egyenes beszédből ért. Nem kell csűrni-csavarni a mondanivalónkat, hanem bárkinek egyenesen a szemébe kell néznünk, kezet kell vele fognunk. Az épületeinknek is olyanoknak kell lenniük, mint egy-egy baráti kézfogás.

- Hivatása mellett fontosnak tartja a közéleti szerepvállalást, több civil szervezettel kapcsolatban is felmerült a neve az elmúlt években. Hisz abban, hogy az embernek hallatnia kell a hangját?

- Az úgynevezett "híres emberek" mondataira jobban figyelnek a többiek. Ezért kötelessége is, hogy egy-egy gondolatát az asztalukra letegye. De arra kell törekednie, hogy ne rontson vele soha, hanem mindig olyan mondatokat fogalmazzon meg, amelyek előreviszik a közösséget. Még szebb lesz az az épület, amelyet együtt emelünk. Nem romhalmazokat csinálunk, hanem építményeket, amelyek fölfelé törnek, az ég felé.

hk

Csete György

Szentesen született 1937. november 5-én. Iskolai tanulmányait szülővárosában, majd a Debreceni Református Kollégiumban végezte. 1957-ben beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, ahol 1961-ben szerzett oklevelet. 1973-tól a fiatal építészekből megalakult Pécsi Csoport vezetője. Tanított a pécsi, a budapesti és az innsbrucki egyetemen. Lechner Ödön és Kós Károly örökségének folytatója, a magyar népi építészet hagyományait követő organikus építészeti mozgalom egyik elindítója. 1970 és 1974 között készült az orfűi Forrásház, amely az organikus építészet első példái közé sorolható, s amelyet 2002-ben műemlékké nyilvánítottak. Tulipános házai (Paks, Atomerőmű lakótelep, 1973) kapcsán országos építészeti vita alakult ki. Fő művei közé sorolható a honfoglalás 1100 évfordulójára Ópusztaszeren a Történelmi Emlékparkban 1991 és 1998 között végzett folyamatos tervező és építő munkája (Erdők temploma, Világmagyarság háza, Mamutfenyő-ház). Építészeti alkotó tevékenysége csúcsteljesítményének tekinthető a debreceni Tégláskert református temploma, melyet 2005-ben szenteltek fel.

Díjai, elismerései: Magyar Művészetért-díj (1990), Ybl Miklós-díj (1992), Kossuth-díj (1997), Betonépítészet-díj (1998), Magyar Örökség-díj (1999), Prima Primissima-díj (2005), Debrecen Város Borsos József Nívódíja (2008).