2010. március 19.

2010. március 19., 09:00 , 479. szám

A történelmi keresztény egyházak ebben az időszakban a húsvétra felkészítő böjti időszakot tartják. A modern kor néprajzi kutatásai, és őseinktől maradt hagyománykincsünk világosan mutatja, hogy a böjtnek nagy kultusza, gyakorlata volt a régi időben.

A kereszténységhez hasonlóan más népeknél is megvannak a böjt megfelelő formái, amelyhez hozzákapcsolódnak bizonyos kultikus elemek. Számos vallásban ilyenkor az adott vallás szent helyeire kell elzarándokolni. Az egyházatyák a böjti időszakot egy utazásnak, zarándoklatnak tekintik, melyben lelkünk szent helyére tudunk eljutni. Lényegében a bibliai hagyományban szereplő megtérés gondolata jelenik meg benne.

Az egyház ősidőktől vallja, hogy a pusztán testi böjtölésnek önmagában nincs értelme. Csak akkor van értelme, ha az ember az önfegyelmet gyakorolni tudja. Krisztus a böjt gyakorlati folyamatára nem tesz utasítást. Csak azt mondja el meglepő gyakorisággal, hogy "imádkozzatok és böjtöljetek". Mintha azt mondaná: figyeljetek arra az Istenre, aki megalkotta az embert és értékrendet adott neki. S térjetek vissza azokhoz az eredeti gondolatokhoz, amelyek benneteket emberré, néppé tesznek.

Amikor Krisztus a tanítványokkal beszélget a mennyek országáról, akkor is ezt a gondolkodást tisztítja meg. Minden alkalommal, amikor Krisztus az Isten országáról mint az ember végcéljáról beszél, a tanítványok heves vitába kezdenek, hogy ki melyik helyet foglalja majd el abban. Krisztus azonban mindig felébreszti őket, mintha szinte azt mondaná: "Oda előbb el kell jutni!" Olyan humanizmust mutat be Krisztus, amely nem előre leosztott lapok alapján épít fel egy kultúrát, hanem valódi emberi teljesítmény alapján. "Ki tudjátok inni azt a poharat, amelyet én kiiszom?" – mondja Zebedeus fiainak.

A szenvedés kelyhe a megváltás eszköze Krisztus filozófiájában. Az utókor számára pedig a munkának a jelképe, amelyet senki nem kerülhet el, amit nem lehet helyettesíteni annak, aki valódi fejlődést szeretne elérni a saját életében.

A böjt szellemisége nem köthető soha naptári időszakhoz. Ezt Krisztus azzal tudatosítja, hogy felszólít: legyetek készen, mert a napot és órát nem tudjátok. Nem lehet egy személy és egy nép életében befejezett állapotról beszélni. Mindig úton vagyunk, ami feladatok és kihívások örök jelenlétét, megoldások keresését kell, hogy jelentse számunkra. A keresztény és nemzeti eszmék megélésének újabb és újabb megpróbáltatásai vannak és lesznek is előttünk. De eddig is és ezután is örök értékek állították "talpra a magyart". A becsület, a hősiesség, a tisztelet, a munka, az önértékelés és önbecsülés (magyar virtus), a család és gyerekvállalás vezette, éltette és jellemezte nemzetünket. Ezek az erények egyszerre keresztények és magyarok.

Gondolataink megtisztítása vezessen el bennünket az ősi eszmények kereséséhez és az igazi értékek megvalósításához.

Marosi István