Makovecz Imre-kiállítás a beregszászi főiskolán

2010. március 19., 09:00 , 479. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében március 12-én megnyitott tárlat a világhírű Kossuth-díjas építész, Makovecz Imre munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül, sokszínű válogatást adva az építőművész alkotásaiból.

A kiállítást Orosz Ildikó, a II. RFKMF elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a Makovecz-épületeket meghatározó jellegzetességek a legmélyebb magyar lélekből fakadnak. Köszönetet mondott Palotás Józsefnek, a Kecskeméti Regionális Képző Központ igazgatójának, akinek köszönhetően a kiállítás eljuthatott Beregszászba. Köszöntötte az elnök asszony továbbá a megnyitón jelen lévő Nagy Petronella beregszászi konzult, valamint Csizmár Bélát, a Beregszászi Járási Tanács elnökét.

Kész Barnabás salánki történelemtanár, a Debreceni Egyetem Néprajzi Doktori Programjának hallgatója beszélt a 75 éves művészről, akit a magyar népi gyökerekhez visszanyúló organikus építészet atyjaként tart számon a szakma. Többek között megtudhattuk, hogy első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartja, amely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett tervezőjének. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom is. Ennél is korábbi munkája a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere, amely egy emberi mellkast modellez. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese, a középkori hangulatot keltő Stephaneum is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.

Építészként Makovecz Imre fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó épület jelzi munkásságának eredményét. Alkotásai magyar és nemzetközi építészeti vonatkozásban is jelentősek, építészeti szakkönyvek idézett példái.

A művész bemutatása után Bálint Viktória tanító szakos hallgató Csoóri Sándor Idegszálaival a szél című versét szavalta. Majd a főiskola Ladányi Katalin tanárnő által felkészített vokális együttese két egyházi és egy világi éneket adott elő, zongorán kísért Pál Emese főiskolai hallgató.

Palotás József, a Kecskeméti Regionális Képző Központ igazgatója elmondta, hogy a testvérvárosból, Kecskemétről érkezett a tárlat. "Szeretettel ajánlom a beregszászi és kárpátaljai közönségnek ezt a tárlatot... Makovecz Imre – akárcsak nagy elődje, Kós Károly – nagy szellem, aki nemcsak a formavilágával, hanem a gondolataival is hat, és ugyanolyan szellemi élő lelkiismerete a magyarságnak, mint ahogy Kós Károly volt. Hallgassunk rájuk, ne csak a nekik köszönhető épített örökségünkben gyönyörködjünk, hanem a gondolataikat is vegyük komolyan."

A megnyitó ünnepség végén Csizmár Béla mondott pohárköszöntőt.

Badó Zsolt