Skripeczky-emléktorna

2010. április 2., 10:00 , 481. szám

2010. március 24-én, Stéfán Sándornak, a Tiszaújlaki Szent István Középiskola tanárának, a KMKSZ helyi alapszervezete elnökhelyettesének és Bródi János labdarúgóedzőnek a szervezésében labdarúgótornát bonyolítottak le Tiszaújlakon Skripeczky Bertalan néhai római katolikus kántortanító emlékére.

A hajdan élt pedagógus 1904-ben született az Ung megyei Jenkén, és 1932-ben helyezték Tiszaújlakra, ahol 1944-ig tanított a helybeli római katolikus egyházi elemi iskolában, becsületre, nemzetük és vallásuk szeretetére nevelve a rábízott gyermekeket, s egyúttal kántori szolgálatot is végzett a miséken, valamint a temetéseken. 1944-ben – megannyi sorstársához hasonlóan – elhurcolták a "málenykij robotra", s évekig szenvedett magyarságáért a Gulágon. Hazatérése után nem taníthatott, a helyi fűrésztelepen helyezkedett el, de kántori szolgálatát folytatta, egészen 1953-ig, amikor is családjával együtt Ungvárra költözött. 1968-ban azután kitelepültek Magyarországra, s gyermekei ma is ott élnek. Amikor Tiszaújlakon megkezdődött a Széchenyi István Középiskola építése Skripeczky Bertalan egyik fiának, Istvánnak a vezetésével a Skripeczky család komoly segítséget nyújtott a munkálatokhoz. Jótékonysági rendezvényeket, Kárpátaljára irányuló csoportos kirándulásokat szerveztek, a befolyt pénzt pedig az építkezés támogatására fordították. Több millió forinttal támogatták az építkezést.

Március 24-én került sor a Skripeczky-emléktornára, melyen a Mátyfalvai Általános Iskola, a Tiszaújhelyi Általános Iskola, a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola, valamint az ukrán tannyelvű Tiszaújlaki 1. Sz. Középiskola 1996-os születésű serdülőkből álló korosztályos csapatai mérték össze tudásukat. A döntőt végül is a két otthoni együttes játszotta, melyen a Széchenyi István Középiskola csapata szerezte meg a győzelmet. A résztvevő együttesek pedig egy-egy futball-labdát kaptak a szervezőktől.

– A rendezvénnyel az volt a célunk, hogy megőrizzük egy olyan ember emlékét, aki hosszú évekig magyarságra, hitre nevelte a tiszaújlaki gyermekeket – fejtette ki Stéfán Sándor lapunk tudósítójának. – Jövőre is szeretnénk lebonyolítani az emléktornát, s üdvös dolognak tartanám, ha minél több kárpátaljai magyarlakta településen szerveznének hasonló rendezvényeket az adott falu vagy város egykori nevezetesebb lakóinak a tiszteletére.

Lajos Mihály