A néphalál rémével szembesülve

2010. április 9., 10:00 , 482. szám

Ukrán nép helyett manapság inkább az országot benépesítő lakosságról beszélhetünk - vonhatjuk le a következtetést Mihajlo Pritulának az Ukrajinszka Pravda internetes hírportálon megjelent elemzéséből. A szerző megpróbálja felvázolni a kiutat abból a kilátástalannak tűnő helyzetből, amelyet az önzéstől vezérelt politikusok váltógazdálkodása jelent az ország számára. Az alábbiakban az írás néhány érdekesebb megállapítását ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Hogyan hallhatnánk meg az igazságot a hazudozók sokszólamú kórusától, akik a világon mindent megígérnek, méghozzá azonnal, esztelenül bírálva azt, ami fontos, s éles vitát kényszerítve ki arról, ami másodrendű?! A viták óriási tömege elfedte a valóságot, akár a trágya bűzfelhője, s már azt sem tudni, hogy ki az igazi hős és ki nem az...

A konjunktúrához igazodó viták némelyek régen volt érdemeiről és hibáiról elfedik a szemünk elől annak az egyszerű feladatnak a fontosságát, hogy nagy Néppé váljunk. Igen fontos valamennyiünk számára, hogy ne a múltban, hanem a jövőben leljünk támaszra. Annál is inkább, hogy a mi országunkban a múlt megjósolhatatlan.

Csak a nagy Népek élnek évezredeken keresztül. Több száz év múltán nem szorulnak rá arra, hogy megváltoztassák a nevüket vagy keresgélni kezdjék az identitásukat, a történelmüket. Csak a nagy Népeknek áll jogában nagybetűvel írni a Nép szót, mivel küldetésük van a világban, s ezért emlékezetük sosem enyészik el. Csak Néppé válva mentjük meg utódainkat attól a sorstól, hogy egyre körbejárva keressék történelmüket.

Éppen az ilyen nagy Népekre bízzák a pénzüket az ukrán üzletemberek - az ő pénzük nem a mi gazdaságunkra dolgozik. Sőt maguk az oligarchák is az ilyen Népek között élnek a legszívesebben. Mit az oligarchák!? Minden második ukrán állampolgár is azon ügyeskedik, hogy külföldre költözzön, vagy hogy legalábbis egyszerűen együtt élhessen és dolgozhasson valamelyik valódi Néppel. Mert mi ma csak lakosság vagyunk. Azért, mert a valódi népek ellent tudnak állni a külső fenyegetésnek, meg tudják őrizni az örökségüket. Mi viszont - nem. A valódi népek építik a maguk országát, míg mi másokét építjük.

Még nem érdemeltük ki azt a jogot, hogy Néppé lehessünk. Éppen az lenne a feladatunk, hogy azzá váljunk. Mi pedig még a küldetést, azt a bizonyos "nemzeti eszmét" sem tudjuk megtalálni a nép számára. Mivelhogy a nép tulajdonképpen nem is létezik...

Tökéletesen mindegy, hogy milyen néppé nem váltunk tegnap. Nincs jelentősége, kinek tekintettük magunkat tegnap, ha ma nem tudjük, hogy kicsodák vagyunk. Az a fontos, hogy miként és milyen néppé válunk ma és holnap.

Mindenben, ami a Népet illeti - életében, fejlődésében, öntudatában -, nincs és nem is lehet helye a kapkodásnak, a tréfának, az illúzióknak és a feltételezéseknek. Különösen, ha az ilyen kijelentések oka az önzés - vezető szerepre, tisztségre, pénzre, dicsőségre való törekvés - vagy egyszerűen a félelem.

Az emberek természetüknél fogva egoisták. Egyesítésüknek két módja van:

1. A félelemre alapozott, amikor az embereket a külső veszély, külső körülmények kényszere tartja össze. Mint a diókat a zsák.

2. A nemzettel eggyé válás önkéntes, altruista, azaz önzetlen áldozatkészségen alapuló módja. Azért, hogy mindenkinek együtt jó legyen.

A legfontosabb tanulság mindenkinek, aki a hatalomra tör, hogy lehetőség szerint csak az egység révén jusson hatalomra és tartsa meg azt. Ha nincs egység - nincs hatalom. Köszönet a Régiók Pártjának, amiért mindenkit emlékeztetett erre a egyszerű igazságra, felmutatva a világnak az összetartás és az egység példáját. A szigorú fegyelmen és hierarchián alapuló egységét. A felelősségérzeten vagy a valami értékes elvesztése miatt érzett félelmen alapuló egységét. Éppen ez az egység győzte le az egoizmust, az ambíciókat, a mohóságot, az esztelenséget.

Eszünkbe juthat a Szovjetunió egysége. Ez az egység persze a sztálini rendszer gerjesztette félelemtől vált lehetségessé. A rendszer által kialakított rend egységet szült, ami altruizmust váltott ki az emberek egy bizonyos részéből. Éppen ennek az altruizmusnak az emlékezete késztet arra, hogy nosztalgiát érezzünk a régi szép idők iránt. Valójában persze ép emlékezetű és -eszű ember nem sírhatja vissza a kivégzéseket és a szibériai lágereket. De éppen ebben rejlik a veszély és a csapda. Mert annak az egykori egységnek a félelem volt az összetartó ereje. Ezért ha most az altruizmusra törekedve alaptalanul összekapcsoljuk Sztálint az altruizmussal és a nép egységével, azt kockáztatjuk, hogy nem altruizmust, hanem egy újabb félelmen alapuló rendszert kapunk a nyakunkba. Következésképpen, meg kell tudnunk különböztetni a félelmen és az altruizmuson alapuló egységet. A helyes út az altruizmuson alapul. Valójában ez az, amire mindannyian törekszünk.

Az egység azonban nem jöhet létre önző emberek között. Egységet teremtő erővé csak az embereknek az a vágya lehet, hogy önszántukból altruistává váljanak az egység megteremtéséhez a nagy cél, a Néppé válás érdekében.

Valószínű, hogy maradék hatalmuk elvesztésétől félve a körülményektől és reménytelenségtől hajtott egykori demokraták előbb-utóbb Viktor Juscsenko körül tömörülnek majd. De ez megint csak a külső kényszeren alapuló kvázi-egység lesz, amely nem lehet hosszú életű. Az ilyen egység nem teremthet Népet.

A Nép létrehozását kívánó és arra alkalmas emberek igen kevesen vannak, megosztottak és szétszórattak a saját egoizmusuktól hajtva. Az első lépésnek ezért az összefogásuknak, az egymás iránti felelősségvállalásnak kell lennie. Nincs értelme harcolni a hatalomért, ha ez a hatalom nem lesz alapvetően más. Az új hatalmat csak új, lényegében eltérő gondolkodású emberek hozhatják létre, akik altruista alapon törekednek az összefogásra. Ha nincs ez a belső eltökéltség, semmiféle külsőség nem segít. Ha nem bírjuk az elvtársaink bizalmát és támogatását, ha félünk egymástól, teljesen védtelenekké válunk azokkal szemben, akik elrabolják az időnket, jólétünket, örökségünket, egyszóval a jövőnket.

Világunkban csak az egység lehet az erő forrása. A nemzeti eszme, amely összekovácsolhat bennünket, egyszerű: "Mindegyikünk elkövet minden lehetőt annak érdekében, hogy egyikünk se szenvedjen hiányt semmiben." Ezt a nemzeti eszmét ezredévek igazolták. Amelyik nép elfogadta, minden elképzelhető és elképzelhetetlen megpróbáltatáson felülkerekedett.

Hogy a fentiek alapján milyen sors vár a Régiók Pártjára? Ha sikerül az elmondottaknak megfelelően modern, nemzetteremtő egységes erővé átalakulnia, akkor az élére állhat a Néppé válásnak. Ellenkező esetben óhatatlanul elkövetkezik az a pillanat, amikor a hatalmon lévők egoizmusa annyira meggyengíti a pártot, hogy helyükre léphetnek azok, akik képesek lesznek összefogni.

szcs