És megint a menekülttábor...

2010. április 16., 10:00 , 483. szám

Dercenben és Fornoson ismét csatára készülnek. A belügyminisztérium állítólag újabb kísérletet tesz, hogy lenyomja a torkukon a két falu határában építendő menekülttábor ötletét.

Az elmúlt év végén került ismét napirendre az a kérdés, amely a helyiek szerint 2000-ben, 2002-ben, majd 2004-ben is felszította már az indulatokat Dercenben és Fornoson. A két településen úgy tudják, az elképzelés változatlan: a hatóságok a falvak határában található egykori katonai objektum területén alakítanának ki menekülttábort az elfogott határsértőknek, illegális bevándorlóknak. A lakosság, akárcsak régen, most is hevesen tiltakozik az elképzelés ellen. Ehhez, véleményük szerint, már csak azért is megvan minden alapjuk, hiszen a szóban forgó terület egykor a Derceni Községi Tanács tulajdona volt, mondta el lapunknak Fodor István, a KMKSZ Derceni Alapszervezetének elnöke. A Munkácsi Járási Tanács képviselője szerint a falu önkormányzata visszakérné az évtizedekig a hadügyminisztérium által használt földet, de arra irányuló próbálkozásaik, hogy megszerezzék a terület tulajdonjogára vonatkozó iratokat, évek óta nem járnak sikerrel.

"Julija Timosenko azóta leköszönt kormányfő éppen január 6-án, azaz a pravoszláv szentestén írta alá azt a rendeletet, amellyel a hadügyminisztériumtól egy másik, csapi létesítménnyel együtt a belügynek adta át a Dercen melletti katonai objektumot, amely ma mindössze néhány rozoga épületből áll - magyarázza a helyzetet Fodor István. - Köztudomású, hogy a belügyminisztérium európai uniós támogatást kapott a Nyugatra tartó, illetve az EU-ból kitoloncolt illegális bevándorlók időleges elhelyezésére szolgáló ukrajnai táborok kialakítására. Ezek egyike épülne meg falvaink határában."

A képviselő emlékeztet, hogy a Munkácsi járás területén, a közeli Pósaháza mellett korábban már működött egy hasonló tábor, s mivel a járási önkormányzat akkor csak évekig tartó küzdelem árán tudta elérni a létesítmény felszámolását, érthető, hogy most hallani sem akar egy újabbról.

A pósaházai intézmény működtetése annak idején rengeteg problémát vetett fel, tudtuk meg. Az elbeszélések szerint a személyzet képtelen volt fegyelmet tartani az állandóan túlzsúfolt táborban, nem tudták megoldani a fogva tartottak kielégítő ellátását, a higiéniával is voltak gondok, ráadásul néhány, korábban ezen a vidéken sohasem tapasztalt betegség is felbukkant. Érthető hát, ha Dercen és Fornos lakossága egyáltalán nem rajong az elképzelésért, hogy ezeket a problémákat most a nyakukba sózzák.

Mint emlékezetes, március 11-én a két község több mint kétezer lakója szervezett nagygyűlést a katonai objektumnál, hogy megakadályozza annak átadását a hadügyminisztérium kezeléséből a belügyminisztériuméba. A falvak tiltakozó lakóit jelenleg mind a munkácsi járási, mind a Kárpátaljai Megyei Tanács támogatja, állítja Fodor, miután az önkormányzatok egybehangzó véleménye szerint a tábor így túlságosan közel, alig 20 kilométernyire volna az Európai Unió határától, ami állandóan szökésre, újabb illegális határátlépési kísérletekre "inspirálná" a fogva tartottakat.

"Tegnap (azaz április 9-én - a szerk.) Munkácson jártak a belügyminisztérium képviselői, s úgynevezett munkamegbeszélést tartottak a járási adminisztráció és a járási tanács vezetőivel, illetve a két érintett község polgármesterével - közölte Fodor István. - Úgy tudjuk, ezen az értekezleten "nyomatékosan" kérték a tanácselnököket, hogy a két községben tartsanak újabb falugyűléseket, ugyanis véleményük szerint a településvezetők korábban félretájékoztatták a lakosságot. Abban bíznak, hogy az újabb gyűlések nyomán megváltozik a lakosság véleménye a kérdésről. Információink szerint a belügy illetékesei azt is kérték, hogy a falugyűlések után újra üljön össze a járási tanács, s vonja vissza azt a korábbi döntését, amelyben kimondta, hogy ellenzi a menekülttábor létrehozását. Erre a soron kívüli tanácsülésre várhatóan április 30-ig sor fog kerülni."

A nagy sietség oka a belügyminisztérium illetékesei részéről az lehet, hogy az Európai Uniótól a menekülttáborok megépítésére kapott pályázati pénzek felhasználása határidőhöz kötött, azokkal el kell számolni, véli Fodor István.

Újabb fejlemény az ügyben, tudtuk meg, hogy a két község tanácsa kedden együttes ülést tartott, s elhatározták, hogy április 18-ra, vasárnapra közös falugyűlést hívnak össze Dercenben közép-európai idő szerint 13 órai kezdettel.

zzz