Huszt bástyái

2010. április 23., 10:00 , 484. szám

A Toronyai-hágó felől aláereszkedő Nagyág, valamint a Huszt-patak tiszai torkolatánál, ott, ahol a későbbi szakaszán szőkének mondott nagy folyó áttör az Avas- és a Nagyszőlősi-hegység vonulatai között, a Máramarosi-medence kapujában fekszik Huszt, mely romantikus hangulatú várromja révén bekerült a magyar irodalomba. Lévén, hogy Kölcsey Ferenc itteni látogatása idején írta meg Huszt című költeményét, Jókai Mór pedig, "A huszti beteglátogatók" c. novellájában anekdotikus formában dolgozta fel a vár kuruc kézre kerülésének történetét.

Huszt nevével – írásos formában, Huszth alakban – első ízben 1329-ben találkozunk Károly Róbert kiváltságlevelében, melyben az uralkodó szabad királyi várossá nyilvánította Husztot, Visket, Técsőt és Hosszúmezőt (később pedig Máramarosszigetet is). Nevét – az egyik magyarázat szerint – a többi máramarosi koronaváros (Hosszúmező, Visk, Sziget, Técső) nevének a kezdőbetűiből alkották meg úgy, hogy a V-t (Visk) U-nak olvasták. A másik – valószínűbb – magyarázat szerint viszont a Huszt-patakról nevezték el, mely vízfolyás a szláv husztka (kendő) főnévről kapta a nevét, lévén, hogy a patak egy kendő alakú völgykatlanban folyik.

Mára rommá lett híres várát a legenda szerint I. (Szent) László építtette 1090-ben, a kun betörések feltartóztatására. A megbízható történeti források szerint viszont 1318 után húzhatták fel a falait, várnagya első okleveles említése pedig 1353-ból való. Az erősség rendkívül nagy stratégiai jelentőségre tett szert: védte az Aknaszlatináról kiinduló Só-utat, a Toronyai és a Tatár-hágóról alákanyargó, Magyarország belseje felé vezető országutat, valamint a máramarosi koronavárosokat.

Luxemburgi Zsigmond király 1392-ben a Drágfy családnak adományozta az erősséget, s 1413-tól várnagyai töltötték be Máramaros vármegye alispáni tisztét. Majd az erődítmény visszaszállt a koronára, s a hozzá tartozó földbirtokok a királyi kincstárat gazdagították, míg csak II. Ulászló 1511-ben – húszezer aranyért – bérbe nem adta a várat Perényi Gábor ugocsai főispánnak. Három évvel később azonban – a Dózsa György vezette parasztháború során – a felkelők rövid időre elfoglalták az erősséget. Következett azután Mohács, majd Magyarország három részre szakadása, melynek következtében Huszt – Máramarossal együtt – az Erdélyi Fejedelemséghez került, vára pedig az egyik legfontosabb erdélyi erődítménnyé vált, s Békés Gáspártól Apafi Mihályig előkelő erdélyi politikusok birtokolták.

A XVI–XVII. században többször is sikertelenül ostromolták. 1594-ben nem bírt vele a 80 ezer főt számláló támadó tatár had, 1657-ben dolgavégezetlenül vonult el a falak alól Lubomirski herceg lengyel serege, 1661-ben és 1662-ben pedig a török, tatár rohamok törtek meg a bástyák masszív falain és a védők hősies ellenállásán. 1703. augusztus 17-án a zsold elmaradása miatt elégedetlen, Rákóczi pártjára álló őrség megnyitotta kapuit a kurucok előtt, s ezzel Máramaros vármegye is a szabadságharc mellé állt. A Nagyságos Fejedelem országgyűlést is tartott Huszton, melynek vára csak 1711-ben, az utolsó kuruc erősségként került vissza a Habsburgok birtokába. Utolsó ostromára pedig 1717-ben került sor, amikor az Észak-Erdélybe és Északkelet-Magyarországra betörő krími tatárok próbálták elfoglalni, ám kudarcot vallottak, sőt a kitörő helyőrség megtámadta az elvonuló hadat, és Visknél súlyos veszteségeket okozott a támadó seregnek. 1766. július 3. viharos éjszakáján azonban három helyen is villám csapott a várba, melynek épületei kigyulladtak, majd a lángok elérték a lőportornyot, s a bekövetkező robbanás szétvetette azt. A hatalmas erődítményből csak füstös, kormos, égnek meredező falak maradtak, ám hevenyészett tetőzettel akkor még befedték a kiégett épületeket. Hét év elteltével azután Mária Terézia császár- és királynő a fiát, a leendő II. Józsefet küldte a romos vár megtekintésére, aki meggyőződött arról, hogy az erősség menthetetlen, ezért parancsot adott a várőrség Munkácsra telepítésére. Az erődítményt sorsára hagyták, s mára erősen lepusztult omladékká vált.

Ám nem a vár volt Huszt egyetlen erőssége. Az 1594-es tatár támadást követően a város magisztrátusa határozatot hozott arról, hogy a település belterületén is kell emelni egy erődítményt. Így a következő esztendőben támpillérekkel megerősített, masszív kőfalat húztak a református templom köré, s ezzel megszületett a huszti templomerőd, mely ma is áll.

Az 1717-es utolsó magyarországi tatárjárást követően békés évtizedek köszöntöttek a városra is. A kézműipar a XIX. században élte virágkorát. Rengeteg csizmadia, sok tímár, szűcs, kerékgyártó, kalapkészítő élt és dolgozott a településen, s híres volt a huszti vásár, melyre messzi településekről is elszekereztek az árusok és a vásárlók. 1910-ben 10292 lakosa volt a városnak, 5230 ruszin, 3505 magyar és 1535 német. Ma pedig 31900-an lakják a települést, akik közül 28500-at tesz ki az ukránok, 1700-at a magyarok, 1200-at az oroszok és 100-at a cigányok száma.

Ma már nem kőből emelt bástyák, hanem társadalmi szervezetek védelmezik az asszimiláció által fenyegetett huszti magyarságot. Lássuk hát, milyen munkát végeznek a közösségépítés terén.

– 1989-ben alakult meg a KMKSZ helybeli alapszervezete – tájékoztat Puka Éva elnök, a magyar tannyelvű általános iskola igazgatóhelyettese. – Jelenleg 887 tagunk van, de megjegyezném, hogy tavaly 165 belépővel bővült a tagság. A református templom parkjában két emléktáblát avattunk a "málenykij robot" áldozatai, illetve a 2. világháborúban elesett honvédek tiszteletére, két éve pedig, a KMKSZ megyei szervezetétől kapott pénzből rendbe hoztuk az első világháborús magyar katonatemetőt. A város magyar tannyelvű általános iskolájával együtt rendszeresen megemlékezünk március 15-ről, október 23-ról, megünnepeljük az anyák napját, februárban pedig farsangi batyubált szervezünk. Jelenleg elsősorban a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozatok kiállításával foglalkozunk, de emellett kirándulásokat is szervezünk, melyek jelentős szerepet játszanak a közösségépítésben, és elősegítik szülőföldünk jobb megismerését. Tavalyelőtt felkerestük a Szinevéri-tavat, illetve a munkácsi várat, megtekintettük a Munkácsy Mihály-kiállítást, a múlt évben elutaztunk a Sipot-vízeséshez, az idén pedig tervezünk egy vereckei kirándulást. Újévtől az iskola falai között működik a KMKSZ által létrehozott teleház, melyben egy évre előre kifizették az internetet, így az érdeklődők egy esztendeig térítésmentesen szörfözhetnek a világhálón.

Most pedig térjünk rá az ukrán nacionalista beállítottságú Dzsanda polgármester által a korábbi években többször is támadott, magyar tannyelvű általános iskolára.

– Az oktatási intézménynek jelenleg nyolc elsős és ugyanennyi 9. osztályos tanulója van – tájékoztat beszélgetőtársam. – A végzősök a Técsői Magyar Tannyelvű Líceumban, a Munkácsi Szent István Líceumban, a helyi ukrán tannyelvű középiskolákban, a Huszti Erdészeti Technikumban vagy a Munkácsi Technológiai Főiskola Nagyszőlősi Kihelyezett Képzésén tanulnak tovább, a középiskolát elvégzett volt diákjaink pedig a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, az Ungvári Nemzeti Egyetemen, illetve magyarországi felsőoktatási intézményekben folytatják tanulmányaikat. Egy egykori tanulónk ma már földrajzot tanít az alma materében. Van öt szaktantermünk: informatikai, matematikai, biológiai, magyar nyelv és irodalom, illetve ukrán nyelv és irodalom. A számítógépes szaktantermünkben hat komputer található, melyeket 2004-ben adományozott az iskolának egy korábban Ukrajnából Amerikába kivándorolt emigráns. A közelmúltban kaptunk egy házimozirendszert magyarországi barátainktól, s egy kivetítővel is rendelkezünk. Könyvtárunk pedig több mint ötezer kötetet tartalmaz, sok szépirodalmi kiadványt kaptunk Magyarországról, illetve a helybeli magyar lakosok adományaiként.

– Egyházközségünk mintegy 1500 hívet számlál – mutatja be a Huszti Római Katolikus Gyülekezetet Tóth István, a hitközség kurátora. – Sajnos, fogyatkozik a magyar közösség. Sok a vegyes házasság, melyekben az ukrán nyelv dominál. Templomunk alapkövét 1799-ben rakták le, s 1824-re épült fel a szentegyház, melyben 1995-ben végeztünk el nagyobb karbantartási munkálatokat, többek között kívül-belül felújítottuk az épületet. 2007-ben modernizáltuk a fűtési rendszert, két-három évvel ezelőtt helyreállítottuk a Fájdalmas Szűzanya-oltárt, tavaly pedig átszereltük a világítási rendszert, s kicseréltük a bejárati ajtót. Tervbe van még véve a tető átfedése, de ehhez nagyon nagy összeg szükségeltetnék. A plébánia egyik felét 1995-ben, a másikat pedig 1998-ban kaptuk vissza. Teljesen felújítottuk az épületet, bevezettük a földgázt, a vizet, s csatornáztuk a plébániát. A munkálatokhoz nagy segítséget kaptunk a Nagyszőlősi Ferenc-rendi Missziótól, illetve a Karitásztól, s a gyülekezet tagjai is sokat dolgoztak az építkezésen.

Plébánosunk Szulincsák Sándor atya szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap tart misét. Vasárnap a magyar nyelvű istentiszteletet követően ukránul is misézik, mivel sok ukrán tagja is van a gyülekezetünknek, szombaton pedig gyermekmisére kerül sor, melyen a tisztelendő úr a gyermekek szintjén magyarázza meg az evangéliumot. Jelenleg mintegy 150 gyermek részesül vallásoktatásban, a magyar és az ukrán gyerekek egyaránt az anyanyelvükön sajátíthatják el hitünk alapjait. Emellett pedig plébánosunk hetente egyszer a felnőttek számára is tart hittan foglalkozást.

A Karitász 30-40 szegény család számára biztosít tűzifát a fűtési idényben, 200 rászoruló családnak adományoz – havonta egyszer – élelmiszercsomagot, a Szent Antal-perselybe befolyt pénzből pedig anyagi támogatást is nyújt nekik. Vagy mindegyiküknek, vagy a leginkább rászoruló száznak, ötvennek, attól függően, hogy mennyi pénz gyűl össze a perselyben. Emellett működik a városban egy egyházi rehabilitációs központ, melyben mozgássérült gyermekeken igyekeznek segíteni, a foglalkozásokat részben a Karitász tagjai vezetik, s ugyancsak a nevezett segélyszervezet hozza-viszi – autóbusszal – otthonról a központba a rokkant gyermekeket.

Végezetül pedig szólnék pár szót az egyházi könyvtárunkról, mely egyaránt tartalmaz egyházi és világi műveket. Sok kötetet kaptunk a Munkácsi Római Katolikus Püspökségtől, illetve a püspökségen keresztül Magyarországról. Ezenkívül helyi magyar lakosok is adományoztak kiadványokat az intézménynek, s nemegyszer előfordult, hogy a Magyarországra kiköltöző családok könyvtárunkra hagyták a könyveiket.

– A Huszti Református Egyházközség a vidék egyik legrégibb protestáns gyülekezete – magyarázza Józan Lajos lelkipásztor. – Huszti Lovász Tamás helybeli plébános, prédikátor tevékenysége folytán már az 1520-as években megindult itt a hitújítás, s történeti adatok bizonyítják, hogy 1546 és 1547 folyamán a többi máramarosi koronavárosban is Huszti Lovász Tamás terjesztette a megreformált hitet. A reformációt követően egész Huszt protestáns lett, s ha összeadjuk a várban szolgáló katonaság, valamint a városi lakosság létszámát, több száz főből állhatott a gyülekezet. 1710-ben viszont nagyban sújtotta az egyházközséget a pestisjárvány, az 1742-es, egész Európát meggyötrő járvány következményeként pedig szinte a felére csökkent a gyülekezet lélekszáma. Az 1780-as, II. József által elrendelt népszámlálás szerint ekkor 166 református élt a városban, ám a XIX. század végén már ötszáz fő alkotta az egyházközséget, 1942-ben pedig 610 reformátust írtak össze. Ám elkövetkeztek a második világháborút követő vészterhes évek, amikor felére csökkent a hitközség, harminc éve pedig kétszáz fő körül mozog a gyülekezet lélekszáma, s elszomorít bennünket, hogy jelenleg erőteljes fogyási tendenciát mutat.

Öreg templomunk az elmúlt évek alatt megújult, s régi források alapján visszaállítottuk az eredeti templom-, illetve a négy fiatornyos toronytetőt. Egy éve restauráltattuk a 150 éves orgonánkat, az idén pedig restauráltatni szeretnénk a szószék kétszáz éves, barokk koronáját. A parókiát nem kaphattuk vissza, mert azt még a szovjetkorszakban, a településrendezés során lebontották, 1995-ben viszont visszakaptuk a volt kántortanítói lakást, s ezt rendeztük be parókiának, melyben helyet kapott egy gyülekezeti terem is. Teljesen fel kellett újítanunk az épületet, több munkánk volt vele, mint ha építettünk volna egy új paplakot. Az egyházközség önerőből végezte el a munkálatokat. A parókia gyülekezeti termében tartja meg a tiszteletes asszony, Józan Erzsébet a hittanfoglalkozásokat (jelenleg 18 gyermek tanulja a vallástant), s itt kerítünk sort a bibliaórákra is. Emellett a diakóniai munkáról sem feledkezünk meg, látogatjuk a betegeinket, vigaszt viszünk nekik, s van három szegény család, melyek minden hónapban pénzsegélyt kapnak a gyülekezettől.

Megállapíthatjuk hát, hogy bár az asszimiláció hullámai folyamatosan rombolják a huszti magyar közösséget, azért még nem omlottak le a "bástyák". Adja Isten, hogy ne is dőljenek le.

Lajos Mihály