Előkészületek és problémák

XIX. Guti Pünkösdi Napok

2010. május 21., 10:00 , 488. szám

Kárpátalja egyik legrangosabb hagyományőrző rendezvényére kerül sor május 23-24-én a beregszászi járási Guton. Az előkészületekről, a várható programokról Sin Józsefet, a KMKSZ BKSZ elnökét, a rendezvény főszervezőjét kérdeztük.

- Milyen vendégcsalogató programokkal, sportrendezvényekkel készülnek a Guti Pünkösdi Napokra?

- Valóban, az idén csaknem két évtizedes múltra visszatekintve, immár 19. alkalommal kerül sor a Guti Pünkösdi Napok rendezvénysorozatára, melyről elmondhatjuk, hogy egész Kárpátalján ismert rendezvénnyé vált. Így a vendégek és a fellépő folklóregyüttesek, művészek is nemcsak a Beregszászi járásból, hanem más magyarlakta vidékről is érkeznek. Erre a nagyszámú közönségre számítva gazdag programot igyekszünk összeállítani: folklóregyüttesek, előadóművészek fogják szórakoztatni a nagyérdemű közönséget, és természetesen megláthatják majd a megválasztásra kerülő guti pünkösdi királylányt és királyt. Emellett népi és sportjátékok fogják még gazdagabbá tenni a rendezvényünket. Ennek kapcsán szeretném megemlíteni, hogy tavaly pl. a színvonalas minifocibajnokságunkra 24 csapat jelentkezett be a megye több járásából, melyre különösen büszkék vagyunk, hiszen ezen szám rekordnak számít a Guti Pünkösdi Napok történetében. Gondolunk természetesen azokra is, akik szeretik a hasukat, így bográcsfőzőversennyel, saslikkal és hagyományos guti gombás ételekkel, valamint az ezek leöblítéséhez dukáló finom borokkal várjuk az ínyenceket. Reméljük, sokakat vonz majd hagyományos rendezvényünk, bár az utóbbi időben egyre nehezebb az amúgy sem egyszerű szervezés...

- Milyen nehézségekkel kell szembenézniük a szervezésben?

- 18 évig a rendezvény a Guti Általános Iskola területén került megrendezésre, ugyanis nagyon szép helyen van az iskolánk, gyönyörű gyümölcsössel rendelkezik, melyek árnyas fái alatt kapott helyet az előadók fellépésére szolgáló színpad, az étkezésre és kiállításra szolgáló sátrak, valamint a tanintézmény sportpályája alkalmas hely a különféle népi játékok és sportrendezvények lebonyolítására is. Úgy tűnik azonban, hogy egyeseknek nem érdeke a rendezvény lebonyolítása. Zavaró tényezőként lép fel némely személyek részéről, hogy évről évre hamis információkat igyekeznek terjeszteni: úgy látszik, hogy a kultúrát sajnos nem mindenki szereti a községünkben. Terjesztik például, hogy elmarad a rendezvény, vagy más módon igyekeznek a fiatalokat eltántorítani attól, hogy részt vegyenek pl. a sportrendezvényeken. Korábban is voltak ilyen kísérletek, méghozzá olyanok részéről, akiknek a dolga lenne a sportélet szervezése. Tavaly például május második felében szemlét tartottunk a járási sporthónap alkalmából, és azt tapasztaltuk, hogy az iskola sportpályái elhanyagoltak voltak. Vajon milyen sportélet van egy ilyen iskolában? Elégedetlenségünket ki is fejeztük az iskola akkori igazgatóságának. Aki fizetést kap testnevelőtanárként, trénerként, az dolgozzon is meg érte! Reméljük, hogy az idén kedvezőbbek lesznek az ezzel kapcsolatos tapasztalataink.

halász